Október 16-án, vasárnap délután háromkor nagyszabású ünnepi istentisztelet kezdődött az ezúttal zsúfolásig megtelt karánsebesi református templomban abból az alkalomból, hogy hetven esztendős a százéves, elszórványosodott gyülekezet temploma.
Id. Demeter Gyula gondnoksága idején épült, és történetében a Demeter család mindig kiemelkedően jeles szerepet játszott.
Az ünnepi igehirdető a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, főtiszteletű Csűry István volt, aki szerénységére jellemzően maga vezette gépkocsin érkezett jóval az istentisztelet kezdete előtt, hogy alkalma és ideje legyen a legfontosabb dolgokat megtárgyalni, hogy minden a legnagyobb rendben menjen.
A ma már csak néhány lelket számláló anyagyülekezetben, amelyneknándorhegyi (ma Vörösacél) leánygyülekezetében többszörösen nagyobb a lélekszám, ahol Gáll Zoltán lugosi lelkipásztor a beszolgáló, minden a legnagyobb rendben van. A nyár során kívül és belül rendbe tették a templomot az ünnepi alkalomra.
Az igehirdetésből a leglényegesebb gondolatot emeljük ki csupán: hinnünk kell, hogy Isten nagyon szeret bennünket
Fazakas Csaba esperes köszöntötte a püspököt, illetve a karánsebesi gyülekezetet s nem utolsósorban az ünnepi alkalomra egybegyűlt református és más felekezetű híveket, majd a lelkészi kar jelen lévő tagjai egy-egy szentírási idézettel mondottak igei köszöntőt. Igei köszöntőt mondott Kovács Zsombor temesvári ágostai evangélikus lelkipásztor is. A köszöntések során rövid, meleg szavakkal üdvözölte az ünnepi alkalmon jelen lévőket a világiak részéről Pataki Károly egyházmegyei főgondnok, majd Bálint Mihály megyei RMDSZ-elnök.
Vitéz Dr. Higyed István nyugalmazott lelkész a karánsebesi református egyházközség történetét vázolva rámutatott arra a történelmi tényre is, hogy Karánsebes – Lugos és Hátszeg mellett – a korabeli román nyelvű reformáció egyik bástyája volt. E sorok írója Arcképvázlat címmel felolvasta azon írását, amelyet 1987. október 11-én egyházmegyei lelkészi főjegyzői minőségében olvasott föl Demeter Gyula karánsebesi főgondnok, egyházmegyei világi főjegyző temetésén.
Ezt követően Csűry István püspök és Jakab Sándor egyházközségi főgondnok az erre az alkalomra készült ruszkicai márvány emléktáblát leplezte le a lugosi református énekkar szolgálata és Popper Norbert kántor orgonajátéka közben. Az emléktábla felirata: „Emlékezzél meg az egész útról, amelyben hordozott téged az Úr (V. Móz. 8,2) – E templom fennállásának 70. évfordulóján Isten iránti hálával áldozik az évszázada alakult Karánsebesi Református Gyülekezet – 2011. október 16.”
A lugosiak részéről még Csánki Katalin tette szavalatával teljesebbé a műsort.
Az istentiszteletet záró püspöki áldás és a nemzeti imádságunk eléneklését követően a gyülekezet tagjai a helyszíni szeretetvendégségen vettek részt, majd a meghívottak a Demeter René Teuson működő Arx Rustica kisvendéglőjében felszolgált ünnepi vacsorán élvezték a díjmentes vendégszeretetet.
Hozzászólások