Toronyórát lánccal

Az ellenzékbe került pártoknak minden demokrata társadalomban az lenne a szerepe, hogy bírálják a hatalmon lévő kormány politikáját, kihasználják az esetleg elkövetett baklövéseket, melléfogásokat, jobb létet, nagyobb biztonságot, engedményeket követeljenek a reájuk szavazó polgároknak. De úgy, hogy a benyújtott javaslataik a józanész, a gazdaság teljesítőképességének határán belül maradjanak, a parlamenti interpellációk az ország, a nemzet javát szolgáljál. Mert hatalomra kerülésük esetén mindezek teljesítését számon is kérik rajtuk.

Nézem, hallgatom, olvasom a hazai és anyaországi ellenzéki pártok újabb és újabb javaslatait. Szinte egymást licitálják túl a különböző követelésekkel. És ígérnek mindent, csakhogy elnyerjék a jövendő választók kegyeit. Apai nagyapám, amikor a negyvenes évek végén, a kommunista párt újabb és újabb ígéreteit olvasta a társadalmi egyenlőség megvalósításáról, a soha nem tapasztalt jólétről, mindig csak legyintett, és dörmögve hozzáfűzte: Még toronyórát lánccal is! Kisgyermekként akkor nem értettem, csak utólag fogtam fel, hogy a kifejezés a teljesíthetetlen ígéretekre vonatkozik.

Hallgatom az ellenzéki pártok beterjesztett „nagyszerű” terveit: ingyenessé tesszük ezt meg azt (például az iskolásoknak a közszállítást, a kiskeresetűeknek a távfűtést meg az áramfogyasztást), emeljük az átlagbért, a nyugdíjakat, csökkentjük az adókat (mindenekelőtt a közszükségleti cikkek forgalmi adóját), az üzemanyag árát, a rezsiköltségeket.

S ha netalán ezek a pártok hatalomra kerülnek, úgy elfeledkeznek minden ígéretükről, mint Budapest polgármestere, Karácsony Gergely a tanulóknak ígért ingyenes közszállításról, vagy az olcsóbb parkolásról.  Avagy a hazai szocialisták a beígért autópályákról.

Most egyre többször hallom, hogy az ellenzéki pártok az európai uniós átlagfizetés és nyugdíj azonnali bevezetése mellett kardoskodnak. (Nekem is nagyon jól jönne a havi ezer /?/ eurós nyugdíj!) Egy józan közgazdász csak legyintene rá, hogy az ilyesmi „mese habbal”, avagy leányálom a kezét megkérő királyfiról, hercegről, milliomosról. Mert ki lehet számítani, hogy egy olyan méretű emelés elképesztően rövid idő alatt bedöntené az egykori szocialista országok ingatag gazdaságát. A felelőtlen ígérgetők is tisztában vannak avval, hogy ezek az államok többsége már így is eladósodott, egy újabb kiadási teher teljes csődöt okozna. De miért ne ígérjék a toronyórát, ráadásként lánccal, amikor az nem az övék? Igaz, a mindennapi banis, filléres gondokkal küszködő kisembert felelőtlen ígéretekkel is könnyen át lehet verni.