Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Kedd, 2020. július 07., 15.08

Mérce

Írta: Jámbor Gyula
2020. június 03., 18.05 Szerda / Arad

Ami száz éve volt, elmúlt, de az eszme ma is él. Él a sok országba szétszakított magyarok összetartozásának eszméje.

Meg a románok (román származásúak) összetartozásának eszméje is. És ez így van rendjén.

Van ugyan, aki megtagadta, megtagadja származását, nyelvét, identitását, ilyen-olyan meggondolásból más nemzetiségre, nyelvre vált(ott), de a többség, ha csak nem kényszerült, nem kényszerítik rá, megtartja eredeti nemzetiségét, nyelvét, kultúráját.

Ilyen összefüggésben érdekesek és tanulságosak a XX. század eleji (jelenleg Romániához, pár évvel korábban Magyarországhoz tartozott) területek főleg nyelvi, nemzetiségi megoszlásra vonatkozó statisztikai adatai.

Kezeljük ezeket történelmi – akkor is némiképp vitatható – tényként.

(Churcill brit miniszterelnök híres-hírhedt mondása szerint csak azokban a statisztikákban bízott, amelyeket maga hamisított.)

Lépjünk jó pár évtizedet, a kétezres évek elejére, 2020-ra, a világ román diaszpórájának kérdésére.

Sok évtizeddel ezelőtt a magyar kabaréműsorokban téma volt, hogy a magyarság a világ számos országában „otthon van”, szinte mindenütt a világon lehet magyar szót hallani.

Manapság a román diaszpóra számbelileg kenterbe veri a magyart, a románok pár évtizede jóval nagyobb számban, arányban vették, veszik kezükbe a vándorbotot. (Hogy miért, ez külön téma; miért „tántorogtak ki”, annak idején, európaiak milliói az Egyesült Államokba?)

Hogy jelenleg, 2020 nyarának elején hány románra lenne érvényes a címben jelzett felhívás, nem tudom, senki nem tudja pontosan. Azt viszont igen, hogy a Nap, a román diaszpóra május utolsó vasárnapján megtartott ünnepe alkalmából előtérbe kerül a világ bármely táján élő román nemzetiségűek egységére szólító felhívás. Azonos nyelv, kultúra, hagyomány stb. A diaszpórában élő románokhoz az anyaország államfője is üzenetet intézett.

Eddig minden rendben, természetesnek veszem, vesszük.

Ami nem természetes, hogy másokat más mércével mérjenek.

E sorok írójának szilárd meggyőződése szerint egyik nép nyelve, kultúrája sem áll a másik fölött; mint ahogy az is, hogy minden egyénnek, bárhol éljen a világon, joga van egy akármilyen nemzetiséghez tartozónak vallania magát – betartva, természetesen, a befogadó nemzet, ország, állam törvényeit.

Ma emlékezünk a 2020. június 4-i trianoni szerződés százéves évfordulójára.

Olvasóink közül valószínűleg senki nem élte át ezt a megrázó élményt. (Ha mégis, legfeljebb picinyke, tudatlan gyermekként.)

Trianon, száz évvel ezelőtt, borzalmas megrázkódtatás volt a magyarság számára, sokan nem hitték, hogy ilyesmi bekövetkezhet. Ami azonban egyesek számára üröm, másoknak öröm: Nagy-Románia (amit másfél évvel korábban Gyulafehérváron már kikiáltottak) de jure, az első világháborút követően nemzetközi rendezés szerint is valósággá vált.

A „visszarendeződés” elméletileg is, gyakorlatilag is lehetetlen.

Mindezek tudatában és ezeken túl azt hiszem, hogy manapság szükséges a világban a román, meg magyar (meg hutu, meg tutszi, meg akármilyen) nemzetiség védelme.

A végleges és megnyugtató megoldás, tartok tőle, egyelőre reménytelen.

Tegnap délelőtt olvasom egy hazai honlapon: a román külügyminisztérium állítólag leállította külföldi, kulturális képviseletein a június 4-i rendezvényeket. Ami számomra azt jelzi: a felelős román politikusok egy részében legalábbis van (okos politikai) érzék a történelem kezelésére.

Ha nem így volna, ne vádoljanak, most inkább csak reményeimnek adok hangot.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu