Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2020. augusztus 08., 08.28

Egyházaink hírei

2014. november 07., 15.40 Péntek

„Virrasszatok, és készen álljatok, mert nem tudjátok, hogy az Emberfia melyik órában érkezik!”

(Mt. 24, 42 a és 4)

 

Arad

 

Az arad-ségai katolikus egyházközséghez tartozó Tornyán kedden hatodik alkalommal szervezik meg a Márton-napi lámpás felvonulást, ahova minden helybeli és környékbeli gyereket, fiatalt és időst szeretettel várnak, hogy közösen vegyenek részt az ünnepségen. A felvonulás résztvevői 16.30 órakor a tornyai óvoda udvarán gyülekeznek. Indulás 16.45 órakor, első állomás a román ortodox templomnál, második a szerb ortodox templomnál, onnan a római katolikus templomba vonulnak, ahol ft. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai és tornyai plébános fogadja a résztvevőket. A felvonulás, illetve a templomi szertartás végén, a parókia udvarán megrakott tábortűz mellet minden gyermeknek és felnőttnek meleg teával, süteménnyel kedveskednek a szervezők, akik mindenkit szeretettel várnak. Az arad-ségai imatermében november 15-én, jövő szombaton 10 órakor kezdődik a magyar családok találkozója, ami a templomban 16.30 órakor kezdődő szentmisével zárul.

 

A pécskai katolikus egyházközségben elhunyt Orădan Matilda (65), Nagy József (68), Kovács Mária (66), és Szabó János (61).

 

A simonyifalvi katolikus templomban ma 16 órakor keresztelik meg Csernus Dorka Fruzsinát.

 

A lippai katolikus egyházközség szervezésében kedden, Szent Márton ünnepén 17.30 órától Márton-napi lámpás felvonulást szerveznek a templomtól a városházáig és vissza. Az egyházközségben elhunyt Lachet Éva (92).

 

Az arad-belvárosi református templomban vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteleten keresztelik meg Korcsog Ferenc és Farkas Orsolya, Ferenc Zalán nevű gyermekét. A gyülekezetben elhunyt Bloch Tibor (92) és Gáspár Imre (79).

 

Lelki nap Aradon

Az egyházmegyei családos lelkipásztori programnak megfelelően az arad-gáji plébánián november 8-án, szombaton 9.30–18.00 óra között lelki napot tartanak a családosoknak román nyelven. A magyar nyelvű családos lelki napra november 15-én, szombaton 9.30–18.00 óra között kerül sor az arad-ségai plébánián.

Az arad-gáji református gyülekezetben vendégeskedett október 27-e és november 5-e között az a hollandiai diakóniai csoport, amelyiknek a tagjai mintegy 100 megyebeli rászoruló családnak vittek segélycsomagokat, de az Aradi Psichiátriai Kórháznak is vittek matracokat és ágyneműt. Az arad-gáji felújított moziteremben ma 10.30 órakor kezdődik Gáj Napja, ahol a szervezők egész napos, színes programról gondoskodnak, melynek során a Csiky Gergely Főgimnázium énekkara is fellép, Szabó Csilla vezényletével.

 

Az ágyai református templomban vasárnap 16 órakor kezdődő istentiszteleten a gyermekek és az ifjak, valamint a pedagógusok kórusa ünnepi műsorral köszöntik a gyülekezet időseit. A mozgáskorlátozottak helyszínre szállítását a presbiterek biztosítják.

 

A feketegyarmati református templomban vasárnap 10.30 órakor kezdődő istentiszteleten a gyülekezet megválasztott lelkipásztora, Nemes Emil szolgál.

 

Az aradi evangélikus-lutheránus templomban vasárnap 10 órakor kezdődő magyar nyelvű istentisztelet után, az imateremben szervezendő szeretetvendégségen együtt ebédelnek a hívek.

 

Vasárnap délelőtt az arad-belvárosi baptista gyülekezetreggeli imaóráján Bátkai Tibor és Szűcs Norbert szólják az imára buzdító igét a Zsoltárok könyve alapján. Ezt követően Simon András lelkipásztor igehirdetése a Nehémiás könyvéből meríti témáját.

A délután 17 órakor kezdődő istentiszteleten a gyülekezet közössége hálás tisztelettel emlékezik meg arról, hogy 62 évvel ezelőtt indult el Megyesi József lelkipásztori szolgálata az aradi magyar baptista gyülekezet élén. Ez alkalommal az ünnepelt lelkipásztor szolgál igehirdetéssel.  A vendéget a nagyváradi Buzle család kíséri el aradi útjára.

 

Az arad-kisszentmiklósi és angyalkúti magyar baptista gyülekezet november 16-án, vasárnap emlékünnepet tart: 40 évvel ezelőtt alakult meg a gyülekezet. Ünnepi istentiszteletet tartunk délelőtt 9 órától és délután 5 órától. Meghívott lelkipásztorok: Tőtös János nyugdíjas lelkipásztor Vecsésről (Magyarország) és Simon András, az Arad Belvárosi Baptista Gyülekezetből. Az ünnepi programot (történelmi és fényképes beszámoló, versek, énekek) Sallai Jakab lelkipásztor vezeti majd. Szeretettel várunk ez ünnepi alkalomra minden érdeklődőt!  

 

Hunyad

 

A dévai telepi római katolikus egyházközségbene hétvégén az Együtt Nagyasszonyunk Dicsőségére (END) házas közösség lelkigyakorlatot szervez, magyarországi házaspárokkal közösen. A lelkigyakorlatot Szénégető István, egyházmegyei családreferens vezeti.

A dévai városi római katolikus egyházközségben ma (szombaton) délután 5 órától Mária-estet tartanak. Hétfőn, délután 4 órától két medjugorjei tanúságtevő részvételével lesz hasonló jellegű találkozó, szentmisével, szentségimádással.

A petrozsényi római katolikus egyházközségbene héten temették a 75 éves korában elhunyt Péter Veronikát.

A vajdahunyadi református egyházközségben e héten temették Maiker Magdolnát.

A Hunyad megyei református nőszövetséget Zsargó Mária vajdahunyadi lelkészné, illetve Kovács-Szabadi Tünde lupényi lelkész asszony képviseli a november 13–14-én Marosvásárhelyen megrendezésre kerülő egyházkerületi nőszövetségi találkozón.

 

Krassó-Szörény

 

A resicabányai Havas Boldogasszony plébánián vasárnap, november 9-én a délelőtti szentmisék után rózsafüzér titokcsere lesz.

· Hétfőn 18 órától plébániánk hitoktatói találkoznak, 19.15-től pedig a fiatal családok.

· Kedden 16.30-kor az elsőáldozók szüleinek lesz találkozója.

· Kedden, szent Márton ünnepén az ünnepélyes szentmise 18 órakor kezdődik, amelyet a gyerekek lámpásos felvonulása követ.

· Szombaton, november 15-én egyházmegyei családtalálkozót rendezünk magyar nyelven Arad Ségán. A resicai családokat is szeretettel hívom. Resicáról 6.45-kor lesz az indulás.

·Jövő vasárnap 18.30-kor a felnőttek koordináló csoportjainak tartunk találkozót a zeneteremben.

 

Pál József Csaba főesperes Plébános

 

 

Temes

 

A nagyszentmiklósi római katolikus templomban november 11-én, kedden Toursi Szent Márton névünnepén 17 órakor szentmise, ezt követően a gyermekek lámpás felvonulása a templomban és a város központjában.

A lugosi római katolikus egyházközségben elhalálozott Coroiu Emilia (84).

Az óteleki római katolikus egyházközségben elhalálozott Gienes Pál (71).

Az újmosnicai református gyülekezet tagjai vasárnap a 10 órakor kezdődő istentiszteletet követően bográcsozáson vesznek részt.

 

 

Temesvár

 

A gyárvárosi Millenniumi templomban megkeresztelték Barbi Noellt, Székely Brigitát. Az egyházközségben elhalálozott Varga Ilona (66).

Az erzsébetvárosirómai katolikus egyházközségbenelhalálozott Kremmer Gheorghe (47).

A józsefvárosi római katolikus templomban megkeresztelték Zhang Bo Wen Liamot. Házasságot kötött Zhang Jun és Vincze Franciska Jozefina. Az egyházközségben elhalálozott Mocanu Albert (72), Popescu Eva Irina (68), Horváth Erzsébet (94), Tóth György (57), Szalai Aranka (91).

Az Új Ezredév református templombanmegkeresztelték Kohonitz Turbók Franciskát.

Az újkissodai református templomban vasárnap a 10 órakor kezdődő istentiszteleten Peter Uwe Schmidt niederlausitzi lelkész hirdet igét. Az egyházközségben elhalálozott Mágori Mihály (73).

 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu