Üldözés

Moldvához, pontosabban Neamț megyéhez tartozik a Békás-szoros, nem Székelyföldhöz – így döntött a román bíróság. Szerdán ugyanis a ploieștii táblabíróság elutasította a Hargita megye és Gyergyószentmiklós által benyújtott perújítási kérelmet, ezzel véglegessé vált a Gyergyószentmiklós és Almásmező (Bicaz Chei) határperében hozott jogerős ítélet, amely Neamț megyének juttatta a gyönyörűséges szurdokvölgyet.

A határvitában tavaly júniusban hozott jogerős ítéletet a ploieștii táblabíróság, a Hargita megyei tanács kizárása mellett. Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke akkoriban azt sejtette, azért zárták ki őket, hogy a bíráknak ne kelljen figyelembe venniük azokat a „százszázalékos bizonyítékokat”, amelyeket a Hargita megyei tanács nyújtott be a pereskedés során. A perújítás elutasítása révén a regáti táblabíróság tavalyi ítéletét erősítette meg szerdán.

A végleges bírósági döntés annak ellenére született, hogy a Békás-szoros történelmileg egyértelműen a Székelyföldhöz tartozik, sőt, a szoroson túl fekvő Almásmező is, a szurdokvölgy pedig jelentős szellemi szimbólum a székelység számára, miközben a moldvaiaknak semmit sem jelent. Ráadásul több jogszabály is előírja, hogy a megyék határtelepüléseinek a határvitáit a megyei hatóságok bevonásával kell rendezni, a Hargita Megyei Tanács éppen erre hivatkozva kérte a perújítást.

Amennyiben egyedi esetről lenne szó, a román bíróság döntését jogi szőrszálhasogatásnak lehetne tekinteni. De nem erről van szó, hanem rendszeres gyakorlatról, a román bíróságok következetesen a romániai magyarság ellen döntenek. Gyakran durván diszkriminatív módon.

Egy nappal a Békás-szorossal kapcsolatos ítélet előtt a bukaresti bíróság a magyar, székely és helyi zászló eltávolítását rendelte el Gyergyóremetéről, viszont a román és az EU-s zászló maradhat. Holott az öt zászló nem a községháza épületére volt kitűzve, hanem a főtéren, a törvény pedig az önkormányzatokra kitűzendő zászlókról szól. Pontosabban előírja a román lobogó kitűzésének kötelezettségét, de nem tiltja meg konkrétan mások kitűzését. Gyergyóremete pedig nem az első székelyföldi önkormányzat, ahol – az immár parlamenti képviselő Dan Tănasă feljelentése alapján – a román bíróságok elrendelik a székely vagy helyi zászló nyilvános használatának a megtiltását, hanem a sokadik. Az AUR parlamenti képviselője mondhatni hivatásos székely-zaklató, számtalan pert indított a székelyföldi önkormányzatok ellen, s a román bíróságok – láss csodát – rendszeresen elfogadták beadványát, és elítélték a székely önkormányzatokat. Ha éppen nem a székely vagy helyi zászlókkal gyűlt meg a baja, Dan Tănasă a községháza/városháza feliratba kötött bele, mivel szerinte a primărie magyar megfelelője a polgármesteri hivatal lenne. A román bíróságok pedig – a magyar nyelv nagy szakértőiként – szintén a székelyek ellen döntöttek.

Holott Romániában rengeteg település használja nyilvánosan saját zászlaját és címerét, azokkal valahogy sosincs baj, senki sem jelenti fel őket emiatt, s a bíróságok sem rendelik el azok eltávolítását. Csupán a székely szimbólumok jelentenek vörös posztót, s nemcsak egy szélsőségesen magyarellenes személy, hanem a román igazságügyi rendszer számára.

Gyakran a kétnyelvű helységnévtáblák is. A törvény szerint azon településen, ahol egy adott nemzeti kisebbség aránya meghaladja a 20%-t kötelezően ki kell írni a település nevét az adott kisebbség nyelvén is. Többnyelvű feliratot azonban akkor is ki lehet tenni, ha a nemzeti kisebbség aránya nem éri el a 20%-t, amennyiben a helyi önkormányzat határozatot fogad el erről. Számos önkormányzat meg is tette, magyar vagy német nyelvű helységnévtáblák olyan településeken is vannak már, ahol a magyarság vagy a németség aránya még az 5%-t sem éri el. A helyieknek nincs semmi bajuk ezzel, viszont ha valamelyik kisebbség-zaklató feljelentést tesz emiatt, a bíróságok úgy értelmezik a törvényt, hogy a 20%-os küszöb alatt tilos kitenni a többnyelvű helységnévtáblát, erre is volt már sajnos számos precedens.

Így viszonyul a lassan másfél évtizede EU-tag Románia igazságügye a nemzeti kisebbségekhez, különösképpen az erdélyi magyarsághoz. S mindez – szintén „csodával határos módon” – a nagy nemzetközi „emberjogi” „civilszervezeteket” sem zavarja, azokat, melyek rögtön nemzetközi botrányt csapnak apokaliptikus diszkriminációt és fajgyűlöletet kiáltva, ha valaki csúnyán néz egy afrikai vagy közel-keleti illegális bevándorlóra.