Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Hétfõ, 2020. június 01., 22.57

Karhatalmi hazafiság?

Írta: Chirmiciu András
2013. március 13., 16.17 Szerda

Magyarországi diákok jönnek tanulni a kolozsvári vagy marosvásárhelyi egyetemek magyar tagozataira, miután 23 évig inkább az erdélyi magyarok jártak Magyarországra tanulni? Nem teljesen kizárt. 

A magyar parlament hétfőn elfogadott alaptörvény-módosításának azon kitételét, miszerint az államilag, közpénzből finanszírozott felsősokú oktatás hallgatói kötelesek kétszer annyit Magyarországon dolgozni, mint felsősokú tanulmányaik időtartama, különben vissza kell fizetniük képzésük költségeit az egyetemisták széles köre elutasítja.

Röghöz kötik a leendő orvosokat, jogászokat, mérnököket, közgazdászokat stb., mint a jobbágyokat – reklamálnak az elégedetlenek. A magyar kormány amúgy sem saját zsebéből finanszírozza az egyetemi oktatást, érvelnek a fiatalok, hanem a lakosság (többek között a diákok szüleinek) adóforintjaiból.

Mégis miért folyamodtak Orbánék ilyen valóban drasztikus intézkedéshez? Alighanem ugyanabból az okból, amiért nemrég megpendítették a határon túli szórványmagyarság áttelepítését: a demográfiai és társadalmi nyomás miatt.

Az aggasztóan öregedő lakosságú Magyarország nem engedheti meg magának az aktív, fiatal korosztály, az értelmiségi elit elvesztését. Szaktudásukra szükség van odahaza, akárcsak adóikra, amivel később, aktív keresőként az államkasszát gyarapítanák.

Miért mondana le a szegényebb Magyarország mindezekről a gazdagabb nyugati országok javára, ahova a diplomások magasabb bérek reményében kivándorolnának? Amennyiben a képzés költségeit a magyar társadalom állja, annak gyümölcse is Magyarországot illeti. A lakosság elégedetlensége már így is magas, elég, ha a sok, külföldön megélhetését kereső orvosra gondolunk, akiknek hiánya az egészségügyi ellátás romlásához vezet. A hétfői alaptörvény-módosítás éppen az ilyen agyelszívást szándékszik megakadályozni.

Mégis, a tény, hogy karhatalmi eszközökhöz kell ezért folyamodni elszomorító. Az egyéni boldogulás vágya annyira háttérbe szorítja a nemzeti érdekeket? Hová lett a hazaszeretet, a hazafiasság?

„Sehonnai bitang ember, ki most ha kell, halni nem mer, kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete”: Petőfi Sándor ezen sorokkal ítélte el a Nemzeti dalban a nemzeti érdekeknek hátat fordítókat. Vörösmarty Mihály hasonlóképpen vélekedett, amikor a Szózatban így fogalmaz: „Áldjon, vagy verjen a sors, itt élned-halnod kell”.

Manapság nem kérik senkitől élete feláldozását a hazáért, mint a márciusi ifjak 165 évvel ezelőtt, csupán azt, hogy néhány évig, a haza érdekében is dolgozzon. Pénzért. Lényegesen kevesebbért ugyan, mint máshol, de mégis megfizetve. Saját magukért, de ugyanakkor a hazáért, a nemzetért is. Amolyan tompított formában, ahogy John F. Kennedy amerikai elnök fogalmazta, univerzális érvényességgel: „Ne azt kérdezd, mit tehet a hazád érted, hanem azt, hogy mit tehetsz te a hazádért” (nemzetedért)!

Manapság a nép(ek) nagyobb béreket, nyugdíjakat, szociális juttatásokat, színvonalasabb egészségügyi ellátást, ingyenes oktatást, magas életszínvonalat stb. vár(nak) el: az állam csak adjon, biztosítson, gondoskodjon. De a követelőzők mit adnak a hazának, mit tesznek a nemzetért?

Budapesten és a határon túli magyar közösségekben március 15-én ismét előtérbe kerül a Szabadságharc hőseinek felemelő hazaszeretete, ismét felszólnak a hazafias, nemzetről szóló üzenetek. Túl az ilyenkor kötelező szólamokon, vajon hányan azonosulnak dicső elődjeik szemléletével a mai kokárdás márciusi ifjak közül, akik elszavalják, eléneklik, vagy csak meghallgatják a híressé vált alkotásokat?

Belső indíttatásból, nem karhatalmi nyomásra?

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu