Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Csütörtök, 2021. január 21., 16.35

Nyugodt emlékezés

Írta: Nagyálmos Ildikó
2016. november 01., 20.00 Kedd

Míg néhány éve még nem figyeltem arra, hogyan suhannak az évek, milyen gyorsan telik az idő, közel a negyvenhez arra eszmélek, hogy idősebb ismerőseim közül egyre kevesebben vannak közöttünk. Halottak napja közeledtével még jobban felerősödik ez a hiányérzet, s ilyenkor számba veszem azokat, akik nemrég hagyták itt e földi létet. Nem volt még olyan év, mint ez az idei, hogy ennyi közeli ismerősöm, barátom ment volna el. Biztosan mindannyiunk életében eljön ez az idő, amikor egyre gyakrabban értesülünk egy-egy ismerősünk halálhíréről.

Szomorú, ám mégis felemelő és megnyugtató pillanat az emlékezés. Főként akkor, ha személyesen is kegyeletét teheti az ember, kimehet a sírhoz, és meggyújthat egy szál gyertyát, virágot vihet. Megérezhet valamit abból a természetfeletti világból, amely összeköti az égieket a földön lévőkkel. Mert ezt az érzést csak ott, a sírhantnál, a magunk csendességében érezhetjük, s egy pillanatra talán elhunyt szeretteink is lejönnek hozzánk és megérintenek. Az emlékezés mellett a sok kis égő gyertya, a krizantémok elmúlást sejtető illata váltja ki ezt az érzést. Ilyenkor egy kicsit magunkat is sajnáljuk, hogy ránk is ez a sors vár. De ott kint, a gyertyák pislákoló fényében ez nem tűnik ijesztőnek.

Gyerekkorom emlékezetes élményei közé tartozik a halottak napi világítás. A szertartást gyorsan kimerítettük egy-egy gyertya elégetésével, aztán irány bújócskázni. Nem féltünk elbújni egy-egy sírkő mögé a sötétben, természetes volt, hogy mi játszunk, a felnőttek pedig csendesen beszélgetnek a sírhely körül. Aztán amikor nagyobbacska lettem, a kézfejre csöpögő forró viasz égető érzését is nagyon szerettem. Talán az erős, de gyorsan elillanó fájdalom miatt, vagy csak azért, mert rögtön megkötött a viasz, és gyurmázni lehetett vele.

Felnőtt fejjel teljesen másképp élem meg az emlékezést. A sír mellett nagyszüleim arca fel-felvillan egy-egy pillanatra…

Jó emlékezni. Felemelő és megható érzés. Ünnep.

Szomorú és szegény lehet az, akinek halottjai sincsenek. Fekete István írja: Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu