Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Kedd, 2021. január 26., 00.23

Jog és ideológia

Írta: Chirmiciu András
2020. november 26., 16.24 Csütörtök / Hunyad

Zsákutcába jutott az EU, miután az Európai Parlament (EP) jogállamisági feltételekhez kötötte az uniós pénzalapok folyósítását. Vagyis ha valamelyik tagország áthágja ezen közös értékeket, az Európai Bizottság (EB) lezárhatná az uniós pénzcsapot. A jogállamiság sérülését pedig nem konszenzusos alapon, hanem minősített többséggel állapítanák meg.

Magyarország és Lengyelország a hétéves uniós költségvetés (1074 milliárd euró) és a koronavírus okozta károk kiküszöbölésére létesítendő helyreállítási alap (750 milliárd euró) megvétózását helyezte kilátásba és Szlovénia is támogatja őket.

A szembenállás két tényezőre vezethető vissza, nevezetesen arra, hogy nem világos, mit értenek konkrétan jogállamiság – és közös európai értékek – alatt, s ki dönti el, hogy egy ország betartja-e, vagy sem.

Amennyiben a korrupcióról van szó, akkor üdvözítő a potenciális brüsszeli pénzügyi ostor. Az EU nyilván nem fogadhatja el, hogy egy tagország maffia-állammá váljon, hogy egy csontvelőig korrupt hatalom lemészárolja a törvényeket, csakhogy befolyásos politikusok megőrizhessék személyes szabadságukat és anyagi zsákmányukat.

Az utóbbi évek tapasztalata mégis inkább arra utal, hogy a nyugati balliberálisok saját ideológiai dogmáikat igyekeznek ráerőszakolni jogállamiság címen a markánsan jobboldali beállítottságú tagországokra. A brüsszeli politikai elit nem is nagyon titkolja, hogy a pénzügyi lefaragások ostorát mindenekelőtt Magyarország és Lengyelország móresre tanítására agyalták ki.

Franciaországban fejek hullnak (sajnos a szó legszorosabb értelmében) az iszlám terrorizmus nyomán. Nyugat-Európa nagyvárosaiban az iszlám-terrorizmus egyre gyakoribb jelenség, melyben több száz ártatlan ember vesztette életét, vagy nyomorult meg testileg-lelkileg. A nőket érő szexuális atrocitások szintén gyakoriak, az államok pedig jóformán elvesztették ellenőrzésüket a migránsoktól sűrűn lakta városnegyedekben. Párizs, Brüsszel, Stockholm, Berlin stb. „érzékeny” (értsd muszlim és színes bőrű bevándorlók) negyedeiben valós gengszter-bandaháborúk zajlanak, és/vagy az iszlám terrorizmus melegágyaivá váltak. Máltában oknyomozó újságírónőt gyilkoltak meg, a gyilkosság szálai pedig a politikai hatalom magas szintjeire vezetnek. Franciaországban a rendőrség rendszeresen brutalitáshoz folyamodott az utcán tüntető sárga mellényesek ellen. Az EU külső határai gyakran védtelenek, a terroristák szabadon jutnak be, mint például nemrég a nizzai merénylő. A nyugati államok tehetetlenek, képtelenek megvédeni saját állampolgáraik életét és testi épségét. Mindezek mégsem csapták ki a biztosítékot Nyugaton, ilyenkor nincs szó a jogállamiság sérüléséről, a hivatásos „jogvédők” nem aggódnak, a „független-objektív” (értsd balliberális) sajtó sem kongat vészharangokat, a „civilszervezetek” sem készítenek jelentéseket, az EP és az EB sem foglalkozik az üggyel.

Bezzeg, ha lengyelországi önkormányzatok betiltják a homoszexuális propagandát (balliberális nyelven „érzékenyítést”), vagy ha Magyarország megvédi határait az illegális migránsok előtt, akkor súlyosan sérül a jogállamiság, sőt az igazságügy függetlensége és a sajtószabadság is megkérdőjeleződik. Lengyelországot és Magyarországot ilyesmikkel vádolják immár évek óta Brüsszelben.

Mindezek mellett a döntési mechanizmus is fölöttébb kérdéses. Ki állapítja meg, hogy egy tagországban sérül-e a jogállamiság? Egy jogi testület (bíróság), vagy politikai fórumok (EP és EB)? Mert utóbbiak egyáltalán nem tekinthetők objektívnek, éppen ellenkezőleg, végtelenül elfogultaknak, a fenti példák a legjobb bizonyíték erre.

Nyugaton nemigen értették meg a kommunista rémuralom alól 1989-ben felszabadult Kelet-Európát. Brüsszel nem érti a keletiek elszántságát nemzeti szuverenitásuk megőrzésére, közel fél évszázados vaskezű szovjet gyarmatosítás után. Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország népei a baloldali totalitarizmus ellen lázadtak fel a szabadság nevében, komoly személyes áldozatot vállalva ezért, miközben Nyugaton a balos eszmék vezette tömegek lázadtak fel az őket védő USA és a kapitalizmus ellen, gyakran a KGB által manipulálva. Jóllehet az 1980-as lengyel Szolidaritás és az 1968-as prágai tavasz hősei mára nyugdíjasok, az 1956-os magyar kamaszok (pesti srácok) pedig már a nyolcvanon is túl vannak, tapasztalataik amolyan össztársadalmi védőoltásnak bizonyult a balos utópiák ellen. Nyugaton nem alakult ki a társadalmi immunrendszer, az egykori baloldali lázadók szellemi öröksége meghatározóvá vált a mostani politikai elit számára. Ebből kifolyólag Nyugaton sokan hisznek a balos utópiákban – gyakran vallásos fanatizmussal. Azzal a különbséggel, hogy a szocialista munkásparadicsom helyét átvette a tömeges afrikai és muszlim bevándorlással „kulturálisan gazdagított” multikulturális földi paradicsom, az osztályharc helyét pedig átvette az állítólagos rasszizmus és faji üldözés elleni küzdelem.

Milyen garancia lenne tehát mindezek alapján arra, hogy a pénzalapok és a jogállamiság összekötését nem ideológiai bunkósbotként használnák a brüsszeli balliberálisok a jobboldali konzervatív keleti országok ellen?

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu