Közeledik március 8., a nemzetközi nőnap, a nők iránti tisztelet és megbecsülés, az ENSZ naptárában világnapként szereplő ünnep.
Annak idején, 1917-ben a nők egyenjogúságával kapcsolatos napként vonult be a történelembe, arra emlékeztetve, hogy 1857-ben New Yorkban a textil- és konfekcióipari munkásnők tömege a béregyenlőségért és a munkaidő csökkentéséért sztrájkolt és tüntetett.
Rég volt, március 8. már régóta amolyan virággal kedveskedő megemlékezés, közösségi buli – a férfiak hozzák a virágot, a nők az italt férfitársaiknak –, amelynek vajmi kevés köze a nap eredeti értelméhez.
De időnként fel-felmerül a nap kapcsán, hogy miként is állunk az egyenlőséggel a két nem között.
Olvason egy hazai internetes honlapon (republica.ro) egy számomra ismeretlen kolléganőm minden bizonnyal nem véletlenül mostanra időzített cikkét, amely azon síránkozik, hogy a mai világban, közelebbről tájainkon a nők nem örvendenek egyenlő megbecsülésnek a férfiakkal. Az egyik példa, hogy Románia (Magyarország és Görögország kivételével, amelyek mögötte vannak) az Európai Unió rangsorának a végén foglal helyet a nők politikai és gazdasági szerepvállalásának tekintetében.
Nem ellenőriztem a kiindulópontul szolgáló forrásokat, de bizonyára igaza van.
A nők kétségtelenül „alulreprezentáltak”, azaz nem a férfiakét meghaladó számarányuknak megfelelően szerepelnek számos területen. Holott számarányuk tekintetében mindenütt maghaladják a férfiakét, „illő” lenne ennek megfelelően képviseltetniük magukat.
Ámde: Románia parlamentjének két házában jelenleg 17,59 százalék (kevesebb, mint egyötöd) a női képviselők aránya, 2 százalékkal kevesebb, mint az előző ciklusban. (Az Európai Parlamentben a nők aránya 40,4%, az eddigi legmagasabb. A romániai europarlamenti nők aránya 22 százalék.)
Románia kormányában jelenleg egyetlen női miniszter van (5%), amivel az utolsó helyen szerepel az Unióban; viszont azzal büszkélkedhet, hogy a legkisebb (3%) a férfiak és nők fizetésének különbsége azonos munka esetében. (A legnagyobb Észtországban, 23%.)
A fentiekből világosan kitűnni látszik, hogy a nők és férfiak között sok tekintetben valóban nincs egyenlőség.
Kérdés: lehet-e egyáltalán?
Egyenlők vagyunk, de nem egyformák.
Az utódokat a női nem képviselőinek kell kihordaniuk, valameddig gondozniuk. Ezalatt kiesnek a munkából, s ha egy alkalmazó fiatal hölgyet vesz fel, számíthat rá, hogy előbb-utóbb anyai kötelezettségei miatt egy ideig meg kell válnia tőle. S hiába a Nő a család, társadalom, nép fennmaradásának alappillére, e tekintetben majdnem mindenütt hátrányos megkülönböztetésben van része.
Hogy (főleg) a politikában általában kevesebbre viszik, mint a férfiak, annak okai nagyrészt a fentiekben keresendők. Mert amúgy semmivel sem rosszabbak a férfiaknál, sőt sok teintetben jobbak.
A mai világban számos példa van a nők megbecsülésére és értékelésére is, nem csak a hátrányos megkülönböztetésre.
Európa „első embere”, a Bizottság elnöke nő. Az Unió szakbizottságai többségének (több mint felének) elnöke nő.
Az Európai Bank, majd a Nemzetközi Valutaalap elnöke nő.
Az Egyesült Államok alelnöke (s van esély rá, hogy következő elnöke) nő.
Számos országnak nő a miniszterelnöke, köztük Európa vezető hatalmának, Németországnak. Romániának is volt, és nem női mivolta, hanem rátermettségének hiánya miatt bukott meg.
Romániában a törvényhozás felsőházának elnöke nő.
És folytathatnánk.
Manapság nehezen lehetne érveket találni arra, hogy a nőket csupán nemük miatt fogják vissza (kik?), gátolják politikai vagy gazdasági érvényesülésükben.
Hogy mindmáig számarányukhoz képest „gyengébben” szerepelnek, az viszont kétségtelen.
