A címben szereplő szó volt annak idején, a diktatúrában a tömbházunkban lakó N. Józsi bácsi summás véleménye a bukaresti államvezetésről, annak minden intézkedéséről. Még egy nyugdíjemelésről is! Merthogy a kommunisták egy kézzel adnak, kettővel meg elvesznek – mondogatta. A nagyon tisztán látó Józsi bácsi rég elnyerte a néhai jelzőt, a rendszer is változott (állítólag), de a Dâmboviţa partján székelő kormány politikája alig, ugyanúgy nyugodtan rá lehet ragasztani a svindliző jelzőt.
Miért is? (Vagy inkább miért ne!) Olvasok egy közgazdasági fejtegetőt az állam adópolitikájáról. Miszerint a megyékben beszedett adók (ebből a legnagyobb hányad az áfa) mindössze 47 százaléka marad a termelés helyén. A többi a fővárosba vándorol. A multinacionális cégek (bárhol is van a székhelyük) fizette adóval együtt. Innen kezdve nem lehet tisztán belelátni a költségvetésbe.
Állítólag a beszedett adók 13 százaléka kerül visszaleosztásra. Az elemző szerint a megtermelő megyék semmit, a gazdaságilag elmaradt megyék viszont jelentős összegeket kapnak. (Ezekből fedezik a működésükhöz szükséges kiadásokat!) Még e svindlizés ellenére is a moldovai Vaslui, a legszegényebb megye 2,5-szer kisebb fejenkénti összeggel rendelkezik, mint a főváros! (Az erdélyi megyékkel nincs összehasonlítás!)
Ezeknek a részadatoknak az ismeretében csodálkozunk-e azon, hogy a Kárpátokon túliak olyan vehemensen tiltakoznak az autonómia szó hallatán is? Mert mi lenne, ha csupán saját bevételi forrásaikból kellene gazdálkodniuk? Működésképtelen lenne az egész adminisztráció, a helyi államhatalom! Mondhatnánk: könnyű a szomszédnak azt a tehenet fejni, amelyet nem ő etet, legeltet, almoz, gondoz.
Sajnos, ez az egész történet immár közel egy évszázada a teljes valóság!
