Ujj János

…és ácsingál – mondaná a bölcsen gondolkodó, ha beleolvas a helyhatósági választásokat kommentáló médiahírekbe.

Fellelkesedett a romániai magyarság a szeptember végén tartott helyhatósági választásokon elért eredményeken.

Már jó másfél évtizede bennem (bennünk) van az a tüske, amelyet az akkori magyar miniszterelnök szavai okoztak.

A helyhatósági választások előtt megsokasodtak a nyugdíjak emeléséről szóló hírek. 

Lelki fájdalom a földi búcsú családtagjainktól, ismerősöktől, barátoktól. 

A legutóbbi szerbiai választásokon az ott élő magyarok példát mutattak összefogásból a Kárpát-medencében élő nemzettársaiknak.

Valaha virágzó községből faluvá degradált településen lakó kedves ismerősöm panaszkodik, hogy a közigazgatási központjuk a szó szorosa értelmében kizsákmányolja az ott lakókat.

Annyi, a koronavírus-járványra vonatkozó információ jut el a közemberhez nap mint nap, hogy azt sem tudja, melyiket fogadja el. Már a csapból is az folyik –állítja a magyar humor.

Változnak az idők, változnak a mesék is. A mi gyermekkorunkban cingár vargalegény hadakozott az óriásokkal, lovagok elrabolt hercegnőket szabadítottak ki a három- vagy hétfejű sárkány karjaiból.

Meghatóan szép, tanulságos küldemény kering a világhálón. Kiváló költőnk, néhai Kányádi Sándor írta valamikor az örök érvényű sorokat.

Nézem az egyik jegyzetemben már említett történelmi dokumentumfilm-összeállításokat sugárzó csatornán a második világháború utolsó hónapjairól szóló részeket.

Mély tiszteletet érzek azok iránt, akik valamilyen formában segítik a sportmozgalmat.

Hónapok óta foglalkoztat ez a téma. Sokadszorra rugaszkodtam neki a megírásának, de néhány mondat után mindig megfeneklettem.

Mi, kelet- és közép-európai idősebbek vagy középkorúak, akik megéltük a szocialistának nevezett társadalom árnyoldalait, nehezen értjük meg, hogy a nyugati országok társadalmában hogyan hódíthat a globalizmus.