Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Csütörtök, 2021. január 28., 16.20

Vén diákok

Írta: Juhász Béla
2015. október 05., 16.54 Hétfõ / Arad

Nem azért kerestem őket körbepásztázó tekintetemmel reggel a minorita templomban, majd délelőtt a Csiky udvarán, mert számítottam rájuk. Tudtam, hogy kevesen jönnek el, gondoltam, hogy ez az esemény őket nemigen vonzza. Tudtam, hogy ez a hagyományos légyott elsősorban a hatvanon, vagy inkább a hetvenen felüliek szívét dobogtatja meg. Akiknek emlékeiben igen előkelő helyet foglal el az alma mater bensőséges hangulata. Akik kocsiba ülnek vagy vonatra szállnak nagy örömmel kétévente, vagy gyalogosan teszik meg ünnepi öltözetben az Iskoláig vezető utat, hogy alkalmuk legyen viszontlátni egykori osztály- vagy iskolatársaikat, netalántán még élő görnyedt hátú, egykori tanárjaikat. A XIII. Alma Mater Véndiák-találkozó csúcseseménye kétségtelenül az a 65(!) éves érettségi találkozó volt, amelyre talán többen eljöttek, mint ahány hatvanon aluli „vén diák” az Iskolába.

Azt hallottam, hogy a volt Zárdába feltűnően sokan mentek el. Bizonyára azért, mert ők még régebben léptek ki az iskolapadból.

Nem merek arra gondolni, hogy a mai főgimnáziumban tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt végzetteknek nem fontos a viszontlátás. Eszembe sem jut, hogy a fiatalabb korosztálynak már nem volt szíve csücske az Iskola, ezért nem vágynak vissza.

Lehet, hogy nem elég nekik a szervezők önfeláldozó munkája, a szívhez szóló köszöntők, a kisdiákok aranyos vendégfogadó kis műsora, az októberi napsugarak langyos simogatása? Nem erről van szó.

Nagyot változott a hozzáállás, a szokások. A legtöbb mai fiatal nem érzi szükségét az élő, személyes kapcsolatoknak. Nem kívánja az egykori kollégák hús-vér ölelését, nem vágyódik a meleg kézfogásokra. Megelégszik az okos mobiltelefonok kapcsolatteremtő mágiájával, az internet, a közösségi oldalak csodákra képes technikai trükkjeivel, a virtuális párbeszédekkel.

                                          ***

Egy héttel azelőtt álltunk kitartóan a fűben a hatalmas színpad előtt. Eltakarták a kilátást a nyitott esernyők, szakadt a kora őszi eső, rengetegen hallgattuk áhítattal Pataky Attilát és az Eddát. Legalább kétezren. Tizenévesek, huszon-harminc-negyvenesek meg ötvenesek. És hatvanon felüliek is. Az esővíz végigcsurgott arcunkon, és elképzeltük, hogy „a kör közepén állunk”... Mobiltelefonunk hívóhangját nem hallottuk. Elnyomta a hangfalakból sugárzott rockzene dübörgése. 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu