Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Hétfõ, 2021. november 29., 02.31
https://kolozsvar.mfa.gov.hu/page/kerelembeadas

Konyec CCCP

Írta: Chirmiciu András
2021. augusztus 26., 17.52 Csütörtök / Hunyad

Kijevben, Kisinyovban és más fővárosokban – a belorusz Minszk kivételével – a napokban ünneplik meg országuk függetlenségének harmincadik évfordulóját. A keményvonalas kommunisták Gorbacsov-ellenes 1991-es sikertelen puccsa után a hatalmas birodalom köztársaságai egymás után kiáltották ki függetlenségüket.

Akkoriban a legyőzhetetlennek tűnő hatalmas birodalom minden ízülete recseget-ropogott, magatehetetlen agyaglábú óriás volt.

A Gorbacsov elindította reformok (peresztrojka és glasznoszty) beláthatatlan következményekkel jártak, mindenekelőtt az elnyomott népek önállósodási törekvéseivel. 1988 őszétől előbb a balti köztársaságok, majd példájuk nyomán 1989–90-ben a többi szovjet tagköztársaság egymás után kiáltották ki szuverenitásukat, azaz saját köztársasági törvényeiket a szovjet törvények fölé helyezték. Vagyis utóbbiak közül csakis azokat alkalmazzák saját köztársaságukban, amelyek megfelelnek a saját törvényeiknek. A szuverenitás-háborúként elhíresült időszak legyőzhetetlen kihívásnak bizonyult a Szovjetunió megreformálásának amúgy is roppant bonyolult feladatát elindító Gorbacsov számára. Mihail Szergeevics még a kisebb köztársaságokkal sem tudott boldogulni, a kegyelemdöfést azonban nem a perifériáról, hanem a központból kapta, amikor 1990-ben maga Oroszország kiáltotta ki szuverenitását. Vagyis a Jelcin vezette akkori Orosz Föderáció a szovjet szövetségi törvények fölé helyezte sajátjait. A világot akkoriban valósággal sokkoló lépés mögött politikai és főleg személyes ambíciók húzódtak meg, Jelcin azzal akarta függetleníteni magát a jogilag fölöttesének számító Gorbacsovtól.

A kegyelemdöfést azonban éppenséggel a Szovjetunió szétesését mindenáron megakadályozni kívánó puccs adta meg, augusztus 19. és 21. között. A puccs kudarcot vallott, Gorbacsov visszatért Moszkvába krími fogságából, hatalmát viszont nem szerezte vissza. Onnantól kezdve a puccs kudarcában oroszlánrészt vállaló Jelciné, az Orosz szövetségi köztársaság elnökéé volt a főszerep. A többi köztársaságban a kommunisták kezében lévő helyi legfelsőbb szovjetek támogatták a puccsistákat, vagy csendben kivártak, a puccs leverése után pedig Moszkva megtorlásától tartottak. Gyakran annak elkerülése végett kiáltották ki köztársaságuk függetlenségét: Ukrajna 24-én, Belorusz 25-én, Moldva 27-én, stb. A baltiak már 1990-ben kikiáltották függetlenségüket, Grúzia és Örményország pedig a moszkvai puccs előtt, 1991 tavaszán. A napokban ezen események harmincadik évfordulóját ünneplik, Minszk kivételével. Lukasenka belorusz diktátor ugyanis azóta is büszkén hangsúlyozza, hogy azon a bizonyos augusztus 25-én ő volt az egyetlen képviselő, aki a függetlenség ellen szavazott. Ilyesmi alighanem sokkoló lenne bárhol máshol a világon, hogy egy független ország államelnöke azzal büszkélkedjen, hogy annak idején saját hazája függetlensége ellen szavazott!

Moszkvában azóta ezerszer visszasírták a Szovjetuniót, még a legmagasabb szinten is: Putyin elnök a huszadik század legnagyobb tragédiájának nevezte a hatalmas birodalom összeomlását. 30 év alatt Moszkva lényegében elvesztette az egykori köztársaságokat, a „közel-külföldöt”, politikai, katonai és gazdasági befolyása drasztikusan szorult vissza a függetlenné vált utódállamokban.

Közép-Ázsia volt szovjet köztársaságai (Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán, együttesen a „sztánok”) politikailag nem fordultak ugyan Moszkva ellen. Orosz és eloroszosodott lakosságuk viszont több mint felére csökkent (mintegy 12 millióról olyan 5 millióra) a jelentős elvándorlás révén, aránya pedig zuhant a helyi muszlim nemzetek gyors szaporodása nyomán. Az 1991-ben még szolidan orosz nyelvű nagyvárosokban (pl. Alma-Ata, Taskent) mára csak elvétve lehet orosz szót hallani. Gazdaságilag Moszkva már elvesztette Közép-Ázsiát, a hatalmas Kína gazdaságilag jóformán behálózta a „sztánokat” az utóbbi években.

A Kaukázusban még látványosabb az orosz befolyás visszaszorulása. Grúzia már több mint egy évtizede Moszkva ellen fordult, célja továbbra is a NATO-tagság, még akkor is, ha ennek kevés az esélye. Oroszország 2008 óta katonai megszállás alatt tartja Grúzia két rebellis tartományát, Abháziát és Dél-Oszétiát, noha a rebellió nagyrészt kívülről, Moszkvából szított. Grúzia mondhatni, hogy az egykori Szovjetunió legoroszellenesebb országa a baltiakon kívül. A gazdag kőolaj és földgáz tartalékokon megizmosodott Azerbajdzsán is folyamatosan eltávolodott Moszkvától és etnikai testvérhez, Törökországhoz közelített. Tavaly ősszel Azerbajdzsán nagyméretű katonai konfliktust indított el nyílt török támogatással az orosz-barát Örményország ellen, s visszaszerezte a Szovjetunió felbomlásakor örmények javára elvesztett területek nagy részét. Oroszország pedig nem tudta megvédeni örmény szövetségesét. Utóbbi jócskán ki is ábrándult emiatt, noha a roppant ellenséges türk népek gyűrűjében, puszta fizikai megsemmisítésük veszélyének nyomása alatt Örményország valószínűleg kitart orosz szövetségese mellett, nincs más alternatívája, az 1915-ös nagy népirtás traumája egyszerűen az oroszok karjaiba taszítja az örményeket.

Az igazán fájdalmas veszteségek azonban Kelet-Európában történtek. Moldova EU-párti államfőt, majd parlamentet választott, a moldvai lakosság pedig egyre inkább az EU-ba vándorol jobb megélhetésért – román útlevéllel. Észtország, Lettország és Litvánia már 2004 óta EU- és NATO-tagok, Moszkva befolyása ott szűnt meg leghamarabb.

Ukrajna elvesztése távolról a legnagyobb csapás a Kreml számára. A Krím félsziget megszállásával és a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus mesterséges szításával Putyin jóformán a nyugat-pártiak ölébe taszította Ukrajnát 2014-ben. Az addig orosz- és nyugatpártiak között megosztott ukrán politikai osztály szinte mindenestől nyugat-pártivá vált, Kijevben immár nincs olyan politikus vagy párt, aki/amely nyíltan felvállalná az orosz orientációt, mint 2014 előtt, az EU és NATO csatlakozás célját a teljes politikai osztály támogatja, még az alkotmányba is rögzítették.

A kényszerhelyzetben lévő Örményország mellett csupán Belorusz maradt hű Moszkvához, az erősen eloroszosodott beloruszok meggyőződésből orosz-pártiak. Ennyi maradt meg a cárok és az elvtársak egykori hatalmas birodalmából!

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu