Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szerda, 2020. szeptember 30., 13.08
Dévai unitárius templomszentelés

Lelki otthon és zarándokközpont

Írta: Chirmiciu András
2008. november 11., 21.31 Kedd

Város a hegyen, templom a vár tövében, szikla a szórványban. A szombati zarándoklat emlékezetes marad az unitáriusok számára, mivel az egyház fennállásának 440. évfordulója alkalmával teljesült a régi vágy, a dévai templom. Mindezekről dr. Szabó Árpáddal, az Erdélyi Unitárius Egyház püspökével beszélgettünk.

 -Püspök úr, a zarándokok, a dévai hívek és az ünnepségen résztvevők arcán öröm olvasható.

-Valóban nagy öröm számunkra. Akárcsak öt évvel ezelőtt, amikor a templomavatást összekötöttük a zarándoklattal, most is egybekötöttük az ünnepségeket.

-Régi vágyuk teljesült be.

-Déván soha sem volt unitárius templom. 1910-ben, Dávid Ferenc egyházalapító születésének 500. évfordulójára a dévai közösség elhatározta, hogy templomot állit fel. Megszereztek minden szükséges engedélyt, telket is szereztek, az amerikai és brit unitárius egyházak anyagi támogatták a tervet. Jött azonban az Első Világháború, majd Trianon, s az elképzelés nem valósulhatott meg. Sőt, Dávid Ferenc várbeli sírjánál akkor felállított emléktábla is eltűnt nem sokkal később. Az idővel elhelyezett újabb emléktáblákat pedig sokszor megrongálták az évek során.

-Az utóbbi 2-3 évben Dávid Ferenc emlékműve nem állt kulcs alatt, bárki bemehetett a helyiségbe. Déva – és a turisták – sikeresen vették a „civilizáció tesztjét”: a mostani emléktábla nem szenvedett károsodást. Sőt, meglepetésre a végképp elveszettnek hitt első emléktábla is előkerült 2005-ben.

-Az utóbbi évek fejleményeiért csak örülni tudunk. A dévai önkormányzat is biztosított bennünket, hogy a vár alapos restaurálása mely éppen folyamatban van, nem károsítja örökségünket. Dávid Ferenc emlékművének méltó helyet biztosítanak.

-Visszatérve a templomszentelésre. 2003 óta a dévai unitárius templom már nem tűnt távoli álomnak.

-Az utóbbi öt évben mégis számos akadályt kellett legyőzni, amíg elkészült a dévai gyülekezet lelki otthona, amely egyben zarándokközpont is. Ezért adtunk hálát a Jóistennek. Amikor egyházunk alapításának 440. évfordulóját ünnepeljük, ennél méltóbb emléket nem is lehetett volna elképzelni Déván, mint a templomot.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu