Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2020. augusztus 15., 13.01

Üveg-betét

Írta: Jámbor Gyula
2020. július 06., 16.20 Hétfõ / Arad

Az ország kormánya azt tervezi, hogy az idei esztendő végéig bevezeti az üveg- és PET-palackok visszaváltásának rendszerét.

Hadd mondjam ki azonnal: nem bízom a terv sikerében.

Meggyőződéses környezetvédőnek vallom magam; valamikor, balga módon azt hittem, hogy a hozzám hasonlók a távolabbi jövőben fontos, és egyre növekvő szerepet játszanak majd az országos politikában. Hát nem, Románia pazar bőséggel ontja azóta is magából természet- és környezetellenes megnyilvánulásait, bár nem a kormányok egyetértésével, hanem a hatályos, de be nem tartott törvények dacára. A napokban döntött úgy, például, egy uniós felső fórum, hogy eljárást indít az ország ellen a törvénytelen erdőirtások miatt, ha záros időn belül nem intézkedik. A gazdasági, pénzügyi csábítások azonban akkorák, hogy nagyon komoly ellenőrzési-végrehajtási apparátus híján az uniós fenyegetésnek nagyon nehéz lesz érvényt szerezni.

De maradjunk témánknál, az üveg-, meg PET- (műanyag)palack-betét ügyénél.

A kormány úgy gondolja: év végéig megoldja, hogy a lakosságot anyagilag is érdekeltté tegye a ma hulladéknak számító, amúgy értékes anyagok begyűjtésében, visszaszolgáltatásában. Ha magától nem megy, hát erőltetni kell.

A hulladék annyira nagy, terjedelmes és veszélyes – világszerte, Romániában is – hogy muszáj valamit tenni.

A legegyszerűbb nyilván az lenne, ha az üvegeket és műanyagpalackokat a honpolgári tudattól áthatott lakosok önkéntesen és bérmentve az erre a célra kijelölt helyeken gyűjtenék össze. Ehhez azonban legalább annyi kellene, hogy az állam, a közösség vagy akárki erre speciális, a lakóhelyhez viszonylag közeli pontokat létesítene, az összegyűlt anyagokat pedig rendszeresen elszállítaná.

A másik, vagy az előzővel párhuzamosan működő megoldás az üvegek és műanyagpalackok visszaváltása lenne: vásárolok a boltból tíz, ötven, akárhány palackos ásványvizet, üdítőt, bort, röviditalt, sört stb., fizetek a csomagolásért valamennyit, amit aztán az üres palack visszaszolgáltatásával visszakapok.

Látszólag pofonegyszerű.

No de a gyakorlat. Caragiale szerint „az elmélet az elmélet, de a gyakorlat öl meg bennünket”. És több mint száz év után mondása nem évült el.

Mert bár Romániában, elméletileg, hosszú évekre tekint vissza a szelektív – azaz külön a háztartási, az üveg- és műanyagpalack, a papír- és fém- stb. – hulladékgyűjtés, gyakorlatilag kevés valósult meg belőle. Egy olyan nagyvárosban, mint Arad (az idei esztendő elején írtam róla, személyes tapasztalat nyomán) gyakorlatilag nincs szelektív hulladékgyűjtés, bár pár éve, olyan-amilyen, még volt.

Namármost azt mondja a környezetvédelmi miniszter, hogy év végéig bevezetik nálunk is a megvásárolt palackok visszaváltását, s 50 banit vagy egy lejt adnak a boltokban egy üres palackért, így ösztönözve a vásárlót arra, hogy ne dobálja szerteszét, vagy ne tegye a háztartási szemétbe ásványvizes, üdítős, sörös, boros stb. palackjait. Amelyek száma, becslésem szerint, az országban naponta sok-sok százezer.

A miniszter úr, egyebek között, precedensként Németországra, Svédországra hivatkozik.

Ha ott lehet, nem mondja ki, de sejteti, akkor nálunk miért nem? Elvégre mi is emberek vagyunk.

Hát persze, de civilizáció, szokások, honpolgári tudat, nevelés szempontjából tán nem egészen olyanok.

Tucatnyi éve jártam először Németországban; adott alkalommal, fiammal, vásárolni mentünk egy nagyáruházba (a „márkából” Aradon is működik vagy három). Telepakoltuk a csomagtartót ásványvizes, üdítős, sörös palackokat tartalmazó műanyag rekeszekkel, s a boltban első utunk egy jókora lerakathoz vezetett, ahol az alkalmazott számba vette a beszolgáltatott árut, arról számlát állított ki, az összeget vásárláskor leírhattunk.

Egyszerű, nemdebár, mégse másolható le egykönnyen.  

Mert kell, ugye, hozzá, az infrastuktúra: a raktár, ahol átveszik a göngyöleget (ez, romániai viszonylatban általában már eleve megoldhatatlan), kellenek automaták, amelyek az áruházakon kívül átveszik és kifizetik a göngyöleget, hisz nem mindenki vásárol rekeszszámra (ki fogja ezek felszerelését finanszírozni?), és nem utolsósorban egy háttéripar, amely a begyűjtött „hulladékot” feldolgozza, hasznosítja. (Néhány láncsszemet ki is hagytam a sorból.)

Ha mindezt országunk fél év alatt megoldaná, az a világ sokadik csodája lenne.

Magam elégedett lennék azzal, ha a folyamat úgy-ahogy megindulna. Bár azt hiszem: a műanyagpalackok, az egyszer használatos műanyag-evőeszközök stb. felszámolása óriási felfordulást okozna a világban. De ez már más téma.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu