Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Kedd, 2021. január 26., 05.02

Világítás

Írta: Ujj János
2020. november 17., 16.59 Kedd / Arad

Évezredes keresztény hagyományaink közé tartozik a szentjeinkről és halottainkról való megemlékezés. Először is arról a mintegy tízezer szentté, boldoggá avatott személyről, a hitünk mártírjairól emlékezünk, akiknek a keresztény naptárban nincs külön ünnepnapjuk. Érettük tartja a katolikus egyház november elsején a megemlékezést a templomokban, illetve a temetőkápolnákban. A következő nap halott családtagjainkra gondolva keressük fel a sírkerteket. Emlékükre díszítjük fel a fejfákat, a sírokat, friss virágot viszünk, mécsest gyújtunk a sírjaiknál. Világítunk, kérve a Mindenhatót, hogy „az örök világosság fényeskedjék nekik”.

Felemelően gyönyörű szokás. És látványos is. Aki este, sötétedés után erdélyi, anyaországi keresztény temető közelében járt, az elmondhatja, hogy nem mindennapi élményben volt része. A szentjánosbogárként világító gyertyák, mécsesek lelket emelő fénye magasztos gondolatokat kelthet(ne) még a legádázabb istentagadó, ateizmustól fertőzött lelkében is.

A most dúló koronavírus-világjárvány az idei halottak napi megemlékezésekbe (is) beleszólt. Több, külföldön vagy az ország távolabbi vidékére sodródott kedves barátunk ilyenkor minden évben néhány napra rendszeresen hazatért. Marosvásárhelyről, Szegedről, Budapestről, Bécsből, Némethonból, s végiglátogatta a temetőket, virágot tett minden rokona sírjára, meggyújtotta az emlékezés mécseseit a sírhantokon, emlékműveken. Idén, a külföldi és hazai különböző korlátozó intézkedések miatt nem jöhettek. De sok aradi is otthon maradt, félve a tömegtől. Az aradi temetőkben (is) a korábbi években pompázó sírok százai maradtak díszítetlenül, virágok, gyertyák nélkül.

Bevallom, nagyon szorítok azért, hogy hamarosan elmúljon a járvány, s az élet gyorsan visszazökkenjen a rendes kerékvágásba. Mert tudjuk, hajlamosak vagyunk arra, hogy elkényelmesedjünk, feledjük korábbi szokásainkat. Mert ha egy-két évet kihagyunk, akkor (talán) már nem érezzük kötelességnek a korábbi beidegződéseket. A világ megy anélkül is – gondoljuk.

Csak remélem, hogy a világítás lélekemelő hangulata nem tartozik majd az elfeledett hagyományok közé.  Hogy sohase feledkezzünk meg az előttünk éltekről. Ezt a szokást kötelességünk átruházni utódainkra.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu