Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szerda, 2021. július 28., 22.38

Kéményseprő

Írta: Juhász Béla
2021. január 03., 15.18 Vasárnap / Arad

Egész év folyamán nem láttam az interneten, az utcán meg még annyira sem, annyi kéményseprőt, mint az idei évbúcsúztató napon, Szilveszterkor. Került mellé szerencsepatkó, szerencsemalac, négylevelű lóhere és persze pezsgősüveg is. A szerencsepatkót hátradobta, aki kapta (remélem, nem találta el senki fejét…), a szerencsemalac biztosan kikerült a szupermarket hűtőpultjából, ahol csendesen feküdt kiterítve már napok óta, s aranybarnára sült fülét valaki nagy élvezettel ropogtatta, a négylevelű lóhere szerényen megbújt a sok mindennapi, háromlevelű között, nehogy valaki észrevegye és érdemtelenül letépje, a pezsgősüveg dugója ijesztő durranással kilőtt a magasba, s megteltek a talpas poharak a buborékokkal telített, mámorító nedűvel, hogy kristályos csilingeléstől kísérve összekoccanjanak a pezsgőspoharak, amelyekbe számtalan kívánságot rejtettünk, s amelyeket felszínre hoztak az átlátszó buborékok, amelyek aztán felemelkedtek az égbolt irányába, hogy nyomatékosan tudassák az Univerzummal azt, amit kívánunk. Magunknak meg másoknak is.  

A kéményseprők az elmúlt évben mintha elfelejtették volna rendesen tenni a dolgukat. Pedig a miénk becsengetett hozzánk idén ősszel is, úgy, mint általában. Elvégezte feladatát, s tovább tekert rozoga biciklijén. Nem hagyott tisztaságot maga után. Kormos, salakos maradt a kémény. Csak néhány hosszú, járvánnyal átitatott hónap maradt a nyomában. Korlátozás, tilalom, fenyegetőzések, büntetések… Ismerősök, barátok búcsú nélküli eltávozása, fáradt lelkek, üres tekintetek, elhagyott nézőterek, utcára toloncolt vendéglátóhelyek, szurkolók után kiáltó, ürességtől kongó lelátók, tudásra éhes, csillogó gyerekszemek hiányát megsínylő iskolák, kiszáradt úszómedencék, mozdulatlanságra kényszerített edzőtermi felszerelések.

Éjfél előtt, Szilveszterkor kitártam az ablakot. Betódult a lakásba a friss, nem túl hideg levegő, hópelyhek nem hulltak az égből, petárdák hangja csak ritkán ijesztette a gyengébb idegzetűeket meg a háziállatokat, az égen olykor villantak a privát, tiltott tűzijátékok fényei, távolról bevilágították az eget.

A szemközti emeletes ház kapuja kinyílt résnyire, kilépett az utcára az ősz hajú, szikár, de roggyant öregember, botjára támaszkodva, arcán fekete védőmaszkkal, akit még mindig nem ismerek, pedig már legalább két éve ott lakik a szemközti ablak mögött, amely még sosem volt tárva nyitva; a szúnyoghálón keresztül szellőztetik a lakást. Ki tudja, hova ment Szilveszter éjjelén az az öregember, kísérő nélkül. Nem volt vele párja, akire támaszkodni szokott. Lépéseiben volt valami határozott dac, mintha valami jól kijelölt cél felé tartana. S a vállára tekerve valami, talán egy kormos, fekete, acél kábelre szerelt drótkefe.

Néztem utána egy darabig a kitárt ablakból, míg rá nem jöttem titkára. Ez az öregember fiatal korában kéményseprő lehetett. Szilveszter éjjelén elindult, hogy szerencsét vigyen a belvárosba, figyelmen kívül hagyva a kijárási tilalmat. Remélem, senki sem állította meg, hogy megbüntesse. A nagyon öreg, botjukra támaszkodó, szerencsét hozó embereket nem szabad megbüntetni! A kéményseprőket sem. Akik takarítani járnak, eltüntetni a kormot, a salakot. Tisztaságot teremteni.

Az utcasarkon tűnt el alakja. Lehet, hogy befordult. De elképzelhető, hogy azon az enyhe, szilveszteri éjjelen nem is járt kint, a csendes utcán szomszédom, a nyugalmazott kéményseprő. Mégis tisztán éreztem, hogy nagy szeretettel sok szerencsét kívánt mindenkinek…

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu