Tehetetlenség

Írta:
2024. január 4. 17:16 (csütörtök) /

Már a mostani (korban) középgeneráció sem élte át a Szovjetunió vezetőjéről elnevezett Brezsnyev-korszakot. Azt az 1960-as évek közepén kezdődött mintegy másfél évtizedet, amikor a szocialista világrendszernek nevezett államkoalícióban szinte megállt az élet.

Addig már bebizonyosodott, hogy a szocialista rendszer életképtelen, azt nem lehet megreformálni. Az egyetlen jelentős politikai kísérletet, a prágai tavaszt a Varsói Szerződés tagállamai (Románia kivételével) tankjaikkal fojtották el. A Fock Jenő miniszter nevével fémjelzett magyar Új Gazdasági Mechanizmust a szovjet vezetés egyszerűen letiltotta. A Ronald Reagan amerikai elnök megindította űrfegyverkezési versenyben pedig a Szovjetunió nem győzte a konkurenciát, és gazdaságilag belerokkant. 

Mégsem történt semmi, a politikai vezetés teljesen tanácstalan, döntésképtelen volt, miközben a józanabbul gondolkodók már érezték a megállíthatatlanul bekövetkező végkifejletet. Lásd Lengyelországot a Szolidaritás mozgalmával. Azt még az erőszak, a karhatalmi és katonai erők bevonása, sőt a szovjet „baráti” segítség sem tudta megállítani, felgöngyölni. Az eredmény ismert: a megingathatatlannak tűnt nagyhatalom darabjaira hullott, és vele együtt felszámolódott a szocialista világrendszer Európában és Ázsia jelentős részén. 

Amennyiben Európa vezetői hallgatnának a higgadt politológusokra, akkor észlelnék, hogy ugyanez a jelenség játszódik le a nagy reményekkel megalapított Európai Unióban is. Amely egy ígéretes gazdasági közösségből egy vízfejű, bürokratikus politikai struktúrává vált. Ennek vezető szervei, az Európa Bizottság, az Európa Unió parlamentje ugyanúgy igyekszik akaratát rákényszeríteni a tagállamokra, mint tette azt a szovjet állam az általa elfoglalt államokban. Gazdasági, társadalmi és politikai téren egyaránt. Sőt a kultúrában is! Ők is ugyanúgy leszabályoznak mindent, mint az egykori kommunista vezetés, a nélkül, hogy figyelembe vennék a tagállamok hagyományait, a közöttük lévő különbségeket. 

Az Európai Uniónak nincs ötlete sem a gazdasági kérdések megoldására, sem pedig a menekültügyben, amely immár közel egy évtizede, 2015-ben megbukott. Egy újságíró megállapította, hogy az Unió azért ragaszkodik a maga teremtette álomvilághoz, „Mert ha szembenézne a valósággal, a saját halála veszedelmével, abban a pillanatban kiderülne: nincs szükség rá.” Mármint a jelenlegi formájában. 

A Nobel-díjas írónk, Kertész Imre már a 2000-as évek elején váteszként megjósolta a mostanra bekövetkezett eseményeket: „Európa kegyelemért könyörög az iszlámnak, csuklik és vonaglik az alázattól (…) Undorít ez a színjáték; Európát a gyávaság és az erkölcsi debilitás pusztítja el, a védekezésre való képtelensége és a nyilvánvaló erkölcsi kátyú, amelyből Auschwitz óta nem tud kikecmeregni (…).”

Büszke vagyok arra, hogy ezt is egy magyar nemzettársam vágta a kontinens impotens, racionális cselekvésre képtelen vezetőinek az arcába.

Hozzászólások