Tusványos

Három év után Orbán Viktor visszatért Tusványosra, a nyári szabadegyetemre. A koronavírus-járvány miatt ugyanis a tavalyi és tavalyelőtti rendezvényeket nem tarthatták meg. Mintegy kárpótlásként idén a focirajongó magyar kormányfő több székelyföldi városban is megfordult, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredán labdarúgó-mérkőzésekre is elment.

A fénypont azonban kétségtelenül Tusványos volt, ahová diadalmasan vonult be, sorozatban negyedik kiütéses, kétharmados választási győzelme után. Beszedése mégsem volt annyira forradalmi, mint korábban, amikor Orbán hosszú távú politikai stratégiáit vázolta fel. Ami érthető is, a válságból válságba sodródó mai világban a rövid távú válságkezelés a prioritás, ez háttérbe szorítja a nagy stratégiákat. A koronavírus-pandémia („köszönet Kínának”) után a szomszédban háború zajlik („köszönet Oroszországnak”), mellékhatásai pedig nemzetközi élelmiszer, energetikai és gazdasági válságot eredményeznek.

Orbán Viktor szerint ezek olyan komoly kihívások, melyekre Európa és általában a Nyugat nem tudott megfelelő választ adni, az eddigi lépések nem igazolták a hozzájuk fűzött reményeket. Ez nyilván nézőpont és türelem kérdése, az agresszív medvét nem lehet egyhamar visszavonulásra kényszeríteni, ezt Brüsszelben és Washingtonban már kezdettől fogva leszögezték. A szomszédban zajló háború és az orosz agresszióra adott válasz a Visegrádi Együttműködést is megviselte, ismerte el szomorúan Orbán, Csehország és Szlovákia egyre inkább engedelmes gyerekként beáll Brüsszel mögé, Magyarország sokalja, Lengyelország viszont kevesli a szankciókat és az oroszok megbüntetésére hozott intézkedéseket. Holott a közép-európai országok összefogása és közös fellépése létfontosságú Európa számára. Lényegében ide szorult vissza az, amit hagyományosan Európának és európai értékeknek tekintünk, vagyis azt a hagyományokon és keresztény erkölcsön alapuló társadalmi berendezkedést, amely lehetővé teszi a fejlődést, a szabadságot, az egyéni és csoportos kibontakozást.

A Nyugat rohamtempóban számolja fel önmagát, a balliberális önjelölt „világboldogítók” immár nem a termelőeszközök tulajdonával, a gazdasági javak újraosztásával és megideologizálásával törődnek, mint bolsevik szellemi elődeik, hanem a hagyományos európai értékek elpusztításán, a társadalmi szövet bomlasztásán munkálkodnak. A célpontok a hagyományos család, a nemzet, a haza, a történelmi hagyományok, az európai kultúra és „természetesen” a kereszténység. A nemzetek nélküli, multikulturálisnak bélyegzett kevert társadalmat kiáltották ki új földi paradicsomnak, ha már az osztályok nélküli bolsevik változat oly látványosan megbukott. Tömeges migráció révén kicserélik Európa őshonos lakosságát, azt állítván, hogy muszlimok és afrikai színes bőrűek tömeges befogadása nem a harmadik világ problémáit importálja Európába, hanem „kulturálisan gazdagítja”.

Orbán szerint a jelenlegi brüsszeli és washingtoni politikai gárda képtelen megálljt parancsolni az ideológiailag túlfűtött bolondságoknak, s ezt a nyugati civilizáció vetélytársai is tudják. Amíg Trump volt az USA elnöke, Putyin nem mert háborút indítani Ukrajna ellen, jegyezte meg a magyar kormányfő, nyílt reményét fejezve ki, hogy az USA-ban hamarosan bekövetkezik a politikai fordulat, s a józan ész megállítja az elszabadult ideológiai ámokfutást. Európában ez nehezebb lesz, 2030-ra már olyan válságba kerülhet az EU, amiből már képtelenség lesz kimászni.

Képes lesz-e Európa megfelelő válaszokat találni az előtte álló kihívásokra? A tét óriási, a döntés nem a következő választási ciklusról, hanem a következő nemzedékről szól. Arról, hogy milyen Európát hagyunk örökségként utódainknak.