Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Hétfõ, 2021. december 06., 22.09
https://kolozsvar.mfa.gov.hu/page/kerelembeadas

Életük millió gyökerű

2008. június 17., 14.00 Kedd
Június van, és ilyenkor, esztendő derekán a legvisszhangosabb esemény a kicsengetés, a tanévzárás. A Nő-Család-Otthon oldal is búcsúzik tőle, hisz sok család élete kötődik hozzá.


Az óvoda, az iskola, az egyetem jelen van nemcsak a gyerekek, de a szülők életében is, esztendők krónikásaivá válnak ők, amikor arról és azokról beszélnek, ami és aki irányt szabott az életüknek.
Az alábbiakban három férfiember – orvos, lelkipásztor, tanár – nyitotta meg előttünk emlékeinek kapcsos könyvét, és engedett olvasni belőle azokról, akikre felnéz, akiknek a neve kitörülhetetlenül megmarad a sorok között...

Dr. Matekovits György professzor:– Az ötvenes években a Kossuth utcai iskolába jártam – mai nevét nem ismerem, de mi, aradiak most is a régi nevén emlegetjük –, ahol Kádas Etelka volt a tanító nénim. Számomra a világ legcsodálatosabb tanító nénije. Az arcát ma már nem tudnám szavakkal megrajzolni, az esztendők során elmosódott a kép, de amit tőle kaptam, megmaradt. Becsülték őt a szüleim, segítették amiben tudták, és akkor ez bennem különösen jó érzést ébresztett. Mert milyen a kisgyerek? Ha azt látja, hogy a szülei elismeréssel tekintenek a tanító nénire, akkor ő kétszeresen ragaszkodik hozzá. Ajándékozott nekem egy, a Magyar Szépműves Céh kiadásában megjelent verseskötetet, ami akkoriban bizony nem forgott közkézen, de ő azt mondta, tudja, hogy nálunk jó helyre, jó kezekbe kerül. Ma is őrzöm. Kádas Etelka tanító néninek különös érzéke volt a neveléshez. Nemcsak tanított, hanem az anyanyelv szépségét is felfedte előttünk. Ez jóval később, felnőtt koromban tudatosodott bennem, és azt hiszem, mi, aradiak az ilyen útravaló birtokában vagyunk olyanok, amilyenek: összetartóak, ragaszkodók és büszkék szülővárosunkra. Az én nemzedékem útja nem volt sima, kemény menetelés volt a miénk, de Etelka tanító néni és társai időben felvérteztek bennünket.

A régi tanév végi jutalomkönyvek és dicséretek, amit az akkori Matekovits Gyurika kapott, ma, a fehér hajú doktor Matekovits Györgynek is megdobogtatják a szívét. És mert egykori önmagam helyében ott látom a mai növendékeket, kölcsönveszem az idézetet, hogy igazoljam: „Magyarnak lenni nehéz, de nem lehetetlen!”
- - - -
Kocsik Zoltán arad-ségai káplán:– Tavaly szenteltek pappá, tehát a fiatal nemzedékhez tartozom. Ilyen fiatal volt az én jó tanító nénim, Gáspár Brigitta is, amikor hozzá, a pécskai iskola III–IV. osztályába jártam.

Pécska a szülőhelyem, akárcsak Brigitta tanító nénimé. Azt szokták mondani, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Nos, az én tanító nénim kivétel. Mert noha mindenki ismerte és Brigittának szólította, ugyanakkor tisztelte is. A lelkiismeretes munkájáért, a közvetlenségéért, a tanítványai iránti szeretetéért. Még nem volt férjnél, az iskola, és benne mi, kis tanítányai voltunk a családja, az élete. Energikus volt, szellemiekben és lelkiekben gazdag, igazi pedagógus típus. Minket, kis nebulókat egyenlő partnerként kezelt, úgy beszélt velünk, mint felnőttekkel, ezért bizalommal fordultunk hozzá minden panaszunkkal, gondunkkal, és neki mindig volt ideje, türelme a számunkra. Komolyan vette a munkát, és ezt tőlünk is megkövetelte. Amikor a tanulásé volt az idő, tanultunk, amikor a játéké, játszottunk. Sokat mesélt, játékosan, de mindig komoly tartalommal. Fejlesztette, erősítette az önbizalmunkat, bizonyára tudta, hogy az életben való helytálláshoz szükségünk lesz arra, hogy bízzunk, higgyünk a saját erőnkben.

Hogy mindezt miért mondom el múlt időben? Azért, mert az ő nemes szíve huszonnégy éves korában megszűnt dobogni. Elvesztése csapásként ért bennünket, kis tanítványait, de megrendítette Pécska egész népét. Beteg szíve vitte el őt tőlünk, az a szív, amelybe annyi, de annyi szeretet elfért! Hiszem azonban, hogy ahogy az élet minden értéke, a jóság is továbbadással szaporodik...
- - - -
Kiss Ferenc, a Temes megyei magyar oktatásért felelős tanfelügyelő:– Az eltelt években sok kimutatás került az íróasztalom fiókjába, hol növekvő, hol csökkenő számsorok jelezték iskolai helyzetünk alakulását, ami mindannyiszor, így ma is érzékenyen érint bennünket. Jelenleg a megyében, Temesvárt is beleértve, harminckét magyar tanító dolgozik, és közülük csupán öt a férfi. A többi nő. Mégsem értek egyet azzal a feltételezéssel, hogy csakis ők azok, akik e pályára születtek. Csak számbelileg vannak fölényben. Az oktatás-nevelés terén a férfi és nő kollégákra egyenlő félként tekinthetünk.

Azt viszont el kell ismernünk: a tanító nénik anyáskodó szeretete, a legkisebbek – I–IV. osztályos gyermekek – iránt nap mint nap megnyilvánuló gondoskodása felér az édesanyáéval. A tanító nénik és óvó nénik minden olyasmire felfigyelnek, ami megkönnyíti a kicsinyek beilleszkedését, megszeretteti velük a helyet, ahova naponta kötelességszerűen el kell járniuk.

Gyermekkoromban számomra az első tanító néni minta a saját nagynéném, Kovács Rozália volt, aki akkor Magyarszentmártonon tanított. Kicsi iskola közössége nagyon össze tud kovácsolódni, hisz mindenki ismer mindenkit, a fegyelem ellenére is családias a légköre, ami a nevelés szempontjából meghatározó. A következő barátságos állomást számomra Ótelek jelentette, ahol az V–VIII. osztályba jártam, és találtam példaképet Szabó Anna tanító néni személyében, aki matematikát tanított. Igényes volt és következetes, de ugyanakkor gyermekközelben tudott maradni. Egész tevékenységén érződött, hogy számára ez a munka nem kenyérkereseti lehetőség, nem kényszer, számára a pálya hivatás. Ilyen pozitív tapasztalatok birtokában kerültem a líceumba és találkoztam azzal a tanárnővel, aki a pályaválasztásomra is hatással volt: Fulda Ilona földrajz szakos tanárnőre gondolok. Ő nemcsak annyit nyújtott nekünk, amennyit a tanterv előírt és amit a tankönyvben olvashattunk. Sokkal többet. Követtem hát az „iránytűt”, földrajz szakos tanár lettem (később szaktanfelügyelő is – szerk. megj.), és nagyon szeretném, ha a megye térképére több anyanyelvű iskolát bejegyezhetnék olyan tanítókkal, tanárokkal, mint amilyenek engem elindítottak...
****
Évek telnek, évek múlnak, ismét június van, és a fenti sorok igazolásaként ránk köszönnek Ady Endre sorai: „Ifjú szívekben élek, s mindig tovább, (... ) Mert életem millió gyökerű.”
Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu