Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szerda, 2020. július 08., 07.44

A hírfüggőség csapdája

Írta: Puskel Péter
2020. február 18., 04.00 Kedd

Tetszett-e mostanság jó hírt, szívderítő, jókedvre hangoló híreket kapni?
Ha igen, szerencsés embernek tarthatja magát. Remélhetőleg, boldognak is. 
Szóval – igen?
Mert én, sajnos, nem.
Az idei esztendő nem igazán reménykeltő. Legalábbis az első két hónapban: kormányválság, közúti balesetek és orvosi melléfogások sora, neves orvosprofesszorok elleni hatósági eljárások, az egyre bonyolultabb, szövevényesebb Caracal-ügy; a nyugdíjtörvény módosításának híre…
Mindez mikroszinten is nagyon sok az átlagembernek. Nyomasztó. Ráadásul maga a román televízió egyik csatornája idézi egy sikertelennek megítélt Brâncuși-megemlékezés kapcsán az élete javát Párizsban töltő és ott elhunyt világhírű román szobrász véleményét a Dâmbovița-parti hatóságokról: szegények és buták, mint annak idején, amikor elhagyta az országot – mondta a művész. Igaz, ez a kijelentése valamikor az 1950-es évek elején hangzott el, amikor ingyen felajánlották munkáit hazájának, de itthon fanyalogtak.
Úgy tűnik, ez a vélemény számos esetben ma is helytálló. Különben mélyen hallgattak volna a beavatottak Brâncuși keményen elmarasztaló véleményéről.
A médiák is mintha összebeszéltek volna. Híradásaik javában rémisztik a polgárokat: tragikus végzetű közúti balesetek sora itthon, pusztító erdőtüzek a világ másik felén, minket is fenyegető, zabolátlan járványok a Távol-Keleten; terrorcselekmények láncolata, és hadd ne soroljam!
Ráadásul itt, a Maros kanyarulatában és környékén sem rózsás a helyzet. Többet járunk a temetőbe, mint a kocsmába – mondaná akasztófahumorával Kovách Gazsi, ha még köztünk járna. De hol van már ő, hiszen egykori tanítványai közül is egyre kevesebben maradtunk?! „Porlunk, mint a szikla” – noha messze innen a Székelyföld.
Nem tudom, mert szerencsémre, nem volt eddig semmilyen függőségem (pedig ennyi évtized alatt igazán lehetett volna), mennyire győzi napjaink embere megemészteni és túltenni magát ezeken a lesújtó híreken, hogy a napi munkájára, családi feladataira összpontosítson. Nem odafigyelni – lehetetlen. Félvállról venni a híreket – könnyelműség. A napi történésekről tudomást sem venni talán pont olyan nehéz, mint a dohányosnak nem rágyújtani, az alkoholistának mellőzni a napi deci(ke)t.
Mondom ezt az átlagember fejével gondolkodva, s közíróként keresem, egyelőre vajmi csekély sikerrel, a megoldást. Vagy legalább a helyes magatartást.
Talán az segítene, ha beletörődnénk, elfogadnánk azt a gondolatot, hogy Európa nem a legszerencsésebb csücskében élünk és, különben is, ilyen a világ manapság. Ez a 21. század, s ha megértük, akkor meg kell értenünk, el kell fogadnunk azt is, hogy a korszerű technika, a hírszolgáltató források nem mindig szolgálják pozitív értelemben az embereket. Olykor a kiszolgáltatottság érzését is erősítik bennünk.
Szóval, nem egyszerű manapság pozitívan gondolkodni, bizakodni, örvendeni a hétköznapoknak. 
És annak, hogy még vagyunk, itthon vagyunk.
Aki tudja e nagyon is emberi kívánalom receptjét, kérem, jelezze! Hálás leszek érte, és, bizonyára, még sokan mások is.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu