Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Csütörtök, 2020. október 29., 03.41
https://www.facebook.com/RMDSZ/

Gyanakodva végigmérnek

Írta: Juhász Béla
2020. július 30., 18.14 Csütörtök / Arad

Sétálok az utcán, megyek a könyvesbolt felé, sorban állok bankom bejárata előtt, feszítek kocsim volánja mögött… megszokottan telnek nyári hétköznapjaim. Ugyanúgy, mint már több éve. Igaz, hogy mostanában kisebb a forgalom Aradon, kevesebben járnak az utcán – és nem csak a szeszélyes időjárás miatt… Hova lettek ismerőseim, barátaim? Bizonyára megvannak még mind jó egészségben, visszahúzódva otthonuk hűs biztonságába, miközben nagy figyelemmel követik a különféle médiákban a rémisztő híreket. Pánikot keltenek a tévében, a napilapokban, a facebookon és egyéb hírportálokon. És a megcélzottak nagy csapata csukott szemmel, remegve, rettegve, letaglózva elraktározza az éterbe szétszórt igaz vagy kevésbé igaz híreket. Mi célból küldik felénk ezt a rengeteg, velőbe szúró, hidegrázást szító információt?

Úgy tűnik, hogy fő cél a félelemkeltés. Hunyászkodjunk meg szótlanul biztonságos otthonainkban, ne kérdezzünk, ne vádoljunk, ne keressük az igazságot, amely az egész mögött bújik! És amit bizonyára még senki, vagy nagyon kevesen ismernek.

Elfogadjuk szótlanul az egész politikailag irányított kavarást. Mert félünk. Mert megijedünk, amikor halljuk, látjuk, hogy emberek százai-ezrei halnak meg a világban, úgymond, a koronavírus-fertőzés nyomán. Betegek, akik lehet, hogy amúgy is meghaltak volna. Úgy, mint közeli családtagom, akit kórházba vittek a járvány elején, mert agyvérzést kapott. És a kórházi kezelés nyomán gyógyulni kezdett. De hazaküldték, mert szükség volt, úgymond, a tartalék kórházi ágyakra a vírusfertőzöttek számára. Három-négy nap után rosszul lett, otthon nem volt orvos, hogy első segélyt nyújtson, kezelje. Párja hívta a mentősöket. Nem vitték vissza a kórházba. Hagyták, hogy csendben, otthonában lelépjen ebből a dimenzióból. És lelépett. Pedig nem akart még elmenni, nem volt öreg, szerette az életet.

Megyek az utcán határozott léptekkel. Inkább előre nézek, nem szívesen látom azt, hogy embertársaim, főleg idősek, vagy öregek, rettentően gyanakvó tekintettel követik lépéseimet. Arcukon halványkék védőmaszkkal, remegő lábakkal, tétova léptekkel haladva. Úgy néznek rám, mintha valami bűnt követtem volna el, mintha ellenség lennék, amiért nem húztam fel orrom és szám elé a védőmaszkot. Pedig ott lóg a nyakamban, nem kék, hanem fehér, de ugyanúgy véd, vagy nem véd a felém szórt vírusáradattól. Nem értem: attól félnek polgártársaim, hogy megfertőzöm őket, vagy attól, hogy ők fertőznek meg engemet?

Rendesek ezek ott fent! Törődnek az egészségemmel. Pedig lehet, hogy örülnének, ha megszabadulnának tőlem, a már hetven éves átlagpolgártól, aki csak rontja a statisztikai adatokat. Hiszen ők mindent megtettek azért, hogy a választópolgárok elégedettek legyenek. És nagyjából el is érték céljukat. A tömeg megnyugodott. Mert van, aki megvédje. Védőmaszkkal az arcán tapsol. Ugye, milyen szép jelenet?!

Végigmegyek szokásos útvonalamon, a szabad ég alatt védőmaszk nélkül, törvényesen. Bár nem értem, miért kell normális emberek részére védekezési szabályokat, törvényeket kreálni. Vagy nem tartanak normálisnak?  Tisztességesen betartom a védekezés szabályait, mert félek, hogy megállít egy gyakorlatát végző, rendes, de túlbuzgó kis rendőr, és rám  zúdítja a legnagyobb kiszabható büntetést, hogy megdicsérje rettegett főnöke. És én leperkálom havi nyugdíjam nagy részét, hogy békében hagyjon.   

Vigyáznak ránk. Őriznek minket és a környezetünket. De azt hiszem, hogy az lenne a legfontosabb, hogy mindenki vigyázzon saját magára!

 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu