Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Hétfõ, 2021. október 18., 16.46

Petrozsényi mozaik

Írta: Sipos Erzsébet
2010. december 02., 20.50 Csütörtök
Aki nyitott szemmel jár az utcán, gyakran lát, tapasztal olyasmit, ami megragadja a pillantását, nem engedi továbbmenni, és a kép rögzül, beivódik az emlékezetébe. 


Gondol rá aznap, másnap, sőt később is, a legváratlanabb pillanatokban jön elő a kép, és a szemtanú úgy érzi, el kell mondania, meg kell osztania valakivel az élményt, mert az nem mindennapi...Martonossy Imola hangján, szavain a telefonon keresztül is átsüt az a fajta melegség, amit talán születésekor hozott magával, s az eltelt évek még tetézték.

Mint szerte az országban, manapság Petrozsényban is ritka madár a boldogság. Főleg szegényéknél. De Imola, a nyugdíjas mérnök mégis találkozott vele. Sőt, meg is érinthette, hisz karnyújtásnyira volt tőle az utcán. Ott, ahol az egyik épület alagsorában élelmiszerbolt működik, de kint, az ablakmélyedésben oda lehet húzódni, meg lehet pihenni. Négyen üldögéltek a széles ablakpárkányon: egy harminc év körüli nő, ölében másfél éves forma gyermekkel, mellette pedig jobbról és balról két nagyobbacska. Egészen közel húzódtak az anyjukhoz, csupa szem-fül volt mind a három, hogy egyetlen szót se veszítsenek el a meséből. Igen, a meséből, amit könyvből olvasott nekik az édesanyjuk, és közben nézegették a színes képeket, megfeledkezve a körülöttük zajló világról. A mesék világában jártak, ahol a jó, az igaz mindig győz, és ahova az édesanyjuk vezette őket, hisz talán még maga is hisz a csodákban.

– Nekem viszont nem jött, hogy higgyek a szememnek – mondja Imola, akitől nem idegen az egykori bányászélet, bányászvidék. Lépten-nyomon lát nélkülözőt eleget, hisz a kéregetésbe előbb-utóbb beletanul, aki rákényszerül. Lehet, sőt több mint valószínű, hogy az említett fiatalasszony sem jódolgában üldögélt az ablakmélyedésben a három porontyával. Alamizsnát remélt. Talán éppen arra várt, hogy teljen az idő, rájuk kerüljön a sor a közelben segélycsomagokat osztogató helyen. Mert oda kell állni érte, és kinyújtani a kezet, mert a gyerek nem érti, mi az a nincs. A gyerek éhes. Az éhségét elfeledtetni pedig mi sem jobb, mint a mese. Nem számít, hogy a könyv ütött-kopott, nem a családi tékából került ide, hogy ki tudja, hol hányódott eddig, ki száműzte a fölösleges porfogót valamelyik lakásból. Az a fontos, hogy a könyv teljesíteni tudja hivatását, betölti a szerepét. Hatni tud a gyermeki értelemre és a szívre.

Az írott szót becsülő Martonossy Imola így köszön el a telefonban: – Ez az utcai kép minduntalan visszatér az emlékezetemben, és nem feledhetem. Reményt ébreszt bennem és egyben vigasztal: nincs még itt a világvége. Amíg van híve, pártolója a szép könyvnek, nincs minden veszve!
Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu