Tízéves a borosjenői református templom

2012. november 5. 15:08 (hétfő) /

November 10-én, szombaton 10 órától emlékeznek meg Borosjenőben a református templom felszentelésének 10. évfordulójáról. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdet Ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke.

1505-ben Altványi Pál pápai kamarás arról ír, hogy Zaránd és Arad megyékben a községek egy része az új hit felé fordul. A borosjenői egyházközség megalakulásának idejét Brandenburgi György őrgróf Lutherhez intézett leveléből állapíthatjuk meg: ebből kitűnik, hogy a helységben 1523-ban már evangéliumi egyház létezett. Az őrgróf örömmel írja Luthernek, hogy a reformáció mindenütt hódít, név szerint is említi az áttért zarándi és csanádi községek neveit, köztük Borosjenőt is, ahol a reformáció virágzó korszakában három templomban tartottak istentiszteletet: a Dienes monostorban a várjobbágyok, a városi templomban a nemesek és kézművesek, a vártemplomban a katonaság számára. Az 1560-as debreceni zsinatig az egyik legnagyobb egyházmegye (több mint 80 egyházközséggel) itt volt. 1611-ben a község mezővárosi rangot kapott.

1658. szeptember 2-án a törökök megrohanták Borosjenőt és a félholdat kitűzték a református templom tornyára. Ez a gyülekezet halálát jelentette. Az ostrom alatt el nem pusztult lakosság szétfutott, nagy része Kisfalvi Tamás esperes vezetésével Szalontára menekült, más részük délkelet felé húzódott. A XVII. és XIX. században minden újjáalakítási kísérletet megakadályoztak az ellenreformáció képviselői. Borosjenő újjáalakult, 337 lelkes egyházközsége először 1911-ben jelent meg, mint Borossebes filiája. Református istentiszteletet az újjáéledés után először 1923 pünkösdvasárnapján tartottak, az akkori járásbíróság egyik termében.

Igazi újjáalakulását – 266 év után – 1924. május 11-től számíthatjuk, amikor Kun Zoltán pankotai lelkész elnöklete alatt összehívták az alakuló közgyűlést. 1926 áprilisában sikerül megvásárolni a parókiát. 1927. augusztus 14-én megvásárolnak a főutcán egy gazdasági épületet és átalakítják imaházzá.

A XVIII. századbeli gazdasági épület állaga az idők során nagyon megromlott, 2000 júniusában lebontásra került, és 2001-ben a gyülekezet régi vágya vált valóra: elkezdődött az új templom építése. A még 100 lelket sem számláló gyülekezet szinte minden tagja lehetősége és képessége szerint hozzájárult az építkezéshez. 2002. november 9-én ft. Tőkés László püspök szentelte fel az új templomot.

A kicsiny, de élni akaró gyülekezet a templomépítés után a parókia külső és belső felújítását és kibővítését végezte el 2003–2004 folyamán a lehetőségek szerint. A 2004 őszétől kihelyezett új lelkészt már a felújított parókia várta.

A gyülekezet lélekszáma ma 78.

Hozzászólások