Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2022. december 10., 11.12

Arcok a (közel)múltból (24.)

Írta: Puskel Péter
2017. január 27., 16.23 Péntek / Arad

Temesvárról került Aradra, illetve a megye egyik határ menti településére, amely mindig nyitott volt a kultúra befogadására. Jecza Péter tanítványaként képzőművészetet végzett szülővárosában. Mi mást tehetett volna akkoriban, a ’60-as évek derekán, mint fegyelmezetten elfoglalni a kihelyezéskor elcsípett rajztanári állást? Később mondogatta is, hogy nagy mázlija volt, mert jó helyre került, ahol szeretik a kultúrát, és szívesen fogadták. Hát ő rövidesen meg is hálálta a bizalmat a helyi művelődési otthonban megrendezett kiállítással. Persze – mai szemmel nem rendkívüli dolog –, csakhogy akkoriban merőben szokatlan volt az ilyen kezdeményezés; nem lehetett kézlegyintéssel napirendre térni egy pályakezdő tanár faluhelyen bemutatott tárlata fölött. Fel is figyeltek rá a megyésítés után frissen kinevezett kultúrmogulok, és hamarosan „felfelé buktatták”. Góré lett Aradon a népi alkotások házában. Egyfajta sóhivatala volt ez a tömegkultúrát irányító megyei szervnek, de emberünk másként látta saját direktori szerepét. Az egyik kritikusa jellemzése szerint: „Ügyesen és bátran elkerülte az ideológiai korlátokat és az esztétikán kívüli eszmefuttatásokat.” Vérbeli művész volt és úgy érez(het)te, hogy feladata a lappangó tehetségek felfedezése, irányítása. Azt vallotta, hogy a művelődés közelebb hozza egymáshoz az embereket, tágítja szemléletüket, formálja ízlésüket.

Szóval, rengeteget dolgozott. Az elsők között volt, ha nem a legelső, aki a lehetőségek határait messze kitágítva kapcsolatot teremtett a Békés megyei képzőművészekkel, közös alkotó táborokat, kölcsönös kiállításokat szervezett. És közben fáradhatatlanul maga is festett. Közel két tucat egyéni kiállításon, számos külföldi és hazai tárlaton láthattuk (láthatták) képeit, különös hangulatú csendéleteit. Többek közt a legelitebb alkotók munkáit befogadó bukaresti Dallas Galériában. Több könyvborítót, plakátot is tervezett.

Szőke haja, szakálla, rőt bajusza is „rájátszott” a művészkülsőre. Egyik kritikusa szerint nagyon hasonlított Dürerre. Ezen aztán jót mulatott. „Ha a tehetségem és persze az elismertségem is akkor lenne – mondta –, az lenne az igazi!”

Egyébként szavatartó, gerinces ember volt, jó barát, aki egyszer kifejtette, hogy minden rendezvénynek meg kell adni a tiszteletet, mert nincs kis és nagy esemény. Meggyőződtem róla, hogy valóban így gondolta. Mindenkit meglepett, amikor egy iskolai versmondó verseny zsűrijébe hívták, de közben kórházba került. A verseny napján mégis váratlanul betoppant. „Megígértem, hát eljöttem” – mondta. Bevallom, nem hiszem, hogy a helyében megtettem volna.

Kollegái szerették, becsülték. Rövid ideig a Romániai Képzőművész Szövetség Aradi Csoportjának elnöki tisztét is ellátta.

Az a típus volt, aki mindkét végén égette a gyertyát. A magánéletében is.

Mindössze 53 évet élt. Két fia maradt apa nélkül. Rengeteg terve, munkája maradt torzóban.

A halála utáni években román, magyar, angol nyelvű emlékalbum elevenítette fel alakját és munkásságát.  

Egy Maros közeli utca a nevét viseli.

 


(Legutóbbi memoárunkban Mihai Botez érdemes sportmester arcképét vázoltuk fel.)

 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu