Harangszentelés a Németszentpéteri Református Gyülekezetben

2015. április 29. 17:07 (szerda) /

„Ország, ország, halld meg az Úr szavát.” Jer. 22, 29.

               „Jöjjetek mindnyájan énhozzám...” Mt. 11, 28.

               „Az Istennek Igéje élő és ható...”             Zsid. 4, 12.

 

Isten kegyelméből 2011. június végén kezdhettük el új templomunk építését, mely az egyetlen református templom a Maroson innen, Arad, Temesvár és a hármas-határ között. A templom megépüléséig, 27 éven át istentiszteleteinket és más alkalmainkat Tóth Sándor családi házában tartottuk. Az Úr áldja meg őket érte. Már 2010 elején, Urunk akaratával egyezően elhatároztuk a templom építését, de csak 2011 júniusában tudtuk elkezdeni a munkálatokat, melyek majdnem két és fél évig tartottak, a teljes rendbetételével együtt. A felszentelést, Isten dicsőségére és közösségünk örömére, 2013. november 16-án ejtettük meg. Csodálatos és áldásokban gazdag ünneplésünk volt. Mindenki örült, mindenki hálás és boldog volt. Amint néztük Isten házát, lelki otthonunkat, akkor döbbentünk rá igazán, hogy milyen hatalmasan cselekedett velünk az Úr és milyen nagy ajándékot kaptunk Tőle. Új templomot, lelki házat és az ott élő magyarok, reformátusok és katolikusok számára találkozási helyet is.  Övé mindenért a dicsőség, miénk csak orcánk pirulása.

Már a szenteléskor azon gondolkoztunk, hogy milyen jó lenne a toronyba egy harang is. Ennek a vágyunknak már akkor hangot adtunk, és azután is, aminek meglett a gyümölcse. Keresgéltünk, kérdezősködtünk és találtunk. A szigetfalui templomban (Temes megye) hevert egy megrepedt harang, melyet egy adomány fejében gyülekezetünknek adományozták. Mivel közelebb nem találtunk jobb megoldást az újraöntéshez, Marosvásárhelyig jutottunk, ahol beolvasztották, újraöntötték és a felszereléshez szükséges eszközökkel is ellátták.

Istennek hála, 2015. április 26-án, vasárnap gazdag program kíséretében felszenteltük, és ezzel Isten, a gyülekezet, és az egész falu számára elindítottuk szolgálata útján. Élete legyen hosszú, gyümölcsöző. Szava legyen Urunk élő szava, lelkeket megszólító és hívogató hangja.

Az istentiszteleten Józsa Ferencz, a gyülekezet lelkipásztora prédikált a fenti igék alapján. Az első a harangra van vésve: „Ország, ország, halld meg az Úr szavát!” A második a bejárati ajtó fölött olvasható: „Jöjjetek mindnyájan énhozzám”. Az ajtó előtt egy másik igét is olvashatnak az istentiszteletre érkezők: „...és te jól tetted, hogy eljöttél.” (Ap. csel. 10, 33). A harmadik ige a szószéken figyelmeztet arra, hogy „az Istennek Igéje élő és ható...” Boldog, aki hallja és él vele. Halld meg te is Isten hívó szavát, jöjj Hozzá, hallgasd, táplálkozz az igével, melynek ereje által Jézus Krisztus átformálja, újjá teremti életedet, hogy új életben, új emberként, Isten örömére és embertársad javára élhess gyümölcsöző, hasznos életet.

Az igehirdetés román nyelven is szólt, néhány jelenlévő testvérünk örömére. Ezt követően Ilie Ghesa polgármester köszöntötte a gyülekezetet, áldást kívánva a közösség és a falu életére, és egyben ígéretet tett, hogy bármikor, bármiben kész szeretettel támogatni a magyar, de közelebbről a református közösségünket is. Ezután a gyülekezet imádsága és a harang megszentelése, valamint Aradról a Mosóczy-telepi gyülekezet műsora következett. A lelkipásztor röviden ismertette a harangok születésének, elterjedésének, feladatának, azaz életének történetét mindmáig, és beszámolt új harangunk régi keserves és mostani győzedelmes útjáról is. A záró ének után megköszönte az együttünneplést, a szolgálatokat, és szeretetebédre hívta meg a jelenlévőket. SOLI DEO GLORIA. Mindenért egyedül az Úré a dicsőség, a hála és az imádat.

Szeretettel,

Józsa Ferencz

lelkipásztor

Hozzászólások