Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szerda, 2021. június 23., 12.11

Régi barátok, hol vagytok?

Írta: Juhász Béla
2020. december 06., 18.22 Vasárnap / Arad

Évente párszor, karácsony, húsvét, születésnap, névnap alkalmával hívjuk egymást telefonon. Nem túl hosszú a beszélgetés, de tartalmas. Évtizedekkel ezelőtt távolba szakadt barátnőnk, nyelvünket nem ismerő párja mellől érdeklődik hogylétünk felől. És nosztalgiázik. Visszaemlékezik az egykor együtt eltöltött, szép napokra. Nem látszik, de nem kizárt, hogy közben szeme megtelik könnyekkel.

Minden beszélgetés során felidézi az egykori ünnepek, kirándulások, szilveszteri házibulik csodálatos hangulatát, az együtt eltöltött órákat, perceket. Irigylésre méltó baráti társaságunk alaptagjai – hat-hét házaspár – teljes egyetértésben, nagyokat kacagva, feledve a gondokat rendszeresen találkoztunk. És együtt voltunk. Megbeszéltük problémáinkat, olykor tanácsokat cseréltünk, segítettük egymást szükség esetén. Barátok voltunk. Nem jelentett akadályt az, hogy különféle területeken dolgoztunk. Volt köztünk egészségügyi asszisztens, mérnök és pedagógus, fodrász és kozmetikus, órás és fényképész meg autószerelő…

Régi barátok, merre jártok?

Megvagytok még? Létezik még mifelénk az igazi barátság fogalma?

Biztosan létezik, de ma már teljesen más a jelentése, mint 30-40 évvel ezelőtt.

Barátok. Azok, akikre bármikor számíthatsz, akik akár éjfél utáni telefonhívásodra is válaszolnak. Lehet, hogy kényszeredetten, lehet, hogy nem szívesen, de beleszólnak a telefonba, kissé álmosan, kótyagosan.

Ők azok, akik hétvégén elmennek Buzsákba, a maszek mészárszékbe, megveszik a valódi, adalékmentes sonka-szalámit, a házias kenőmájast, az otthoninál ízletesebb, sok fűszerpaprikával és fokhagymával bekent abált szalonnát, az állandóan illatozó füstölt, főtt sonkát, meg persze a vörösbarna színű, friss, meg a füstölt házikolbászt. És mielőtt elindulnának, megkérdezik, nincs-e szükségünk nekünk is valami finomságra a városszéli maszek mészárszékből? Szívesen hoznának nekünk is, ha valamit megkívánnánk.

Ezekre a jelentéktelennek tűnő, de rendkívül fontos apróságokra emlékeznek legjobban távolba szakadt, egykori barátaink. Meg a bulikra. A dallamosan ritmusos, fülbemászó zenére, a lakás félhomályára, a szoba közepére állított, mennyezetig érő karácsonyfára, a szendvicsekkel teli ovális porcelán tálakra, a lassú táncok közbeni, szoros, de ártatlan ölelésekre, a titkos pillantásokra, az érzelmes suttogásokra –  a barátságra.

Közölni szeretném ezúttal, kedves, távolban rekedt, egykori barátaim, hogy mindannak vége, ami évtizedekkel ezelőtt történt. Teljesen megváltozott a világ. Nálunk is, ugyanúgy, mint ott, nálatok, ahol a Duna ered.

Szétszóródott egykori legendás társaságunk. Akkor, amikor többen élettársat váltottatok, néhányan pedig kimentetek külföldre, az „Édenbe”… Páran maradtunk. Nem azért, mert gyávák lettünk volna. Egyszerűen azért, mert itt akartunk maradni. Itt, ahol éltek még szüleink, itt, ahol éltek és tanultak és dolgoztak gyerekeink.

Egykori baráti körünk romjain megpróbálunk helyt állni, dolgozni, szeretni, élni. Úgy, ahogy az öregkor küszöbén bármely normális ember megpróbálná. Feszes derékkal, csillogó tekintettel átnézünk a magas kerítésen, és megpróbálunk győzni. Iszunk egy kólát vagy egy sört, esetleg vodkát, ami nem ízlik már, és visszagondolunk azokra a nyári estékre, amelyeket mostanában Koltón vagy Csernakeresztúron töltöttünk új barátainkkal egy fárasztó gyalogtúra után. Visszaemlékezünk nagy szeretettel a csíksomlyói kegytemplomra, a székelyföldi, útszéli kürtőskalácsra, a korondi lángossütő előtt megismert cigány lányokra, a parajdi sóból kevert fürdősót kínáló, takaros székely lányra, a kézdivásárhelyi felhőszakadásra, a Nyerges-tető kopjafáira, a Petőfi-emlékhelyekre, Tamási Áronra, Bethlen Gáborra és a többiekre. Majd küldünk neked is fotókat. Hogy lásd, még megvagyunk!

Régi barátok, most hol vagytok?

Itt lehetnétek velünk még egy páran, akik itt maradtatok, de nem vagytok. Mellettünk lehetnétek ma is néhányan, de nem vagytok. Mert teljesen belefordultatok otthonotok csendjébe. Mert mélyen belesüppedtetek hétköznapi magányotokba. Fejetek fölé behúztátok a napernyőt, felállítottátok a szélvédőket, behódoltatok az állami média cseles félrevezetésének. S az a legszomorúbb, hogy elégedettek vagytok mindavval, amit nyújt nektek az élet. Azt hiszitek naivan, hogy tehetetlenek vagytok.

És akkor megjelent ez az átkozott járvány. A ránk kényszerített karantén, a bezártság a megmaradt barátságok teljes megrontója, megsemmisítője. Mintha egy távolról elindított vezényszóra beleköptek volna lelkünkbe, vesénkbe, agyunkba.

„Ne törődjetek tovább embertársaitokkal, szomszédaitokkal, családotokkal! Felejtsétek el az érzelmeket, menjetek csak előre azon az úton, amelyet kijelöltek nektek, amelyről nem szabad letérni!” Ezt sugallja nyomatékos technikai módszereket használva az univerzális  média.

Ennek ellenére azt kérem: Barátaim, maradjatok meg nekem!

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu