Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szerda, 2020. február 26., 05.49
Úrnapja, az Oltáriszentség ünnepe

Az élet forrásának a lényege

Írta: Balta János
2019. június 20., 16.31 Csütörtök / Arad

Ma, Jézus szent szíve és vére, az Oltáriszentség ünnepén, Úrnapján a római katolikus templomokban megtartott szentmiséken Jézusnak a kenyér megszaporításával tett csodatevését, az élet forrásának a lényegét emelték ki. Mert azzal, hogy a kevés kenyérre és borra áldást mondott: „Ez az én testem és vérem, mindannyian vendégek vagytok Atyám, Isten asztalánál!” Ezt követően odaadta tanítványainak, hogy osszák ki a jelen lévő ötezer ember között, akik jóllaktak, majd összegyűjtöttek 12 kosárnyi maradékot is. Az Oltáriszentség szimbólumával Isten korlátlan hatalmát kívánta megmutatni, de arra is felhívta a figyelmet: az élet alapvető eledele a kenyér, amitől Isten gyermekeit nem szabad megfosztani!

Az arad-belvárosi római katolikus templomban megtartott Úrnapi, ünnepélyes szentmisén Bogdan atya mondta a szentbeszédet, majd a felkoszorúzott feszület nyomában, a kezében az Oltáriszentséggel előbb a templomban lévő Szent Erzsébet felvirágozott oltárnál mondta el az Úrnapi fohászt, emelte a négy égtáj felé az Oltáriszentséget. Ezt követően kivonultak a templomudvarban a három, ugyancsak felvirágozott oltárhoz, mindnél elmondták a fohászt, a Tankó László kántor betanította templomkórus tagjaival együtt énekeltek, majd a négy égtáj felé felmutatott Oltáriszentséggel megáldották a híveket és a várost. Az oltárok közötti úton a feszület után haladó fehér ruhába öltözött gyermekek rózsaszirmokat szórtak a földre.

Az Úrnapi, körmenettel záruló ünnepélyes szertartás igen erős hitmegtartó, közösségépítő erejét idén is sokan érezhettük. 
Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu