Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Vasárnap, 2021. április 11., 03.22
Síppal, dobbal, nádi hegedűvel

Maros vize folyik csendesen…

Írta: Puskel Péter
2016. április 01., 16.52 Péntek / Arad

Csak semmi pánik! Nem a címadó sorokkal kezdő ismert műdalról szeretnék szólni, csupán szülővárosom legbecsesebb természeti kincséről, a kanyargó Marosról. S talán békén hagytam volna, hiszen a sok esőtől meglehetősen magas vízállású. Azért pánikra (egyelőre) nincs okunk, hiszen átéltük mi az 1970-es nagy áradást is, eleink pedig megúszták a vén folyó 1932-es „nagy haragját”, amikor Mikelaka és a mai Alfa telep java vízben állott.

Szóval, a világhálóra valaki feltett egy újsághirdetést. (Lehet, hogy egy almanach reklámoldaláról származik, de ennek nincs most jelentősége). Abban a pontosan 157 év előtti közleményben közhírré tétetik, hogy március közepétől beindul az utasszállító gőzösök járata a Maroson Arad és Szeged között(!) Tetszik ugyebár érteni?! Merthogy akkoriban rendszeresen kotorták, szabályozták a folyó vízmedrét.

Hol vagyunk ma ettől?

Némi iróniával azt mondhatnánk: oly messze, mint Makó Jeruzsálemtől.

A sorsára hagyott öreg folyó kénye-kedve szerint alakította ki medrét, megváltoztatta a partszakaszt, s ma már a bárkák is ritkán szántják hullámtaraját.

A februárban vajmi csoda folytán idetévedt hattyúcsalád is tisztább vizekre úszkált.

Ha csak ki nem fogta őket galád gondolattal valamelyik honfitársunk.

A város felőli partszakasz, szerencsére, maradt. Pedig évtizedek óta szenvedi a távlati elgondolást nélkülöző alakítgatást.

– Szörnyű taknyolás – állapította meg kertelés nélkül tavaszi sétára invitált váradi barátom, és barátsága jeléül átölelt, nehogy lokálpatriótaként szívemre vegyem a bírálatot. Kisvártatva hozzátette: „Eljöhetnének a szakembereitek Nagyváradra, megnézni, a Körös-parti sétányt!”

Merthogy ő is városvédő. És lokálpatrióta.

Mit mondhat ilyenkor az ember? Gyorsan felvittem a rendezettebb külsejű, felső sétányra, hogy ne lássa a víz mentén nemrég megtisztított gazos területet, amelyen a kivágott bokrok, fák megannyi hősi halottként a „csatatéren” hevertek. Elszállításukkal még most, a tavaszi nagytakarítások idején se törődtek az illetékesek.

Mert szeretjük a fél munkát, vagyis a félbehagyott munkát.

Gyakorlott szem: meglátta.

Ekkor jött az igazi hidegzuhany:

­­– Ne vedd zokon, de az a benyomásom, hogy ti a múltból éltek. Reményeiteket az táplálja, hogy mi volt, nem az, hogy mi van. A város két erős aduja, a Maros és a vár száz éve alig lendített a város arculatán, lehetőségein. Csak ígéret manapság is, amelybe mindig lehet kapaszkodni, amelyekhez lehet terveket fűzni. Ez viszont édes kevés.

(Tessék elgondolkodni, hideg fejjel mérlegelni: mennyi ebben az igazság?!)

A vén folyó pedig szállítja rendületlenül hosszú útvonalának minden szennyét. És lerakja szépen a kanyarokban, a torzóban hagyott (elszállítatlan), ráadásul életveszélyes (a vízbe érő vége lezáratlan!) mikelakai ponton átkelő lábánál, a strandon kívül sehová se vezető gyalogos híd pillérjénél.

Tavasz van, megtelik sétálókkal a vízpart (így is). Hová is menjen az ólomszürke felhők mögül olykor előbukkanó napfényre, friss levegőre áhító, vékony bukszájú városi?

Jó ez nekünk, örvendjünk, hogy van folyónk.

Jó ez így?

Lehetne rosszabb is…

Mentalitásunk, neveltetésünk, társadalmunk béklyóiba vergődő nemzedékek „mentsége.” Talán igénytelensége.

Maros vize folyik…

Nedvesen.

 

 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu