„Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak
egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt,
amit az Úr tudtunkra adott.” (Luk.2,15)
Szeretett Testvéreink Krisztus közösségében!
Az első karácsony pásztorai sötétségben és félelemben képesek hallgatni az angyal üzenetére és a mennyei seregek bizonyságtételére. Azok az egyszerű emberek csodát láttak és hallottak arról, hogy a dicsőséges Isten megváltoztatja a világot, amelyben soha nem tapasztalt békesség és mindeneket átölelő jóakarat boldogít minden embert. Krisztus megszületett, azaz megjelent Isten üdvözítő kegyelme. (Tit.2,11) Irgalommal nyit új utat nemzete elé, nem emberi érdemek miatt, hanem megújító Szentlelke által. (Tit.3,4)
Az ószövetség prófétái elhatalmasodó romlás között elhallgatnak.
Zakariás – Keresztelő János apja – fogalmazza meg a teljesen új világról
szóló vágyat. „…meglátogat minket a felkelő nap magasságából, hogy
világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak,
hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa.” (Luk.1,78-79) Történelmünk
során kerültek őseink hasonló mélységbe, felsorolhatatlanul sokan
fordultak könyörgőn az ég felé irgalmat remélve. Nem rejthetjük el a
magunk mában zajló drámai küzdelmét, amely hasonló Pál apostol
hajótörési élményére. „Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem
látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett
megmenekülésünk minden reménye.” (Csel.27,20)
Az életveszélyes halálvölgyeken, ahol a magány, a sötétség, a
tehetetlenség rémítő elemei között vergődünk, érdemes az első
karácsony pásztorainak példáját követnünk. Csapdák, szakadékok,
ellenséges erők között hallgatnunk kell a mennyei hangokra, értenünk
kell Teremtőnk szavát, követnünk Krisztus nyomát, keresni a Szentlélek
közösségét. Kegyelemből támogatott önvédelem ez saját bűneinkkel és
ellenünk vétkezőkkel szemben.
Az angyal és a mennyei sereg távozása nem keserítette el a
pásztorokat, nem merültek el önsajnáló búskomorságba. Nem rágalmazták
Istent a rövidke látogatás miatt, és nem vádolták azzal, hogy keveset
adott a jóból! Tudták, hogy ezek után rajtuk a sor. Egyikük kimondta a
félelem, a lemondás, az önfeladás ellenszereként felfogható felszólító
mondatot: „Menjünk el Betlehemig…” Ne tétlenkedjünk, ne sajnálkozzunk,
ne panaszkodjunk, menjünk és nézzünk! Menjünk ma a keresztyénüldözés
idején saját gyülekezetünk templomába, a mieink közé, a mi nyelvünkön
hangzó istentiszteletre. Azt nézzük, ami történt. A pásztorok ezt úgy
említik, hogy a valóra váltott szót, az igazi ígéretet akarják
közelről megtapasztalni. Ami „történt”, azt János így fogalmazza meg:
„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint
az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és
igazsággal. (Ján.1,14)
A pásztorok az első karácsonykor felismerik és el is mondják, hogy
mindent Urunk cselekedett, ezért nem lehet bizonytalanul, vagy
felelőtlenül fogadnunk az örömüzenetet. Legyünk a régi pásztorok új
utódai, hogy hiteles evangéliumközvetítéssel, közösségépítéssel és a
lélek erőivel szolgáló alázattal tegyük karácsonyiabbá a hétköznapokat
is.
Áldott karácsonya legyen mindannyiunknak!
2020 karácsonyán
Csűry István
királyhágó-melléki református püspök
