Választások előtti vita

Választások előtt szinte minden alkalommal vitatkozom egyik barátommal a jelenlétünk fontosságáról az urnáknál. Ő most is azt vallja, hogy felesleges elmennie, mert az ő szavazata nem számít, másutt dől el nemzetiségi képviseletünk sorsa. Teszi akárcsak 1989 előtt, amikor előre tudtuk, hogy ki lesz a megválasztott képviselő, meg azt is, hogy zseni államelnökünket ellenszavazat nélkül, százszázalékos részvétellel választják meg a fővárosi 1. számú körzetben. Akkor azért kellett elmennünk voksolni, mert minden távolmaradót nyilván tartottak, a hiányzók rossz pontot szereztek maguknak a titkosrendőrségnél, avagy a pártszerveknél.

Tudom, hogy nemzetiségi képviselőink bármilyen arányú szenátusi, parlamenti jelenléte nem fogja kikényszeríteni a román honatyánkból sem a nemzetiségi törvény számunkra kedvező szövegű elfogadását, sem a kulturális avagy financiális autonómiát, sem a nyelvhasználatunk kiterjesztését. De igenis számít, hogy (például) Arad megyében és megyei jogú városban hány képviselőnk ül ott, amikor megvitatják a kulcskérdéseket. Hogy lesz-e az aradiaknak magyar alpolgármesterük. Hogy Temes megyében, Temesvár városában bekerül-e legalább egy-egy magyar a tanácsba. Hogy a helyi önkormányzatok tanácsosai gondolnak-e majd a kisebbségiek rendezvényeinek finanszírozására az anyagiak arányos elosztásánál. Hogy figyelembe veszik-e az immár (szerencsére) évente ismétlődő magyar napokat, a folklórfesztiválokat, biztosítják-e a színházaink működéséhez szükséges összegeket. Ez utóbbinál még az is felmerülhet, hogy ha olyan kevesen lennénk, akkor egyáltalán minek nekünk anyanyelvű színház. Avagy sajtó! Csak kérdés: emlékszik-e még valaki az NBZ-re, a bánsági németek lapjára? Bizonyára egyre kevesebben. Vajon nem járunk-e mi is ugyanúgy? Néhány évtized múlva az időközben megszűnt sajtónkat is történelmi kuriózumként mutatgatják?

A leírtakban kételkedő Hosszú Zoltán szenátor nemrég megjelent könyvében megtalálja az indokot arra, hogy mennyi múlik akár néhány tíz vagy száz szavazaton is egy-egy parlamenti, tanácsosi hely elosztásában. Könyve konkrét példával is szolgál.

És még egy intő példa! A felvidéki magyarság Szlovákia összlakosságának közel tíz százaléka. Nincs parlamenti képviselője! Részben a magyarság megosztottsága (két párt!), részben a választási közöny miatt. Barátomnak hiába magyarázom, nem akarja megérteni. Remélem, ő a romániai magyarság elenyésző hányadához tartozik. A fiatalabbak talán fogékonyabbak lesznek az érvelésemre.