Lozsádon advent második vasárnapján ünnepi istentiszteleten és falutalálkozón indították hivatalosan is útjára a falu-revitalizációs programot, amelyet az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezete és a református egyház közösen kezdeményezett.
Csutak István műsora 2016. november 20-án, vasárnap 11 órakor a nagyenyedi református vártemplomban. Zenés beszélgetés a \'70-es, \'80-as évekről, zenés karavánokról, lemezekről, könyvekről.
Pár nap múlva, jövő kedden új elnököt választ az Amerikai Egyesült Államok. Az esemény mindig nagy port ver fel nemcsak ott, hiszen elvégre a világ vezető hatalmáról van szó, s annak rendkívül nagy hatáskörrel rendelkező vezető emberéről.
Mosóczy-telepi református gyülekezetben a reformációra készülve, a vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteleten, továbbá a hozzá tartozó németszentpéteri templomban 14 órakor kezdődő istentiszteleten úrvacsorához járulnak a hívek.
Csupán hét esetben hagyta jóvá a tanügyminisztérium, hogy a hiányos dossziét leadott versenyvizsgára jelentkező pedagógusok részt vegyenek a tanintézmények vezetői tisztségéért zajló megmérettetésen.
Többen jelezték kedden olvasóink közül, hogy az aradi Pernyáva negyedben folyamatos, pillanatokig tartó áramszünet állt be több háztartásban a déli órákban.
Az október hatodikát megelőző szombaton – ezúttal az Aradi Magyar Napok programjába is felvett eseményként – idén is megszerveztük a „rendhagyó történelemórát”.
Patyolattiszta, új ruhába öltöztetett szép iskolám, Bethlen Gábor Kollégium! Egy hete már annak, hogy Nagyenyeden iskolaavató ünnepségen vehettünk részt egy verőfényes szombati napon.