Csontritkulás – a néma járvány

2010. október 22. 19:28 (péntek) /
Az Oszteoporózis Világnapon (október 20.) azért szerveznek rendezvényeket szerte a világon, hogy a csontritkulással kapcsolatban a megelőzés fontosságára hívják fel a közvélemény figyelmét. A Nemzetközi Oszteoporózis Alapítvány (IOF) a csontritkulásos betegek ellátásának jobbítását célzó törekvéseket akarja erősíteni mind a kormányzati egészségügyi, mind a társadalombiztosítási, illetve egyéb ellátó hálózatokon keresztül, arra buzdítva az ebben a kórban szenvedőket, hogy aktívan vegyenek részt ellátásuk megszervezésében, annak javításában. A csontritkulás – sokak életminőségét rontva – jelenleg mintegy 200 millió embert érint a világon, és ezek közül a csonttörés kockázatával élők számát felbecsülni is nehéz. Hazai statisztikai adatok szerint, a klimax utáni időszakban a nők 30-40%-ánál jelentkezik az oszteoporózis, de ez a betegség idősebb korban a férfiakat is érinti (hatvanéves kor után közel egyforma mértékű a két nemben), a csonttörések egyharmadát okozzák és meglepő, hogy a combnyaktörés utáni komplikációkban kétszer annyi férfi hal meg, mint nő.A csontok  folyamatosan változó, felépülő és lebomló szakaszokból álló rendszer, alapanyaga egy kollagén fehérje, amelynek rostjaiban ásványi anyagok rakódnak le, kb. 30-35 éves korig a felépítési folyamat van túlsúlyban, majd a lebontás dominál és megindul a csontvesztés. A csontok felépítésében nagy szerepe van a kalciumnak, a D-vitaminnak, valamint különböző hormonoknak, amelyek szabályozzák az ásványi anyagok beépítését. Az ösztrogén női hormon szintjének csökkenése nagyban befolyásolja a csontok anyagcseréjét. A betegségre jellemző, hogy a csontállomány csökken és a csontok lyukacsossá, porózussá válnak, különböző üreges csatornák alakulnak ki, amelyek gyengítik a vázszerkezetet, így a töréshajlam jelentősen megnő. Az esetek többségében a csontritkulásban szenvedők vagy egy más okból végzett röntgenfelvételkor, vagy a már bekövetkezett csonttöréskor szembesülnek érintettségükkel. A betegségre hajlamosoknak – de szinte minden idős embernek – ajánlott, hogy szűrővizsgálaton vegyen részt, melynek során egy gép által kibocsátott sugár elnyelését vizsgálják az ágyéki csigolyáknál, valamint a combcsont fejénél. A vizsgálat nagyon kisfokú sugárterheléssel jár. A betegség leggyakrabban a gerincet, főként alsó háti és deréktáji szakaszait érinti, a porózussá vált csigolyatestek a legkisebb traumára megroppanhatnak, és éles háti vagy deréktáji fájdalmat okoznak. A leggyakrabban csonttöréssel járó oszteoporózis a combcsontnyak körüli részt érinti, ezek az esetek minden esetben hosszadalmas kórházi kezelést, műtétet és rehabilitációt igényelnek. A csuklóízület is gyakran érintett, hiszen esés közben az érintett a kezére próbál támaszkodni, de a gyenge csont nem bírja megtartani a test súlyát és eltörik.Az oszteodenzitometria és a laboratóriumi  vizsgálatok után a reumatológus, ortopéd vagy családi orvos beállítja a gyógyszeres kezelést, amely során csontanyagcserét elősegítő hormonokat (Calcitonin), D-vitamint, csontlebontó sejtek aktivitását gátló és csontépítő sejtek működését elősegítő készítményeket adagolnak. A betegség megelőzésében nagy szerepe van az egészséges táplálkozásnak és életmódnak, amelynek lényege, hogy kalciumban gazdag ételeket fogyaszszunk (tejtermékeket, halat, zöldségeket, szójatermékeket), ha szükséges, pótolni kell a D-vitamint és a kalciumot, kerüljük az alkohol- és koffeintartalmú termékek fogyasztását, valamint a dohányzást. A veszélyeztetettek magas és egyre növekvő száma, a csonttörések veszélye vagy a bekövetkezett törések nyomán kialakuló mozgáskorlátozottság, majd az akár életet is fenyegető súlyos szövődmények ténye jelentős népegészségügyi problémává teszi a csontritkulást szerte a világon.Dr. Vajda Sándorfőorvos

Hozzászólások