Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma

Írta:
2013. május 9. 17:52 (csütörtök) /

Az elmúlt hét végén az orosházi Petőfi Művelődési Központban tartották a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának az alakuló ülését, amelyiken az anyaországot Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium  helyettes államtitkára; Répás Zsuzsanna a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára; Györffy Balázs, a nemzeti Agrárágazati Kamara elnöke; Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének az elnöke, illetve a házigazda, Horváth József, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke képviselte. Az elszakított területek magyar gazdálkodóit elnöki, illetve alelnöki szinten képviselték, így Romániából Sebestyén Csaba RMGE-elnök vezetésével a fórumon hétfős küldöttség vett részt, köztük Kocsik József AMMGE-elnök, valamint dr. Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének az elnöke.

Amint Kocsik Józseftől megtudtuk, Balázs Róbert, az Orosházi Gazdakör alelnökének a megnyitóját követően, a jelen lévőket köszöntötte Horváth József, a Gazdakör elnöke. Orosháza város nevében Zalai Mihály alpolgármester mondott köszöntőt. Ezt követően Jakab István, az Országgyűlés elnöke, a MAGOSZ elnöke mutatta be a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumát. A továbbiakban Tóth Katalin és Répás Zsuzsanna államtitkárok, valamint Győrffy Balázs, a NAK elnöke tartotta meg értekezését, majd bemutatkoztak a Kárpát-medencei gazdaszervezetek. Ezt követően megalakultnak nyilvánították a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumát, majd előterjesztették és elfogadták a zárónyilatkozatot.

Hozzászólások