Változatlan helyzet

Az angolok kiléptek az EU-ból, a nyelvük azonban bennmaradt. Sőt, magabiztosan megőrzi domináns helyét, toronymagasan megelőzve minden potenciális riválist. Bármennyire is meglepő első látásra, a 27 tagországúra zsugorodott Unióban az a nyelv marad a meghatározó, amely egyetlen országban sem hivatalos, s amely egyetlen EU-s nemzetnek sem anyanyelve.

Jó, Írország kivételével, a zöld szigeten az angol hivatalos ugyan, de másodikként az őshonos gall mellett. A jogi megfogalmazás ellenére azonban az évszázados angol uralom/elnyomás révén Írország angol nyelvű országgá vált, lakosságának 90%-a angol anyanyelvű (közülük 60% kizárólag angolul tud, 30% pedig az angol mellett másodlagos nyelvként valamelyest ismeri/töri a gall nyelvet is), s csupán 10% használja napi rendszerességgel. Írország – amely Nagy-Britanniával egyszerre, 1973-ban lépett be az EU elődjének tartott Közös Piacba – azonban a gall nyelvét jelölte be hivatalos nyelvének uniós szinten, az angolt a britek hivatalosították.

A brit kilépéssel a jogi helyzet megváltozott uniós szinten. A tényleges azonban csöppet sem. Az angol ugyanis nem Nagy-Britannia nyelveként hódította meg Európát – is –, hanem elsősorban nemzetközi közvetítőnyelvként. Sőt, nem is a britek hónosították meg Európában, a szigetországiak nem is nagyon törődtek ilyesmivel, hanem az amerikaiak. Ha egy svéd egy lengyellel, egy spanyol egy némettel stb. kommunikálni akar, továbbra is az angol nyelvhez folyamodik, akár az Európai Parlamentben, akár egyéb uniós intézményben, akár munkahelyeken vagy egyszerűen az utcán. Az angol a közvetítő világnyelv, melyet milliók ismerik második nyelvként az EU-ban. Hasonló pozícióval csupán az orosz rendelkezik a volt Szovjetunió területén, de a fiatalabb nemzedékek körében ott is kezd kikopni. Az angol viszont folyamatosan terjed, különösképpen a fiatalok körében, s nemcsak az EU-ban. Ráadásul nemcsak népességi elterjedtsége miatt az első számú világnyelv, hanem óriási irodalma révén is. Az EU-ban szinte minden irat, hivatalos okmány stb. elérhető angolul, hiszen évek óta eleve azon a nyelven készültek. Ezek elvileg a maradék 27 tagország nyelvein is elérhetők, de csak kérésre fordítják le.

Komoly konkurens hiányában az angol nyelv óriási fölénye tehát megkérdőjelezhetetlen marad EU-s szinten. Az Unió területéről kinőtt ugyan két másik világnyelv, a spanyol és a portugál, de ezek elterjedése főleg az Újvilágban jelentős, az európai őshazák lakossága mindkettő esetében elenyésző, valósággal eltörpül az újvilági nyelvrokonokéhoz képest.

Az egykor tekintélyes francia és német nyelvek sem jöhetnek szóba, mivel ezek egyre inkább saját lakosságuk anyanyelvévé szorulnak vissza a nemzetközi közvetítőnyelv szerepből. Manapság sokkal kevesebb külföldi ismeri a francia vagy német nyelvet, mint 70-80-100 évvel ezelőtt, s egyre kevesebben is tanulják. Anno a francia volt a diplomácia és a műveltség nyelve, a német pedig Közép-Európa távolról legjelentősebb közvetítőnyelve, de mindez már a múlté. Az egykori Habsburg Birodalom területén például egy cseh és egy magyar, egy román és egy horvát angolul fog értekezni egymással, s csak kivételesen németül. Párizs apait-anyait bedob, hogy a saját nyelvét nyomja tovább EU-s szinten, a francia nyelv terjesztése évszázadok óta a francia grandomán rögeszmék (grandeur) alappillére, de aligha megy sokra vele. A némettel még bonyolultabb a helyzet, Bécs szívesen karolná fel a német nyelv EU-s szintű terjesztését, a kórosan öngyűlölő németek viszont hallani sem akarnak ilyesmiről, Berlin határozottan keresztbe tesz Bécs bármilyen ilyen jellegű kezdeményezésének.

Marad tehát az angol, Nagy-Britannia kilépése után is megtartja vitathatatlan dominanciáját az EU-ban. Nem az angoloknak, hanem az amerikaiaknak köszönhetően.