Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Hétfõ, 2021. január 25., 19.33

Nosztalgiázok az iparosokért

Írta: Ujj János
2020. október 14., 15.46 Szerda / Arad

Hogy az utóbbi három évtizedben milyen mértékben degradálódott az aradi és megyei gazdasági élet, arról az oktatás struktúrájának a gyökeres változása árulkodik. Emlékezzünk! Jó három évtizeddel ezelőtt még fémipari szaklíceumok képezték a szakmunkásokat a vagon-, a szerszámgép-, a mezőgazdasági gépgyár részére. De szaklíceuma volt az aradi textiliparnak (az UTA, Teba, Vörös Trikó, Készruhagyár, benne külön bőripari osztályok a Libertatea számára), a faiparnak (újaradi iskola), az élelmiszeriparnak (a mezőgazdasági, valamint a vízügyi líceum), az építőiparnak (kettő is). És külön képzést biztosítottak a kisipari mesterségeknek, mint ékszerész, fodrászat, órás, rádió- és tévészerelő stb. Ménesen a szőlészet és borászat, Pécskán (és másutt, még Sikulán is) a mezőgépészet (kombájnos, traktorista) tudományát sajátíthatták el a fiatalok.

Szakképzésről lévén szó, a „tapasztaltabbak” talán emlékeznek arra, hogy egykor a kisipari szövetkezetek rendelésre dolgozó „úriszabóit” aradi mesterszabók (Manasie Ghinga, Szilágyi György, Brinzei Ferenc) a Maros-parti városban képezték ki országos továbbképző tanfolyamokon. S arra is, hogy a Temesvári Műszaki Egyetemnek Aradon üzemmérnöki (almérnöki) kara működött. De folytathatnánk az egészségüggyel, a közgazdászattal is.

Szóval aradi szakképzés! A helyzetet ismerők legfeljebb legyintenek, s talán hozzáteszik: Hol van már a tavalyi hó! Mert a városban szinte egyáltalán nem, vagy csak elenyésző számban képeznek szakembereket. Olyanokat, akik (például) el tudnának készíteni egy egyedi bútort, vagy restaurálni egy stílbútort. Avagy akik meg tudnának javítani egy régi, ólomcsöves lefolyót, egy ipari műremeknek számító rézcsapot. Rendbe hozni egy veretes zárat, amelybe csak egy új rugót kellene beszerelni.

Ezelőtt vagy másfél évtizeddel, az akkori főtanfelügyelő(nő) figyelmét hívtam fel arra, hogy az egykori ipari líceumokban sorra felszámolódtak a tanműhelyek, a meglévőket meg nem használják. Letorkolt, hogy nem úgy van, mert Aradon olyan szakképzés folyik, amelyet az iparvállalatok kérnek. Vajon? A múltkoriban egy felelős beosztású barátom panaszkodott, hogy a vállalatuk évek óta nem talál szakembereket, a gyártósorok mellett csak munkahelyi kiképzésben részesültek tevékenykednek. Őket pedig csak egy munkafázis elvégzésére tanították be, így, ha netalán áthelyeznék őket máshová, újból jelentős munkaidő-vesztességgel járó munkahelyi kiképzést kell tartani számukra. Az iparágra jellemző minden munkafázist ismerő szakembert nem találni széles e határban.

Rosszindulatúan (?) hozzátehetném: úgy van, mint egykor a gyarmatokon, ahol nem volt érdek azt iskolázott szakemberek képzése. A szakmunkát a gyarmatosítók végezték. Akárcsak most nálunk.

Mert valljuk végre be: három évtized alatt gyarmati színvonalra süllyesztették a gazdaságunkat. Közép- és Kelet-Európa valamennyi államában.

A tulajdonomban lévő, egykori iparosokról készült felvételeket nézegetem. Azon a mesterek valamennyien keménykalapos, nyakkendős polgárok. Akik élvezték a kollégáik, de az egész társadalom becsületét is. Ma hol akad ilyen? Csodálkozik-e valaki azon, ha a mai helyzet ismeretében bizony nosztalgiázok.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu