Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szerda, 2020. január 22., 15.28
Síppal, dobbal, nádi hegedűvel

Gondolatfüzérek

Írta: Puskel Péter
2015. október 27., 20.29 Kedd / Arad

Idén országszerte szokatlanul ünnepélyes keretek között zajlott le a Hadsereg Napja. Talán nem véletlen, hiszen 70 éve ért véget a korábbi „nagynál” is nagyobb és összehasonlíthatatlanul több áldozatot kívánó háború.

Ha a fantáziámat szabadon hagyom szárnyalni, az is felötlik bennem, hogy most az új európai népvándorlás idején, amikor pattanásig feszült a nemzetközi helyzet, nem árt egy kis erődemonstráció. Az ünnepség utáni napokra beütemezett Arad környéki hadgyakorlat is erre engedett következtetni. Az a tény pedig, hogy Klaus Iohannis államelnök is meglepte látogatásával az aradiakat, csak tovább erősíti ezt a feltevést.

Az egykori Szabadság téren lévő katonai emlékmű előtti parádé, bár előkészületeiről alig szűrődött ki információ, hatalmas tömeget vonzott. Jómagam, közel 70 évre visszatekintve nem emlékszem ekkora méretű katonai jelenlétre.

A lelkes tömegben néhány kósza gondolat fogant meg bennem. Bizonyára nem voltam ezzel egyedül. És akkor azzal is „eljátszottam”, hogy vajon másnak mi járt a fejében ilyenkor. Jómagam, megátalkodott lokálpatriótaként, arra gondoltam legelőször, hogy bizony központi terünk megkopott, elhanyagolt mai külseje aligha méltó egy ilyen eseményhez. Legalább a kajla lámpatesteket kellett volna kiegyenesíteni és lefesteni. Tudom, ez a múlt rendszerben, a „munkalátogatások” idején megszokott eljárás volt, de ha nem a vendégek, legalább az aradiak kedvére, örömére. A többi „apróságról” nem is szólva.

Iohannis elnök vajon mire gondolt ezen a téren? Arra, hogy lám, Arad épített örökségében jóval fiatalabb város Nagyszebennél, mégis milyen elhanyagolt a történelmi magja, noha európai kultúrvárosi babérokra vágyik. Talán az is átvillant az agyán, hogy itt talán más városnál is jobban érződik a német szervezőkészség és munkaszellem hiánya.

Nekem, a már említett „szakmai betegség” folytán az ugrott be, hogy annak idején Ferenc József is főleg akkor jött Aradra, amikor a közelben katonai hadgyakorlatot tartottak.

Mire gondolhatott az egyszerű polgár, aki kijött a szép időben friss levegőt szívni, gyermekét sétáltatni a térre, és szembe találta magát a szokatlan uniformisban talpig felfegyverzett katonákkal, hölgyekkel (pardon, harcias amazonokkal is!), zubbonyukon az USA Army megjelöléssel?

Arra sem emlékszem (lehet, hogy tévedek), hogy valaha amerikai katonák masíroztak volna az aradi flaszteren. Angyalbőrbe öltözött színes bőrű katonák utoljára a „rendfenntartással” megbízott francia hadsereg afrikai légiójának tagjaiként tűntek fel az aradi utcákon 1919-ben.

Tele volt a főtér, a főutca bámészkodó tömeggel. Különösen a déli órákban, amikor a városház előtt a román hadsereg és a NATO fegyverarzenálját csodálhatták meg az aradiak. Egyik ismerősöm bevallotta: amikor a távolból megpillantotta a városháza előtti zsibongó tömeget és egy harckocsi tetején álló katonát, azt hitte, újból átéli az 1989. decemberi napokat. Csak közelebb érkezve nyugodott meg. Később azt mondta, látva a gyerekek, főleg a katonai járműveket „megszálló” és kíváncsian vizsgálgató fiúk lelkesedését: talán a kötelező katonai szolgálat nem is volt olyan rossz: megtanította egy s másra, elsősorban fegyelemre, kitartásra a mai elpuhult, csak a jogaikra hivatkozó fiatalokat.

És a tömegben többen rábólintottak.

A hadsereg napját idén a megszokottól eltérő rendezvények közé sorolhatjuk. Nagyobb volt a lángja, mint a füstje.

Néha ilyenre is szükség van!

 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu