Ujj János

Egy minapi gyilkos terrortámadásnak a helyszínen lelőtt elkövetőjéről készített összeállításban hangzott el, hogy az illetőnek a nyomozók már korábban felfedték a terrorista körökkel való kapcsolatait.

Néhány évvel ezelőtt, egy valahány éves érettségi találkozón, Dániában letelepedett aradi fiatal párral beszélgettem. Kérdezgettem őket a migránshelyzetről.

Rendezgetem, leltározom kézirataimat, jegyzeteimet, közülük megpróbálom hasznosítani azokat a feljegyzéseket, melyeket még aktuálisak. Van, amit (önhibámon kívül) már sohasem fogok befejezni.

Abban az életkorban vagyok, amikor egyre gyakrabban jutnak eszembe felgyülemlett emlékeim.

Olvasom a világhálón a Darabokra tépett táj című, az Irodalmi Jelen Trianon-emlékszámából összeállított pódiumműsor anyaországi ötállomásos turnéjának plakátját.

Nem szándékom továbbragozni a Profi áruházlánc sepsiszentgyörgyi üzlete vezetőjének nacionalista rendelkezését.

Vitathatatlan tény: a keresztényellenesség rohamosan terjed szerte a világon.  Egyre erőszakosabban!

Évek óta egész Európa tudja, hogy valami nincs rendjén az Unió vezetőségében.

Szedegetem össze a hozzá nem értésről hallott, személyesen tapasztalt legkirívóbb eseteket.

Az el nem szalasztható tévéműsorok közé régóta beletartozik a művészekről (színészek, rendezők, zenészek, írók, kritikusok) készült vasárnap délutáni Hogy volt? Radványi Dorottya és (egy ideje) Sztankay Ádám egyórás összeállítása jeles művész-személyiségekről, korszakokról, jelentős eseményekről. 

Néhány polgári lakásban volt szerencsém megfordulni a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben. Nem szégyellem bevallani: irigykedve néztem a könyvszekrények polcain sorakozó, egyforma kötésben pompázó köteteket. A két világháború közötti „divatos” szerzők műveit. Volt közöttük távol-keleti (japán, kínai) szerző, de ott láttam először Mereskovszkij köteteit is.

Az egyik tévécsatornán több hónapon keresztül ment a második világháborút megelőző időszakról, s magáról a fegyveres konfliktusról szóló dokumentum-összeállítás.

Gyermekkorunkban édesapánkkal jártunk a focimeccsekre. Hazafelé jövet barátaival mindig fülünk hallatára tárgyalták meg az eredményeket.

Amikor 1858 után felépült az aradi „indóház”, azt az akkori városvezetés a városközponttól jó távolra helyeztette. Figyelembe vették a vonatközlekedéssel járó lég- (füst) és hangártalmakat (sípolás, dübörgés).