Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Péntek, 2020. október 23., 05.18

Kihívások és útvesztők

2009. január 29., 13.06 Csütörtök

„A polgároknak csak egy biztosítékuk van az önkény ellen: a nyilvánosság.”
Eötvös József

Új év, új kezdet, mondjuk.
Aztán kiderül, hogy minden megy tovább a maga útján, szinte változatlanul.

A decemberi RMDSZ Szövetségi Képviselők tanácskozásán Markó Béla vitairatban vont mérleget.

Az év utolsó Jelen-számában Lehoczky Attila - immár harmadszor - írt újságoldalt megtöltően az aradi magyarság általa vélt jövőjéről.

Január 10-én az RMDSZ-ben is szerteágazó pályát befutott Csutak István tollából olvashattunk egy eszmefuttatást, arról, hogy mer-e továbblépni az RMDSZ? Ennek kapcsán 15-én, a bukaresti Új Magyar Szó megbízott felelős szerkesztője, Salamon Márton László, majd a kolozsvári Szabadságban, 22-23-án Czika Tihamér, RMDSZ-elnökségi tanácsos írt.

Január 16-án Markó Béla a budapesti Élet és Irodalomban tizenkét, kormányzással eltöltött év tanulságait vonta meg.

19-én Faragó Péter Arad megyei képviselő a Nyugati Jelennek értékelte a helyzetet.

„Nem a sajtón keresztül kell vitatkozni és üzengetni egymásnak, hanem az RMDSZ-en belül. A sajtópolémiák sehová sem vezetnek” – üzente Budapestről 23-án Markó Béla az éppen lemondását kérő Bihar megyei RMDSZ-elnöknek.

A tét az egyéni és romániai magyar nemzetközösségi jövőnk, milyen úton, és hogyan tovább?

Szinte mindenki szívesen hivatkozik a közösségre. Az értelmező kéziszótár szerint a közösség közös eszmék, célok által egyesített emberek csoportja. Ebben az értelemben mára már nem beszélhetünk romániai magyar közösségről. Az 1990-ben egymillió negyvenezer tulipánt lepecsételő romániai magyarok száma mostanra négyszáznegyvenezerre apadt, de volt már kétszázkilencvenezer is. Időközben azonban létrejött a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Civil Szervezetek Szövetsége, és megannyi más kisebb-nagyobb közösséget szervező, alakító képződmény.

Politika és széthúzás

A politika sajátja a hatalomért való harc, és a sikere az általa biztosított uralkodás.

Az államnemzetként élő magyarságot a nagyhatalmak trianoni osztozkodása világpolitikai gúzsba kötötte. Középre került roncsország, és róla lekötve, a négy égtáj minden irányába máig ott dudorodnak vidékei. A legnagyobb, keleti résznek huszonkilenc évnyi regáti király alatti kisebbségi sors után negyvenkét év nemzeti, szocialista diktatúra adatott, annak minden rémével. A magyarság több ezer éves hitének, emberi tartásának, kilencszáz évnyi keresztény államisága során kialakult nemzeti öntudatának köszönhetően a mai Románia területén 1911-ben összeszámlált 1 662 000 magyar 70 év alatt, az elvándorlás és kényszerű élethelyzetek dacára sem apadt: 1930 –1 552 476, 1956 – 1 558 600, 1966 – 1 597 600, 1992 – 1 603 900. De a hatás nem maradt el: 2002 – 1 431 807.

A XX. század rohanó tempójú átalakulásai a közösségek felmorzsolását is előidézték. Egyre hajlamosabbak vagyunk magunkra zárt ajtók mögött élni, utazni, létezni. Azt mondjuk, hogy a társadalom atomizálódott. Mára, sajnos már a család is kezd eljelentéktelenedni. Kapcsolatok alakulnak, de kötelékek egyre ritkábban köttetnek. Lassan oda jutunk, hogy azt nézik ki, aki egészséges, házasságot köt, gyermeket nevel, és nem azt, aki szingliként vagy terméketlen egynemű párkapcsolatban létezik.

Ilyen térben leledzik a romániai magyar politikum, annak alakítóival együtt.

1989-90 fordulóján elszállt a ránk kényszerített börtönrács, egymásra találtunk, sorban állva, hetek alatt ötszázezren iratkoztunk az arctalan, de magyar RMDSZ-be. Megkezdődött az építkezés. Közösségszervező előképzettség, és politikacsinálási tapasztalatok nélküli magyarok sokasága szervezett gyűléseket vagy vett részt azokon, hozott létre vagy élesztett föl közművelődési intézményeket: színjátszó- és néptánccsoportokat, irodalmi köröket majd szakmai egyesületeket. És voltak, akik azokon egymással bizonyíttatták bizonyítványaikat.

Folyamatos átalakulásban volt a körülöttünk lévő világ, és mi magunk is.

Az RMDSZ testben és lélekben egyre csak erősödött, és egyszer csak megjelent az első repedés a kirobbanónak tűnő egészségen. Aradon volt, 1991. október 5-én, a Küldöttek Országos Tanácsán, a Minorita Kultúrházban, az éppen alakuló kormány árnyékában. Utána a romániai magyar politikai törésvonalak szaporodtak, a választási tulipánra nyomott pecsétek száma pedig apadt.

Van, aki turáni átoknak nevezi a történéseket, szerintem azonban az egyeztetésre képtelen vezetőről, és a sokarcú romániai magyarság megjelenítésére képtelen politikai szerkezetről van szó. Ez a szerkezet akkor sérült meg végzetesen, amikor a 2003. januárjában tartott Szatmárnémeti kongresszuson, az aradi küldöttek egyhangú támogatásával is, megvonták Tőkés László RMDSZ tiszteletbeli elnöki címét.

Az utóbbi hat évben az RMDSZ nem az integrálni kész és képes vezetőt kereste, hanem a kirekesztés eszközeit tökéletesítette. Kitalálták és kifinomították a demokratikusan történő leszavazás módszerét, az alárendelt szervezetek sorát, amelyek élén Bólogató Jánosok osztják az észt és a pénzt.

Nincs tehát turáni átok, hanem a hataloméhség, és annak nyomán a székvadászat rabságába került, tudatosan törtető „vezetők” öntudattalanul romboló galoppjának vagyunk tanúi. Ők azok, akik a mások munkája révén létrejövő rendezvények mindenikén megjelennek, és másnap ezért benne is vannak az újságokban.

Csak reménykedni lehet abban, hogy egyszer a józan ész is erőt vesz rajtuk, és odább állnak, vagy az egyéni érdekeik helyett a romániai magyar közérdeket fogják elsőrendűnek tartani, esetleg a vezetőválasztók lesznek annyira bölcsek, hogy nem törtető székvadászokat, hanem a hazai magyarság sorsát alakítani képes, és azt akaró elöljárókat választanak.

Oktatás és jövő

A magyar élettérben hosszú ideig vallás- és közoktatásügyi minisztérium koordinálta a jövőt megalapozó iskolákat, és támogatta, autonómiájukat tiszteletben tartva, a felekezeteket.

Hála vallásfelekezeteink elöljáróinak, és papjaik zömének, a romániai magyar hitélet épségben vészelte át a legpusztítóbb évtizedeket is.

Az 1947 után ránk tört kolhozszellem alapján kialakított tanmenetekből, a többnyire válogatott pártszolgák által kézivezérelt iskolákba járatott gyermekeink sok mindent tanulhattak, de magyarrá legfennebb családjukban válhattak. Ez a folyamat 1990 után szinte töretlenül folytatódott. Az éppen érvényben lévő oktatási törvény vonatkozó paragrafusaira a kidolgozásában részt vett, és azt meg is szavazó RMDSZ-es képviselők is azt mondták, hogy rosszabb, mint az 1990. előtti.

2009-ben vannak Romániában magyar tannyelven tanító iskolák. De közülük egyik sem magyar iskola, bár Markó Bélát olvasva akár ezt is hihetnénk.

Ezekben az iskolákban románból magyarosra fordított tankönyveket használnak.

Nem Románia, hanem a románok történelmét tanítják.

Az ország földrajzát románul tanítják, román településnevekkel. A Szlovákiában oly nagy vihart kavart magyar településnév-használat nálunk nem téma. Akkor sem, ha itt a vonatkozó tankönyvekben még sosem tették még csak zárójelbe se a falvak, városok, községek magyar neveit.

A használt tanszerek és segédanyagok magukon viselik a román nemzetépítést szolgáló jegyeket.

1990 után azt reméltük, hogy nőni fog a szüleik által magyar tannyelvű iskolákba íratott gyermekek száma. Ma már látjuk, hogy ez nem történt meg, és ennek oka nem csak a fogyatkozó gyermeklétszám. A szülő a szomszéd gyakorlatához igazodva, az élettapasztalata sugallta döntést hoz, nem törődve azzal, hogy a cseperedő gyermek lelki-szellemi fejlődése akkor a leghatékonyabb, ha ismereteit a családban használt anyanyelvén gazdagítja. Jó képességű magyar nyolcadikos mondta a napokban, hogy románul folytatja, mert akkor könnyebb lesz neki a munkavállalás. Tévút, de bevett gyakorlat.

Ha az 1960-as, hetvenes években a magyar szülők azt mondták gyermekeiknek, tanuljatok, hogy legyen valaki belőletek, akkor ma elmondhatjuk, hogy ebben a pénzhajhász, álliberális világban a tudásért, az ismeretekért hozott áldozat kiveszőben.

De a tudásért akkor kell megdolgozni, amikor arra a legfogékonyabb az ember fia!

Az a gyermek, akit otthon nem ültetnek le tanulni, akinek nem ellenőrzik feladatai elvégzését, aki nem tartozik felelősséggel szüleinek, nagyszüleinek és tanítóinak, tanárainak abból csak alig fizetett lapátnok-napszámos lehet. A jobban, vagy jól fizetett munkahelyek a képzetteknek, a munkaerőpiacon eladható tudással rendelkezőknek jut.

Eredmények csak felelősséggel hozott áldozatokkal, a szülők, az iskolák és a szakhatóságok közös erőfeszítéseivel születhetnek.

A népek, nemzetek egyre éleződő versenyében az lesz a nyerő, aki többet és jobban tud a másiknál, aki el tudja adni termékét a másiknak.

Az összmagyarság kilátásai szempontjából létfontosságú, hogy lesznek-e, és ha igen, akkor mikortól, magyar iskoláink, annál is inkább, mert mára már Magyarországon is nagyobb hangsúlyt fektetnek a digitális táblákra, mint az erős hovatartozás-tudat alakítását szolgálni tudó intézményépítésre.

Politikusok ott is azt terjesztik, hogy a modernnek mondott ketyerék, és a WC-illatosító többet jelent, mint a krétával táblára író pedagógus.

Ha nem hosszú távon gondolkodunk, és a minőség rovására engedünk a tömegnyomásnak, akkor vesztünk!

Egyelőre nincs Arad megyei stratégia, ezért taktika sem lehet. Mindent visz az ár.

Vevők leszünk vagy eladók? Vesztesek vagy nyertesek? Ez a kérdés. A válasz bennünk rejlik, és a végeredmény rajtunk múlik!

Kultúra és tartás

Rend a lelke mindennek, szoktuk mondani. Akinek nincs rend a fejében, a környezetében, az bármilyen disznóságra képes lehet.

A fejünkbe az anyatejjel egyszerre megismert anyanyelvünkkel költözik a rend. A százéves temesvári költő, Anavi Ádám szerint: Anyanyelvünk, drága ének,/ dallam a gyermek fülének,/ dal, amelyet ezredévek/ mélyéből hoz fel a lélek.

A mi fejünkbe több ezer éve a magyar nyelv vág rendet. Erre a nyelvre aggatjuk dalainkat, és nem dalainkra a nyelvet, ezen álmodunk és számolunk, vallunk érzéseinkről és színezzük ötvennél is többfélképpen a lovat.

Anyanyelvünk a gerincünk! Ezért mindenkinek olyan a gerince, amilyen a nyelve. A gélgerincű idegen szavakat is használ magyarnak vélt mondataiban, telefont ad és nem telefonál, ékezetek nélkül írja magánhangzóinkat, drótpostán nem használ tagoló írásjeleket, megspórolja az utánuk a szóközöket. Neki a lássuk ugyanazt jelenti, mint a látjuk, és egy ellel hall. Nem tudja ki volt Zrínyi Miklós, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Bolyai Farkas és János, Eötvös József és Lóránd, Ady Endre, Dsida Jenő, Radnóti Miklós, Szentgyörgyi Albert vagy Nagy László.

Tartásunk legfontosabb eleme az anyanyelvismeretünk és a műveltségünk, amelyet családunkban, iskolákban, művelődési intézményekben sajátítunk el.

A magyar államiság tájainkon való megszűntével a kultúrában, és annak intézményeiben az új államnyelv és annak kultúrája lett kötelező, ezért meghatározó.

A romániai magyarságnak alig vannak kulturális intézményei. És azok többsége önkéntesek áldozathozatalából létezik. Olyanokéból, akik maguk megélhetése és élete mellett végeznek kultúrateremtő, -mentő és -ápoló tevékenységet. Önként, fizetség nélkül.

A romániai magyarság talán 1993-tól kap pénzügyi támogatást.

A romániai kisebbségeknek 2008-ban adott költségvetési támogatás hatvanötmillió hétszázezer lej volt, ebből az RMDSZ Communitas Alapítványáé 21,69%, pedig a magyarság a romániai nemzeti kisebbségek 62,76%-át tette ki a 2002-es népszámláláskor.

1998-ban hazai és magyarországi művelődési céltámogatások kezelésére az RMDSZ létrehozta a Communitas Alapítványt, amelyen keresztül támogat ifjúsági tevékenységeket, könyvkiadást, művelődési rendezvényeket, írott és elektronikus sajtót, sportot, szórványprogramokat és ösztöndíjakat is ad. 2008-ban a romániai magyarság tizennégymillió négyszázötvenezer lejt kapott, aminek azonban csak egy részét osztotta ki nyilvános pályázatokon a kuratórium. Ráadásul az alapítvány elnöke azonos az RMDSZ 2008. évi őszi választási kampányának főnökével. Így zárult az a politikai kör, amelynek csapdájába leledzik a romániai magyar kultúra pénzügyi támogatása.

Nagyon elkelne a civil szervezetek szerepükhöz méltó és munkájukat tükröző fölértékelése. Már régen ideje lenne a hazai magyarságnak juttatott, hazai és magyarországi költségvetési támogatások elosztási jogkörét politikafüggetlen, civil testületre bízni, ahogy az a bejáródott demokráciákban szokás.

Gazdaság és idomulás

1947-ig voltak romániai magyar iparosok, nagygazdák és gyárosok, és volt ki áldozzon, és áldozott is, egyetemes magyar értékek teremtésére és ápolására. Kifosztásukkal támasz nélkül maradt a romániai magyar kultúra.

1990 után ismét beköszöntött a kapitalizmus, de ennek a magyarság sokkal inkább vesztese, mint a többségiek. Bár vannak kivételek.

Ha végiggondolunk a 90 után jobb sorsúvá lett romániai magyarok során, akkor közöttük leginkább politikusokat találunk, vagy olyanokat, akik a kezdetektől távol tartják magukat a politikától.

Mindegyikük a saját sikerének kovácsa volt és maradt, hasznosítva találékonyságát, tudását, kockázatvállalási készségét, kapcsolatait és munkabírását.

Közös jellemzőjük, hogy jól tudnak igazodni a hazai változó szabályozók útvesztői, és az ellenőrök között. Gazdasági ügyeik intézése közben véletlenül sem kérkednek magyar voltukkal, bár sokuknak a neve árulkodó. De az útakadályok nem a nevet kérdezik, vagy nézik, hanem önnön érdekeiket.

Úgy telt el majd 20 év, hogy nem jött létre a romániai magyar gazdaság. Létrejöttéhez hiányzott a szervező erő. Az RMDSZ ügyvezető elnökségének már gazdasági főosztálya sincs. Ami van, a Gazdasági és Adminisztrációs Igazgatóság,annak csak az a dolga, hogy kezelje a szervezet pénzügyeit.

Ha valahol, akkor a romániai gazdaság magyar szereplőinek összefogásában óriási adóságai vannak az RMDSZ-nek. Mi vezetett ide? Nemtörődömség? Felismerés hiánya? Teljesen mindegy. A végeredmény nulla. És messziről nézve úgy látszik, hogy a romániai magyar értelmiségtől is ugyanekkora távolságra volt, van és lesz a szervezet. Lemondott a közösségalkotás két legfontosabbikáról, a szellemi és anyagi forrásokról.

A magyarságnak, gazdasági és szellemi szereplőinek is, érdekvédelmi szervezet kellett volna, és kellene.

Az RMDSZ elöljáróinak meg párt. Ők beteljesültek.

Január 24-én, Aradon úgy döntöttek, hogy az, aki hívásra nem járul az ügyvezető elnökség elé, annak le is út, föl is út. Vezetői döntései miatt, és által lesz egyre kisebb, és erőtlenebb az RMDSZ. Ráadásul, székőrző reflexei miatt, már nem csak az aradi, hanem a megyei szervezet is a demokrata-liberális párt magyar tagozatává idomul.

Demográfia, megmaradás és ifjúság

Pécskán 1934 óta minden évben többször temetett a pap, mint keresztelt. Leginkább azért, mert a szülőpárok csak alig vállaltak gyermekeket.

Közben a világháború, a kommunizmus és a ’89 utáni demokrácia is apasztotta a magyarságot. Az elvándorlási kényszer és a jobb élet reménye volt a hajtóerő.

A pécskai, az aradi, az Arad megyei és a Kárpátokon inneni  magyarság rohamosan fogy:

 

Pécska

% az össz-lakosságból

Arad

% az össz-lakosságból

Arad megye

% az össz-lakosságból

Kárpátokon innen

% az össz-lakosságból

1880

8674

58,01%

21346

47,23%

73897

18,87%

1046103

25,94%

1890

9050

55,70%

26869

50,57%

91662

20,94%

1201183

27,12%

1900

9882

57,67%

40413

58,31%

116981

24,36%

1438465

29,51%

1910

9917

57,43%

48761

62,88%

130564

25,72%

1661432

31,59%

1920

9542

54,93%

41400

54,47%

105401

21,85%

1305084

28,41%

1930

7842

50,95%

31167

35,55%

88542

18,13%

1353118

24,41%

1941

7188

48,43%

27755

28,49%

76123

15,55%

1744009

29,48%

1956

7242

55,21%

31850

29,92%

80128

16,85%

1558714

24,97%

1966

6295

47,20%

31343

24,88%

75445

15,68%

1601103

23,68%

1977

5640

46,60%

34728

20,29%

74098

14,47%

1691355

22,46%

1992

4560

39,75%

29828

15,69%

61011

12,51%

1607336

20,69%

2002

3825

33,45%

22492

13,01%

49291

10,67%

1415708

19,60%

 Csak az a nép és nemzet marad, maradhat meg, amelyik gondoskodik saját utánpótlásáról. Az egykézés élettérvesztéssel, a szaporodás meg térnyeréssel jár. Vannak, akik nem a garasaikat, hanem inkább a gyermekeiket számolják, és egyre többen vannak. Nehezen, de fölnevelik szülötteiket. És akkor van minek örüljönek!

Az 1970-80-as évek iparosítása, a gazdálkodási lehetőségek fölszámolása Aradra vitte a szülőkorba lépett magyar fiatalságot, akik a betonkalitka-rengetegben gyökértelenné lettek, és gyermekeiket sokan már nem járatták magyar iskolába. 35 éve, az aradi 3-asban nekem még volt Kossuth- és Fürj utcai meg a Postaréti, a pankotai, fazekasvarsándi és tornyai iskolákból jött osztálytársam, gyermekeinknek már nem. Lassan kiürülnek a magyar tannyelvű iskolák, és tagozatok. Egyszer talán majd valaki megírja Kehrer Károly 1910-ben megjelent Arad megyei népoktatásügyének folytatását, amelyből olvasói majd megtudhatják zsugorodásunk történetét.

Évezredes szokás elmarasztalóan szólni az ifjúságról. Akik ezt teszik alapvető tévedésben leledznek. Mindig voltak, ma is vannak, és mindig is lesznek csak az életösztöneik mentén igazodó emberek, fiatalok és idősebbek egyaránt.

Mindig voltak, és lesznek is szorgalmas tanulók, inasok, utóbbiak eredményei annál fényesebbek, minél többet várnak el tőlük szüleik, és kapnak iskoláiktól. Közöttük olykor akadnak olyanok, akik megpróbálják megszervezni a fiatalságot, ami csak akkor sikerülhet, ha az érintettek megkapják a szükséges infrastruktúrát és annak működtetéséhez szükséges pénzt. A résztvevők száma mindig és mindenütt jóval alacsonyabb, mint amekkora a korosztály létszáma. Az 1970-es évek második felében temesvári diákként azt tapasztaltam, hogy mintegy 1300-1500 oda járó magyar egyetemi hallgatóból mintegy 600-an vettek diákbérletet a Magyar Színház előadásaira, de csupán 30-40-en látogatták a Látóhatár közművelődési kört, 15-20-an jártak a színjátszó csoportba, és 4-en 5-en készítették a napi egy órát sugárzó M-stúdió diákrádiót.

Aradon ma néhány száz magyar egyetemi hallgató van, de gyéren lehet róluk hallani.

A tények azt mutatják, hogy csak a kiművelt emberfők sokasága tehet egy nemzetet versenyképessé. És az is örökérvényű, hogy a fiataloké a jövő!

Jogok és igények

A magyarság képviseletét fölvállalt RMDSZ csak léte első öt-hat évében gondolkodott a közösségben való építkezésről, de kormányba lépésétől kezdve csak a nyelvi jogokra és útkilométerekre koncentrált. Ezek szaporodtak.

Lehet magyar beadvánnyal fordulni a közhivatalokhoz, de nem tesszük. Megszokásból, vagy azért nem, mert sokszor jobban el tudjuk mondani románul, mint, amilyen minőségű magyar válaszra lenne képes a hivatal.

Ki lehet írni magyarul az intézmény- és utcaneveket, de Nagyváradom, Kolozsváron, Marosvásárhelyen hét évvel a törvényes lehetőség léte után sem találkozunk ilyenekkel, pedig alpolgármestere is van az RMDSZ-nek.

Lehet magyarul beszélni a közigazgatási testületekben, ha minden ötödik tanácstag magyar, és kérik, de sok helyen, ahol ez a feltétel teljesül, nem élnek ezzel a joggal az RMDSZ-esek sem.

Lehet magyar újságokat járatni, mégis van magyar, aki kizárólag román lapra fizet elő. Talán ezért is szűnt meg a napokban a Gutinmelléki Friss Újság Nagybányán.

Az otthon magyarul beszélő családok egy része akkor is románul taníttatja nem feltétlenül kiemelkedő képességű gyermekét, ha helyben van a magyar iskola. Van kisperegi magyar gyermek, aki a pécskai román iskolába ingázik, naponta. Vesztére!

Nincsenek sem magyar, sem kétnyelvű anyakönyvi és állami oktatási intézményi okiratok.

A bíróságokhoz csak románul lehet fordulni, magyar bírót nem, de tolmácsot lehet igényelni.

A rendőrséghez csak románul fordulhat az, akinek oka van rá.

Közjegyzői okiratok kizárólag románul készülnek, azokat pénzért le lehet fordíttatni.

Interneten elérhető egy sor hivatalokhoz beadandó formanyomtatvány magyarul is.

A meglévő nyelvi jogok sora bizonyára szaporodni fog még, de a követendő cél nem az kell legyen, hogy magyarul fordulhassunk ide, vagy oda, hanem az, hogy magyarként. De ez még várat magára.

Modernizáció,  beolvadás vagy beolvasztás

Mindig vannak divatos fogalmak. Most a modernizáción a sor.

Évszázada tartó, és egyre gyorsuló modernizáció részesei vagyunk.

Egyre nagyobb üzletházakban, mind több fajta áru folyton bővülő választékával találkozunk és ott az az érzésünk, hogy, ha nem erre, akkor arra biztosan szükségünk van, és ha nem, akkor lesz. De le kellene cserélni a fél éve vett maroktelefont, az egy éves videólejátszót, no meg az alig két éves nagyképernyős tévét is, és az autó is már három éves. Ez azonban csak egy része kiadásainknak, hiszen már az óvodások is mobiltelefont meg személyi számítógépet pötyögtetnek, energiaitalt isznak, és alig mozognak, hisz ha nem anyuka, akkor apuka autón viszi óvodába, és iskolába is, nem csak az elején, hanem még nyolcadikosan is, nehogy kifáradjon szegényke.

Vásárlásaink azonban pénzbe kerülnek, és a gyerekre is ezt mondjuk, amit meg kell termelni. Ez nem mindig, és nem mindenkinek sikerül. Feszültté tesz bennünket, ha orvoshoz nem is, de gyógyszertárba nyugtatóért elmegyünk. Lassan bezárul körülöttünk a modernizáció köre.

Ebben a ritmusban hozzuk döntéseinket is. Annak ellenére, hogy jól tudjuk: aki siet az nem biztos, hogy biztonságosan közlekedik. A magunk döntése mindig hibátlan, mondjuk. Ám, amikor kiderül, hogy hibáztunk, legtöbbször már nincs visszaút, és csak legyintünk.

Így döntünk gyermekeink óvodába és iskolába járatásáról, elhamarkodottan, rosszul. Képességeivel nem számolva még azzal is terheljük, hogy nem anyanyelvén, a családban beszélt nyelven tanító iskolába íratjuk. Ezzel őt is rávisszük a stresszel teli, gidres-gödrös élet útjára.

Nincs időnk beszélgetni, rokont látogatni, barátságot ápolni. Rohanunk a vesztünkbe.

Közben eszünkbe sem jut, hogy magyarok vagyunk, és jó lenne azoknak is maradni. Mert bőven lenne miért és mire hivatkoznunk magyarságunk védelmében. Magyarnak lenni érték! De szemérmesek vagyunk, és ha öten állunk magyarok egy körben, amikor oda jön egy román, akkor azonnal nyelvet váltunk, nehogy megsértsük. Így neki eszébe sem juthat, hogy akár ő is megtanulhatna valamennyit magyarul.

Vegyes házasságban élők olykor nem tanítják meg gyermeküket magyarul. Igaz, kivételek is vannak.

Két, három vagy több, egy társaságban lévő magyar önként és dalolva beszél románul. Van, akinek már ez a könnyebb.

Az utóbbi két évtizedben fölgyorsult a nyelv- és identitásvesztés a hazai magyarság körében. Ez hangsúlyosan igaz a vegyes lakosságú településeken, és a román iskolába jártak körében. Ehhez nyújt ártó segítséget Magyarország mostani politikai kurzusa.

Mára odáig jutottunk, hogy nem kell beolvasztani Romániában a magyarokat, közülük egyre többen vannak, akik, bár nem kifejezetten ezzel a céllal, de mindent elkövetnek magyarságuk mielőbbi elvesztéséért. És ezt azzal nyugtázzák, hogy így trendi.

Kiáltjuk az autonómiát?

Nem!

Svédországtól Spanyolországon és a volt Jugoszlávián át az egykori Szovjetunióig azt látjuk, hogy a békének egyetlen biztosítéka van: az autonómia.

Ezt Mária Terézia már 1765-ben tudta, amikor arról rendelkezett, hogy a pécskai románoknak és magyaroknak saját községük legyen, ami 1960. szeptember 30-áig sok jó szolgálatot tett mindkét közösségnek.

A romániai magyar nemzetközösség autonómiájának kérdése a ’89-es változások után mindjárt fölmerült, olyannyira, hogy az 1991. október 5-ei RMDSZ Küldöttek Országos Tanácsa aradi ülésén Tokay György a nemzetállami román alkotmánnyal verte ellene a szónoki pulpitust, majd távozott az ülésről. Később Ő vezette a Szövetségi Képviselők Tanácsának azt a bizottságát, amely a hazai autonómiaformákról kellett volna, hogy normaszöveget alkosson, amiből azonban nem lett semmi, amin, az előzmények ismeretében, már nem csodálkozhatunk.

Minduntalan azt halljuk, hogy senki sem mondja meg, hogy mit értsünk autonómián.

Mire az új pár egybekel, már tudja, hogy a stabil házasélet kulcsa a saját háztartás. Önálló bevételekkel, kiadásokkal, lakással, munkával, gyermekekkel és lazítással. Saját forrásokkal és felelősségekkel.

És nincs ez másképp a nagyobb közösségek esetében sem. Csupán a méretek nagyobbak, de velük együtt a feltételek megteremtésében és az álmok megvalósításában is többen vesznek részt. A többi meg technikai részletkérdés. Stratégia- és taktikaalkotás, majd azok végrehajtása, menet közbeni finomításokkal.

Az autonómiát is szintekre lehet bontani, mint a családi munkamegosztást. Vannak követhető és követendő modellek is, és az általuk megtapasztalt buktatók ismeretében gyors ütemben növekedhetne a romániai magyar közösség, anyagiakban, és szellemiekben egyaránt.

De ebből csak akkor lehet majd egykor valami, ha az elöljárók kibújnak kishitű gúnyájukból. Ha nem ahhoz keresnek fogódzókat, hogy minél kisebbek legyünk, hogy mit és miért nem lehet éppen akkor megtenni, hanem határozott célt mutatnak fel, és annak elérése érdekében, ha kell munka-, anyagi- és vezéráldozatot is hajlandók hozni, és nem a lassú kimúláshoz keresik a fájdalomcsillapítókat.

Meggyőződésem, hogy ha 1995-96-ban Tokay György és utastársai nem Neptunba és Atlantába utaztak volna, hanem a romániai magyar kataszter és az általános, titkos, platformlistás összmagyar belső választások megvalósításán dolgoznak, akkor 2007-re nem apadt volna le a tulipánra nyomott pecsétek száma nyolcszázezerről háromszázezerre.

Kós Károly 1920-ban írott Kiáltó szó-jának záró sorai sajnos semmit sem vesztettek aktualitásukból: a célért, a romániai magyarság autonómiájáért építenünk, dolgoznunk kell, mert aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az a mi igazi ellenségünk: a mi árulónk.

Kós Károlyt az utóbbi tizenkilenc évben sűrűn idézték a Neptun óta egyfolytában alkudó RMDSZ-előljárók, ezért szavai máig tartóan is csupán pusztába kiáltottak.

Nagy István

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Hozzászólt: Mihály Lehel / Szerda, 2009. február 18., 23.28 Válaszoljál rá!

Nagyon jó kiegészítés ami itt hallható.

http://real1.radio.hu:8080/ramgen/kossuth/2009/02/18/2009-02-18-k14.rm?start=0:05:00.0

Papp Kincses Emese beszél!

Hozzászólt: Mihály Lehel / Szerda, 2009. február 18., 23.26 Válaszoljál rá!

Nagyon jó kiegészítés ami itt hallható.

http://real1.radio.hu:8080/ramgen/kossuth/2009/02/18/2009-02-18-k14.rm?start=0:05:00.0

Papp Kincses Emese beszél!

Hozzászólt: Nagy István / Péntek, 2009. február 06., 11.51 Válaszoljál rá!

A mai Nyugati Jelen 4. oldalán a Demográfia, megmaradás és ifjúság és a Jogok és igények részek olvashatók

Hozzászólt: Márton Mária Borbála / Csütörtök, 2009. február 05., 21.54 Válaszoljál rá!

Megrázó tények ,hogyan ,mégis lehetséges !?
"Megfutamodni a harctól,ez a legrosszabb,ami megtörténhet velünk. Rosszabb,mint vereséget szenvedni ,mivel a vereségből mindig tanulhatunk valamit,de a megfutamodással csak ellenségünk győzelmét hirdetjük." ( Paulo Coelho )

Hozzászólt: Nagy István / Szerda, 2009. február 04., 14.21 Válaszoljál rá!

Köszönöm!

A nyomtatott Nyugati Jelen 3. oldalán tegnap a kultúra, és tartás, ma a gazdaság és idomulás rész olvasható.

Hozzászólt: Juhász Tamás / Szerda, 2009. február 04., 11.35 Válaszoljál rá!

Mindig elismeréssel és tisztelettel olvastam Nagy István magvas megjegyzéseit az EK listán. Klebelsberg Kunótól vett hitvalló jelmondata már rég elárulta: a szellemnek olyan embere, aki nem a legkisebb ellenállás irányában kíván hatni (nem az árral úszik). Ezt az elemzést lementettem, konzervatív (öreg) barátaim közt papiron terjesztem, s tanítványaimmal is megosztom.
Hálás köszönet érte!

Hozzászólt: Nagy István / Hétfõ, 2009. február 02., 14.04 Válaszoljál rá!

Köszönöm, PONT! Reménykedjünk.

A nyomtatott lap 3. oldalán ma az Oktatás és jövő című rész olvasható.

Hozzászólt: PONT / Hétfõ, 2009. február 02., 13.38 Válaszoljál rá!

gratulalok a szerzonek, vegre valaki leirja azt,amit ha markoek is elolvasnak,talan elgondolkodnak,de tenni nem tesznek semmit az biztos,sajnos

Hozzászólt: Nagy István / Péntek, 2009. január 30., 22.17 Válaszoljál rá!

Köszönöm!

Ahol a hipertext ördöge amerikai telefonszámot hoz be ott az 1956-os romániai magyarok lélekszáma van: 1 558 600

Egyébiránt a nyomtatott lapban ma jelent meg a felvezető, és az első "fejezet". A folytatás következik.

Hozzászólt: Mihály Lehel / Péntek, 2009. január 30., 21.08 Válaszoljál rá!

Nagy Istvánnak csak gratulálni tudok!

Hozzászólt: vagyim / Csütörtök, 2009. január 29., 16.02 Válaszoljál rá!

Új szelek fújnak. A király napjai meg vannak számlálva. És a Jelen közreműködik. Örvendetes.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu