Kaptam egy fényképes összeállítást az Európai Parlament ülésterméről, Ezeket fizetjük mi címmel. Az összeállításban néhány parlamenti képviselő békésen szunyókál a teremben, három hölgy pedig összehajolva valami divatlapot tanulmányoz figyelmesen. Az összeállításhoz nem fűztek kommentárt, csak egy listát mellékeltek a hónapok nevével januártól decemberig. Minden hónap neve mellett a 12 800 eurós összeg áll. Utalva arra, hogy ennyit vágnak zsebre havonta azok, akik végigalusszák az egész parlamenti ülésszakot, mással vannak elfoglalva a tanácskozás alatt, de olyanok is, akik a fotók készítése idején hiányoztak az üresen tátongó padsorokból. Vagyis a semmittevésért négyszer annyit vágnak zsebre, mint a legjobban fizetett nyugati országokban a ténylegesen, hasznosan dolgozók. Nem is beszélve a szegény országokban ennél az összegnél húszszorosan kevesebb havi bérért gürcölőkről. (Az említett összeg mellé nem is számították fel az egyéb, nem kis összegű „mellékes” járandóságokat!)
Szó mi szó, nagyon melléfogott a kontinens evvel az uniós rendszerrel. Amikor vagy hetven évvel ezelőtt létrejött a szén és acél közössége, majd abból kifejlődött a Közös Piac, akkor az egy logikus, józanul elképzelt, gazdaságosan működő közösség kialakítását feltételezte. Ahhoz képest a mai Európai Unió egy vízfejű, több tízezer személyt foglalkoztató szörnyszülött, amely olyan bürokratikus rendszert alakított ki, mint az egykori szocialista világrend országaiban a pártvezetés. Ahol a kommunista pártok vették át az uralmat, ott úgy bebetonozták saját hatalmukat, hogy azt csak erőszakkal (forradalom) útján lehetett megdönteni. Mint Lengyelország, Románia esetében. Vagy sok évtizedes regnálás után a tervgazdálkodás saját gazdasági csődjébe bukott bele, mint a Szovjetunióban, Magyarországon, Csehszlovákiában.
Az Európa Unió még a szocialista rendszernél is gyorsabban, alig negyedszázad alatt érte el azt a szintet, amikor saját tehetetlensége, bürokratikus vezetése a teljes csődjét előre vetíti. A brexit csak előszele volt annak, ami majd bekövetkezik. Talán egy, talán öt év múlva, talán mostantól egy évtizedre. De nyilvánvaló, hogy ez a túlzott centralizmusra törekvés, a nemzeti érdekek erőszakos elfojtása, a bürokrácia elburjánzása kiveri majd a biztosítékot (valószínűleg Közép- vagy Kelet-Európában), s akkor az egész rendszer kártyavárként omlik össze. Mint történt az egykori Szovjetunióban.
De jó lenne megélni ennek a sok hozzá nem értő „mindentudó” uniós politikusnak a csúfos bukását!
