250 éve tartanak fogadalmi körmenetet Aradon

Írta:
2018. június 3. 19:44 (vasárnap) /

Aradon éppen 250 éve történt, hogy az utolsó pestisjárványtól való megszabaduláskor, 1768-ban a város vezetői megfogadták: a főtéren szobrot állítanak a Szentháromság tiszteletére és az Úrnapja utáni vasárnap minden évben körmenettel adnak hálát a pusztító járványtól történt megszabadulásért. Nos, tegnap a 9 órakor kezdődött szentmise végén az Ungureanu Attila által hordozott, felkoszorúzott feszület nyomában az Oltáriszentséget hordozó p. Blénesi Róbert plébános után énekelve, imádkozva vonult az aradiak tömege, amelyben a város vezetőségét Bognár Levente alpolgármester képviselte. A színház előtt álló Szentháromság szobrot Huszka György minorita testvér tömjénfüsttel illette, majd azt megkerülve, a közlekedésrendészet által biztosított forgalomkorlátozás közepette visszavonultak a templomba. A lépcsők tetejéről p. Blénesi Róbert az Oltáriszentséget a négy világtáj felé emelve megáldotta a híveket és a hagyománytisztelő várost.

Hozzászólások