Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Csütörtök, 2020. október 01., 03.43

A vörösbor hatása az egészségre

2013. február 07., 22.28 Csütörtök

A bor története egészen az ókorig nyúlik vissza. A Bibliában a bor és a szőlő elnevezés 450 alkalommal szerepel, az Ótestamentumban a bor mindenkor a gyógykezelés eszköze. 

A perzsák, a sumérok orvosságként alkalmazták, az egyiptomiak papiruszokon rögzítették a gyógyítás során szerzett ismereteiket. Hyppocrates és orvosi iskolája is tanulmányozta a bor hatását a beteg szervezetre, megállapítva, hogy a bor – feltéve, hogy mértékkel használják – jótékony hatást fejthet ki az emberi szervezetre. Az ember legalább 9000 éve csiszolgatja a borkészítés tudományát.

Felgyorsult, átalakuló világunkban az emberek italfogyasztási szokásai is jelentősen megváltoztak. A borfogyasztás is mindinkább társasági alkalmakhoz kötődik és leginkább a könnyebb, gyümölcsösebb borokat fogyasztják, főleg a rozé és vörös borokat. A vörösbor egészségvédő hatására már több évtizede felfigyeltek, ugyanis azokban a mediterrán országokban, ahol az egy főre jutó vörösbor-fogyasztás nagyobb volt, ott kisebb a szívhalálozás. A kutatók rábukkantak a vörösborban a resveratrol nevű vegyületre, ami antioxidáns, valamint a bioflavonidokra, amelyek gátolják az erekben a plakk-képzést. Eric B. Rimm és munkatársai 1996-ban kimutatták, hogy a vörösbort fogyasztók kockázata a szívhalálra kisebb, mint az absztinenseknek vagy az erősen ivóknak. Anne Tjonneland és munkatársai 2001-ben 48 763 dán személy táplálkozását és alkoholfogyasztását elemezve kimutatták, hogy azok, akik a vörösbort kedvelik, kétszer gyakrabban ettek salátákat, zöldséget, halat, olivaolajat, mint a sörivók vagy a töményet fogyasztók. Tehát szerinte nem a vörösbor-fogyasztás, hanem a vörösbort fogyasztók egyéb jellemzői magyarázzák a védőhatást, ugyanis ez a réteg egészségesebb életmódot folytat.

A mértékkel fogyasztott bor kedvező élettani hatása nem az alkoholtartalmából, hanem egyéb alkotórészeiből ered. A víz mellett legnagyobb mennyiségben etil-alkoholt tartalmaznak, a cukrok közül a fruktóz és a glükóz van jelen. A cukortartalom alapján megkülönböztetünk száraz (<4g/l), félszáraz (4-12g/l), félédes (15-50g/l) és édes (>50g/l) borokat. Az étkezések alkalmával mértékletesen fogyasztott borok segítik az emberi szervezetet azzal, hogy gátolják a vérrögök kialakulását és fokozzák az értágító hatású nitrogén-oxid termelését. Több országban elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy a borokban a szerotonin is megtalálható, ennek köszönhető antidepresszáns, feszültségoldó hatása. A borban lévő szőlőcukor energiaforrásként lehet hasznos, a savak segédkeznek az emésztésben, főleg a szénhidrátok és a zsírok lebontásában. A tanninok nyálkahártyát összehúzó hatásúak, csökkentik a fokozott bélműködést. A bor tartalmaz még A, B, C vitaminokat, valamint nyomelemeket: vasat, kalciumot, magnéziumot stb. A bor táplálék-kiegészítőnek is tekinthető, mivel 1 liter 10º-os bor 3000 kalóriát tartalmaz.

Az alkoholról mindig tudták, hogy kétélű kard: az etanol, amely az alkoholtartalmú italokban található, neurotoxikus anyag, a túlzott alkoholfogyasztás jelentősen emeli a kockázatot számos egészségügyi probléma előidézésére. Káros folyamatok indulhatnak be a májban, kialakulhat a máj megnagyobbodása (zsíros elfajulás), ami a későbbiekben májzsugorhoz (cirózis) vezethet. A központi idegrendszerre gyakorolt hatása miatt könnyen kialakulhat lelki függőség, de az idegsejtek is súlyosan károsodnak és számuk is csökken. Az alkohol károsítja a hasnyálmirigyet, de a nagyobb mennyiséget fogyasztóknál kóros elváltozások mutatkoznak a szív- és keringési rendszerben (szívelégtelenség, szívritmuszavar, magas vérnyomás). Az alkoholista személy életmódja is megváltozik, a táplálkozás és tisztálkodás hiánya miatt az immunrendszer fokozatosan legyengülhet, így könnyebben betegszik meg. Ami a napi alkoholfogyasztást illeti, az Egészségügyi Világszervezet azt javasolja, hogy a nők korlátozzák a napi alkoholfogyasztást 20 g-ra (ami kb. 0,5 l sör), a férfiak pedig 30 g-ra (3/4 l sör). Azok a nők, akik bort isznak, meg kell hogy álljanak egy pohár után, míg a férfiak egy kicsit többet is megihatnak, kb. 0,3 l-t. Azok a személyek, akik elfogadják ezt az ajánlást, megengedik maguknak az alacsony kockázatú alkoholfogyasztást. A kutatók szerint nem létezik teljesen kockázat nélküli alkoholfogyasztás, és nem mondhatjuk biztosan, hol a határ a káros alkoholfogyasztásra. Egymástól független kutatások kimutatták, hogy az alkoholhoz hasonlóan a szőlőlé és a zöld tea is csökkentik a vérrögök kialakulásának esélyeit, valamint a rossz koleszterin lerakódását a koszorúerekben. Az alkoholnak az egészségre gyakorolt pozitív hatása figyelemreméltó, de a kulcsszó a fogyasztásnál mindig a „mérsékelt”.

A szakértők hangsúlyozzák, hogy nincsen olyan kevés alkoholmennyiség, amelyik ártalmatlan lenne terhesség esetén. Nem ajánlatos, hogy bárki elkezdje az ivást, vagy hogy gyakrabban igyon az egészsége javítása miatt, inkább életstílusunkon kell változtatnunk: rendszeres testmozgással, gyümölcsök, zöldségek fogyasztásával, zsírszegény étrenddel megelőzhetjük a krónikus betegségek veszélyét.

Dr. Vajda Sándor

főorvos

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu