Akik igennel válaszoltak Isten hívására

Írta:
2016. július 4. 18:12 (hétfő) /

Az elmúlt szombaton, Sarlós Boldogasszony ünnepén egyházmegyénk lelkipásztori közössége két új taggal bővült. A Szent György-székesegyházban bemutatott szentmisén Excellenciás Roos Márton megyés püspök kézrátétele és imája által Gál Márton szalvatoriánus szerzetest áldozópappá, Váncsa Csaba teológiai hallgatót pedig diakónussá szentelte. A liturgián részt vett a székeskáptalan több tagja, a papság népes csoportja, a szalvatoriánus rend számos képviselője, családtagok, barátok, hívek.

Bevezetőjében a Főpásztor üdvözölte a két jelöltet, valamint az egybegyűlteket, és hangsúlyozta: a lelkipásztorokat a felszentelés Krisztus és az Egyház szolgálatába állítja.

A szentelési szertartás a jelöltek bemutatásával kezdődött, majd a szentelendők ígérete következett feladatuk hűséges vállalásáról: a püspök munkatársaként hirdetik és tanítják az evangéliumot, bemutatják a szentmisét, kiszolgáltatják a szentségeket, imádkoznak a népért, Istennek szentelik magukat.

Majd a jelenlévő lelkipásztorok és hívek együtt imádkozták a mindenszentek litániáját, mialatt a jelöltek a teljes önátadás szimbólumaként arccal a földre borultak. Ezután következett a kézrátétel és a felszentelő ima. Majd a jelöltek ft. Király Árpád kanonok, marosi főesperes, arad-ségai plébános, valamint P. Josef Wonisch SDS tartományfőnök segédletével magukra öltötték a diakónusi, illetve az áldozópapi öltözetet. Ezt követően Gál Márton szerzetes papnak a Főpásztor átadta a paténát és a kelyhet a nép áldozatának jeleként, melyeket Istennek kell bemutatnia, Váncsa Csaba diakónusnak pedig, aki Krisztus evangéliumának hirdetését kapta küldetésül, az evangéliumos könyvet.

Végül Excellenciás Roos Márton megyés püspök arra kérte a jelenlévőket, hogy kísérjék imájukkal a fiatal lelkipásztorokat, hogy hivatásukat ígéretükhöz híven tudják gyakorolni, és köszönetet mondott a szülőknek, a plébánosoknak, valamint a szalvatoriánus rend tagjainak, akik a két fiatalt döntésükben támogatták.

Hozzászólások