Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2020. augusztus 15., 11.44

Post festum

Írta: Jámbor Gyula
2020. június 08., 12.51 Hétfõ / Arad

Magyarországon, Romániában, meg Európa és a világ számos más országában az elmúlt napokban lezajlott az első világháborút végleg lezáró trianoni szerződés (1920. június 4.) századik évfordulója kapcsán szervezett rendezvények sora.

Ami nyilván elsősorban a magyarság szempontjából fontos, bár az első világháborúban sok más fél is érintett volt.

A történelem bizonyos (sokak által objektívnek, vagy az interpretálók személyén keresztül szubjektívnek, tekintett) történéseit sokféleképpen lehet értékelni.

Ami biztos és nehezen vitatható, az a végeredmény.

Az, például, történelmi tény, hogy az egykori Osztrák–Magyar Birodalmat teljesen szétcincálták, területét számos új, vagy alakulóban lévő ország között osztották meg; mindenesetre Közép- és Kelet Európa térképét teljesen átrajzolták.

A napokban azt hallottuk a Román Akadémia tudós elnökétől, hogy Nagy-Románia létrehozása dehogyis a(z akkori) nagyhatalmak határozata, hanem egyedül a román népnek (például a gyulafehérvári, 1918. december elsején kifejezett) akarata szerint jött létre. No comment.

Hogy az egykori Osztrák­–Magyar Monarchia lett volna az ideális államalakulat Európa közepén, (bevallom, nem túl gazdag történelmi ismeretek birtokában) nem állítanám. Annak ismeretében sem, hogy voltak bizonyos korabeli, vagy évtizedekkel későbbi kísérletek ennek igazolására.

Ami azonban a trianoni (Nagy-Trianon kastély a versailles-i kastély hatalmas parkjában található épület Párizs mellett) szerződés után született, az egyszerűen abszurdum.

Mint ahogy az első világháborút lezáró versailles-i szerződések többsége, amelyek eleve előre vetítettek (ez csak később derült ki) egy újabb (még pusztítóbb) háborút.

Magyarországot az első világháborút kirobbantó (?) és annak egy újabb európai (globális) konfliktus veszélyét hordozó országként vetítették előre, és példátlanul büntették.

Jó, tudjuk, a történelmet a győztesek írják, természetesen a maguk szemszögéből, az igazság abszolút letéteményeseinek álláspontjából, s általában csak a későbbi korokban következik be, (ha bekövetkezik), az ítélkezés azon – a kétezer éves római jog írásban is lefektetett – bölcs követelménye, hogy „hallgattassék meg a másik fél is”. Gyakorlatilag akkor nem hallgattatott meg. Az angol miniszterelnök (Nagy-Britannia akkoriban mondhatni a világ legnagyobb nagyhatalma volt) csak évtizeddel később ismerte fel és el, hogy Magyarország ellenlábasai Trianonban meghamisított statisztikákkal operáltak.

Az igazság ugyanis, többnyire, legalább kétarcú.

A második világháború vajon miért, hogyan következett be?

Magam, megrögzött idealistaként, azt gondolom: a harmadik világháborúra, szerencsére, aligha kerülhet sor, mert minden (valós vagy potenciális) szemben álló fél tudhatja, tudja: abban senki nem lehetne nyertes, viszont mindenki biztosan vesztes lenne.

Manapság (remélem, jól ítélem meg) távolról sem tartunk egy újabb globális háború kitörésénél. Most még többnyire – az emberiség történelmi perspektívájából nézve távlati gondjainak – apró-cseprőnek látszó dolgokon rágódunk: helyi háborúcskák, kereskedelmi embargók, kábítószer- és migránsügyek, egymásra sziszegések, acsarkodások, világméretű (csak közös fellépéssel, akarattal, erőfeszítéssel megoldható) problémák halogatása stb. Most a koronavírus-járványról nem is szólok, ez ugyan súlyos, de múlandó probléma.

Jó száz évvel az első világháború végleges lezárása után (a trianoni volt az utolsó, rossz emlékű „békekötés”) az emberiség nagy gondjai távolról sem oldódtak meg.

Talán újabb száz év múlva.

Lesznek még utódaink, akik megérik, hogy az emberiség egy valóban okos, egymás és a világ érdekeit szolgáló útra lépjen?  

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu