Ujj János

Alaposan végiggondolva, elemezve: szép dolog a szocializmus. Elméletben! Mert gyakorlatban ennek az emberi fajnak a történetében kivihetetlen.

Több politikai baklövéséről is elhíresült miniszterelnök asszonyunk a román centenárium alkalmával a parlament díszülésén kifejtette, hogy a gyulafehérvári nyilatkozat garantálja a nemzeti kisebbségek jogait Romániában.

Eltelt egy évszázad, de az 1918. december elsején Gyulafehérváron felolvasott határozatokból szinte semmi sem valósult meg. Az erdélyi románok számára sem (hol van az erdélyi kormány és parlament?), a kisebbségek számára meg különösen nem.

Az emberiség (sajnos) kisebbségben maradt hányada észleli, tudja, hogy világunk a vesztébe rohan.

Egy nagyobb földrengést törvényszerűen utórezgések követnek. Tegnapelőtt Romániában a hazai belpolitika szempontjából ha nem is katasztrofális, de kétségkívül nagyobbnak minősíthető földrengés következett be.

Nem akarok vitába szállni Rostás Szabolccsal a premierben a Krónika mellékleteként megjelent Erdélyi Naplóban közölt írásával. Viszont A magunk hegye című, a romániai alpinisták legutóbbi sikerével, konkrétan Török Zsolttal foglalkozó jegyzetének egy kitétele mindenképpen korrekcióra szorul.

Többféle folytatását is hallottam a címben idézett mondásnak, a leggyakoribb az: ha kevés. És vajon az ellenkezője?

Olvastam a minap, hogy a romániai államelnökök népszerűségi listáját az 1989-ben kivégzett diktátor magasan vezeti.

Néztem az ominózus csíkszeredai kupameccset. Az első osztályban futballozó bukaresti és a harmadik osztályú helyi csapat küzdelmét.

Nem vagyok politikai elemző, nem is bonyolódok bele az európai helyzet elemzésébe, de van némi sok évtizedes saját tapasztalatom. Erre támaszkodva állítom: a jelenlegi európai helyzet kísértetiesen hasonlít az 1989 előtti közép-kelet-európaiéhoz.

Hiába tagadnánk, nagyrészt üresek Európa keresztény templomai az ünnepnapi istentiszteleteken is. Csak a legnagyobb egyházi eseményeken, karácsonykor, húsvétkor, talán még pünkösdkor van tolongás a templomokban.

Egy egészen megdöbbentő adat került minap a kezembe: Londonban az elmúlt három évtized alatt 431 új mecsetet építettek. És azok valamennyije mindennap tömve van. Az, hogy Nagy-Britannia iszlamizálódik, minden politikában tájékozott polgár tudja.

Kaptam a világhálón egy nagyon jó eszmefuttatást a gazdagságról és szegénységről. Arról, melyek azok a tényezők, amelyek gazdaggá, avagy szegénnyé tesznek egy-egy országot, népet, régiót.

Ha fiatalkoromban magában beszélő, s ahhoz még gesztikuláló személyt láttunk az utcán, mondogattuk, hogy az illetőnek nincs ki mind a négy kereke. (Akkoriban a pszichiátriai kezelés szükségére egy bizonyos sárga ház emlegetésével utalgattunk.) A humort kedvelők még azt is hozzátették, hogy az illető jobb, bölcsebb beszélgetőtársat is találhatott volna magának.