Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szerda, 2020. szeptember 30., 11.59

Erdőhegyi várépítők

2008. szeptember 12., 19.00 Péntek / Arad

Hajlékot Istennek,
hajlékot embernek
kőből, fából
házat
raktál a léleknek
kőnél, cserefánál
erősebb igékből
várat.

(Kányádi Sándor)

    A Fehér-Körös menti laposságból évszázadokon át két nagy pusztulás-pusztítás tanújelei emelkedtek ki: az 1241-beli tatárdúlás tömegsírja, valamint a kuruckor talán utolsó ütközete, az 1735-ös erdőhegyi csata Görhe határrészi tömegsírja.
     Említhetném még a hajdani török helyőrség elpusztult várszerű kaszárnyáját, esetleg De Este (Raynald) modenai herceg gazdátlan kúriáját és kápolnáját, melyet az erdőhegyi reformátusok első híres szülöttük, a polihisztor tudós Kerekes Ferenc világrajöttének évében, 1784-ben templommá alakítottak Szoboszlay Gergely lelkészsége idején. A rohamosan gyarapodó gyülekezet azonban egy évszázad alatt kinőtte templomát, és 1878-ban, Patóh Károly idején kénytelen volt megnagyobbítani, de egy bő félévszázadon belül az is szűkösnek bizonyult.
     A 20. századi hatalomváltás minden romboló manővere ellenére az 1700 lelkes erdőhegyi gyülekezet a második világháború előestéjén, 1939-ben mindössze kilenc hánap alatt új templomot épít. Nem akármilyen teljesítmény: id. Nagy Zoltán lelkipásztor és Olosz Lajos főgondnok hathatós támogatást kap Bíró Ferenc és Tősér András gondnokok, valamint a gyülekezet részéről. Az összefogás és áldozatvállalás felemelő példája napjainkig sugároz.
     Gyarapodik, mégis pusztul a faluközösség, az új hatóság mindent elkövet Erdőhegy eljelentéktelenítéséért: 1932 december 1-jén erőszakkal egyesítik Kisjenővel. Azóta az egyesített két helység virágzó kisvárossá terebélyesedett és ez így van rendjén, de... Erdőhegy fokozatosan sorvadt, elvesztette önálló községarculatát, a helyiek pénzén és áldozatvállalása árán emelt középületeket felszámolták, az 1860-as években épült községházát lerombolták. Mondanom sem kell, hogy a helyén emelt tömbház, valamint a telken épült három magánház haszonélvezői nem erdőhegyiek. Persze erről a mai lakók nem tehetnek. A tények azonban tények... Beszélni róluk nem illik?! Az új jegyzői lakot először orvosi rendelővé alakították, majd a forradalom után magánlakásként elkótyavetyélték, a kalákaházat úgyszintén, sőt az autószervizzé degradált művelődési házat is. A jeles erdélyi természettudós, dr. Balogh Ernő szülőháza, az egykori rektortanítói lakás helyén ma tömbház áll, a régi iskola épületét széthordták, a telket kopáron kapta vissza a református egyház.
     Hát így állunk kisemmizve a második évezred első évtizedében. Erdőhegynek nincs hol közösségi életet élnie, szórakoznia, nincs hol megtartania egy irodalomköri összejövetelt, találkozót, évfordulós megemlékezést, netalán egy eljegyzést vagy egyéb családi rendezvényt. Szűkösek a vallásórák, bibliakörök, nőszövetségi rendezvények, kultúrtevékenységek, tárlatok szervezésének lehetőségei.
      A református gyülekezeti terem–közösségi ház létrehozásának igénye már a település első dokumentáris említésének 650. évfordulóján szervezett falunapon, 1998-ban is megfogalmazódott. A gondolat tényszerű megvalósításához hivatástudattal és aktív szolgálatvállaló, tekintéllyel rendelkező személy fellépésére volt szükség. Ezt a szerepet azonban képtelen volt felvállalni valamely politikai vagy társadalmi szerveződés képviselője.
      Napjainkban mégis megvalósulni látszik az álom, amióta az erdőhegy-kisjenői református egyházközség fiatal lelkipásztora, nt. Kovács Gyula a Bíró Zoltán főgondnok, valamint Hévízi Sándor és Bíró András gondnokok által vezetett presbitérium és a hívek, sőt a városvezetés pozitív hozzáállása mellett, énekeskönyvünk 254. éneke kezdősorának tudatával, egységesen vágott neki az építésnek: „Erős várunk nékünk az Isten”. 
Az alapok beöntésétől kezdve a falak emelkedésén át mindenik munkafázisban látható volt az egységes, jókedvű és önzetlen hozzáállás a presbiterek és gyülekezeti tagok részéről egyaránt. A jókedvű adakozás, minden adomány és minden kétkezi segítség az Isten dicsőségének szolgálatát hirdeti.
     Ez a vár soha nem omolhat le, mint a balladai tizenkét kőmíves által felvállalt vár falai, mert ennek kötőanyaga nem emberáldozat, hanem a mészbe kevert izzadságos munka, a közösségi keresztyén testvéri szeretet s a Krisztusi hit össze- és megtartó ereje. Esztendőre-kettőre áll majd a HÁZ, az erdőhegyi-kisjenői építők újszerű vára és „Isten, ha akarja, a köveket / Dobogtatja meg a szívek helyett”. (Reményik Sándor). És akkor majd „magaslik, nem porlad a megtartó példa”. (Kányádi Sándor)

                               
Csanádi János presbiter  
Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Hozzászólt: bi / Csütörtök, 2008. szeptember 18., 10.00 Válaszoljál rá!

Szép példája az öszefogásnak. Isten adjon erőt továbbra is a lelkes híveknek. És ez jutott eszembe amikor elolvastam a cikket.
"Ímé azt gondoltam magamban, hogy házat építek az Úrnak, az én Istenemnek nevének, a miképen szólott az Úr Dávidnak, az én atyámnak,..." I.Kir.5,5

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu