Nézegetem a németországi Nürnbergről, Dürer városáról készült, a világhálón kapott összeállítást. Az én korombelieknek a helyszínről ugyebár a városban 1946-ban lezajlott per, illetve az arról készült, világhírességekkel forgatott film jut eszébe. A szövetségesek azért választották a várost a náci főbűnösök elleni per színhelyéül, mert a lebombázott német városok közül abban maradt éppen az igazságügyi palota (törvényszék?) épülete. (No meg a nácizmushoz való, közismerten erős kötődése miatt is!) Különben a város többi része romokban hevert, akárcsak a szövetségi köztársaság szinte minden jelentősebb települése.
Hogy miként építették újjá, hogyan állították helyre a város történelmi jelentőségű épületeit, hídjait, hogyan restaurálták, akárcsak egy ékszerdobozt, arról bárki meggyőződhet, ha rákattint a világhálón. Különben a történelmet egy kicsit is ismerők azt is tudják, hogy a porig rombolt országot az ország szorgalmas, hozzáértő, fegyelmezett polgárai miként tették ismét lakhatóvá, miként emelték gazdaságát a világ élvonalába rekordidő alatt. S a német fizetőeszköz alig fél évtized alatt hogyan lett ismét erős valutává.
És számba veszem az ismét a kontinens és a világ vezető országává lett „Bundesrepublic”-ból az utóbbi években érkezett híreket, tudósításokat. Az ott uralkodó, eszményinek nem mondható állapotokról. A migránsnyomásról. A romló közállapotokról. A berlini monstre melegfelvonulásokról. A következmények nélküli erőszakhullámról. A liberalizmus térhódításáról. Az ország politikusainak megalkuvásáról. Az évtizedek óta folyó indokolatlan meaculpázásról egy olyan, immár második felnőtt generáció részéről, amelynek semmi köze nem volt a második világháborúhoz, az elkövetett borzalmas rémtettekhez, a holokauszthoz, a nácizmushoz.
Úgy érzem, s ezt a Némethonban élő barátok, ismerősök is megerősítik, hogy a németekből valahogy kiveszett a nemzeti büszkeség, vagy azt politikusaik, oktatóik erőszakkal kisavazzák agyukból. Azt a tudatot, hogy olyan személyiségeket adtak a világ kultúrájának, mint Dürer, Kant, Beethoven, Goethe, Wagner, Thomas Mann, Einstein, Herbert von Karajan, Marlene Dittrich. Vagy a történelemnek, mint Nagy Károly, Frigyes porosz király, Bismarck, de a 20. századi Konrad Adenauer is.
Ha ez a gondolat valahogy tudatosodna a német társadalomban, állítom, hogy hamar rendet teremthetnének egy olyan országban, amelyet ők tettek olyanná, mint a mai Nürnberg, s hozzá hasonlóan az egész ország. Amelyben most állandóan retirálniuk kell. Ha valaki végre bátran kimondaná, hogy „Légy büszke németségedre!”
