A keresztbe kapaszkodva megmaradni

2018. szeptember 14. 17:16 (péntek) /

Tornya volt már mezőváros és az eltűnés határán is, átélt fényes és sötét időszakokat, de az itteniek megkapaszkodtak a szent keresztben, és nem veszítették el hitüket – fogalmazott szentbeszédében ft. Szilványi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános pénteken délelőtt a tornyai templombúcsúi szentmisén.

A 265 éve a Szent Kereszt felmagasztalásának tiszteletére emelt római katolikus templom megtelt hívekkel: a helybeliek és elszármazottak mellett Pécskáról és a magyarországi Gyomaendrődről is érkeztek zarándokok, utóbbiak egy autóbusszal ft. Czank Gábor plébános vezetésével.

A gyönyörűen feldíszített templom ünnepén a prédikációban elhangzott, hogy a kereszt összeköt bennünket Istennel és egymással. – Isten fényében kell élnünk, és akkor van reményünk – hangoztatta a szentmise főcelebránsa.

Ft. Király Árpád marosi főesperes, tornyai plébános és ft. Szilványi Zsolt temesvár-józsefvárosi plébános mellett 13 környékbeli és magyarországi paptestvér koncelebrálta az ünnepi szentmisét, amelyen jelen volt a tornyai román és szerb ortodox plébános is.

A lélekemelő szentmise végén a főesperes köszönetet mondott a jelen lévő Miodrag Stanoiov alpolgármesternek, a Pécska Város Tanácsát képviselő dr. Vasile Chifornak és mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult az ünnep méltó megszervezéséhez. Zárszavában mindenkit meghívott a plébánia udvarán adott agapéra és beszélgetésre. A búcsúi szentmise körmenettel zárult, ahol az egyháztanácsosok által tartott baldachin alatt az oltáriszentséget ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános hordozta körbe.

Délután a templombúcsú műsorral és kirakodóvásárral folytatódott a templom előtti téren.

 

Kép és szöveg:

Sinka Pál

 

Hozzászólások