Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2022. december 10., 11.06
Síppal, dobbal, nádi hegedűvel

Kaszinó

Írta: Puskel Péter
2015. december 08., 19.30 Kedd / Arad

Ha jól tudom, a napokban dől el, hogy bent marad-e Arad az Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben címre pályázók sorában, vagy lemorzsolódunk az első komoly hazai megmérettetésen.

A mérlegelésnél, reményeink szerint, sokat nyomhat a latban az aradi „legek” felmutatása. Értem ezen azokat a gazdasági, közéleti és kulturális területeket, ahol országos, régiós vagy akár európai szinten is az elsők között voltunk.

És igazán nem állunk rosszul e téren.

Sajnos, a pályázatot összeállító bizottság elég későn reagált a kézenfekvő lehetőségre, holott, szerény véleményem szerint, erre kellett volna építeni az egész pályázatot. Merthogy harmincnál több olyan „leget” lehetett volna összeszedni, és ápolandó örökségként felmutatni, amelyekkel esetleg a versenytársak nem rendelkeznek. Bár könnyen elképzelhető, hogy ezek közül néhány az utolsó percben mégis helyet kapott a pályázatban.

Majd meglátjuk.

A város „prioritásai” (ódzkodva írom le ezt a mai politikai szlengből átvett ronda szót) közé sorolható egy igencsak régi, igencsak mostoha sorsra jutott középület. És ez a kaszinó.

Ha igaz, hogy már az 1890-es első vidéki gazdasági vásár (ez is „leg”) előtt, 1872-ben épült (bár erre jómagam egyetlen írásos feljegyzést se találtam), akkor bizony ugyancsak jelentős épület volt a maga korában. És mint olyan, a társadalmi érintkezés, a közművelődés céljait szolgálta. (A szerencsejátékok később találtak itt otthonra.) De talán az sem mellékes, hogy a borosjenei báró Atzél család egyik sarja, Béla éppen a Széchenyi István alapította Országos Kaszinó igazgatója volt. Atzél Péter pedig Arad polgármestere, majd főispánja.

Nos, ennek a jobb sorsot érdemlő épületnek a sorsa mostohábban alakult, mint bármelyik olyan aradi középületé, amely a kulturális és az épített örökség szempontjából semmiképp se lehet(ne) közömbös.

Sorsa mégis a meglepő és fájó sorstalanság.

Számomra megfejthetetlen rejtély, hogy miért nem kapott az utóbbi bő fél évszázadban kellő figyelmet.

Gyermekkoromban korcsolyapavilonként használták. Aztán volt nyári színházi öltöző, vendéglő, pedagógus könyvtár, újfent vendéglő, egy rövid ideig szerencsejáték-„barlang”. De nem egymást követően, hanem több éves szünetekkel, miközben minden alkalommal a végtelenségig lerobbant. Közben hozzáépítettek stílusromboló elemeket, aztán cserbenhagyták.

Jó ideje a „senki földje”, a belváros egyik szégyenfoltja. Környéke is riasztó. Termeiben a hajléktalanok ütötték fel szálláshelyüket.

Kié mostanság a kaszinó?

Kit terhel a felelősség, hogy idáig jutottunk?

A költői kérdésnek még a felvetése se került mostanság napirendre.

S ha már az aradi „legekről” indítottam az eszmefuttatást, hadd tegyem szóvá a legesélyesebbnek tartott versenytársunk, Kolozsvár példáját. A miénknél negyedszázaddal később épített Sétatéri Kaszinót szépen rendbe hozatta a „kincses város.” Belsejében kulturális központot működtet.

Decemberben járunk, a karácsonyra való lelki készülődés időszakában.

Talán kései siratója ez a pár sor egy áldatlan aradi állapotnak.

Állapotnak? Talán mentalitásnak, szemléletmódnak.

Mert az ünnepek lázában már aligha változik valami.

Karácsony, újév, 2016.

Békés karácsonyt, terveket és tetteket az új esztendőben!

 

 

 

 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu