Vállalom-e identitásomat?

„Héber vagyok. Az Urat a menny Istenét félem...”  (Jónás könyve 1, 9.)

Vannak emberek, akik egy idő után – sajnos – olykor későn veszik észre téves döntéseiket! Dsida Jenő, a korán elhunyt nagytehetségű erdélyi költő őszinte vallomással kezdi híres költeményét, a Psalmus Hungaricust: „Vagy félezernyi dalt megírtam / s e szót: magyar, / még le nem írtam. / Csábított minden idegen bozót, / minden szerelmet bujtató liget. / Ó, mily hályog borult szememre, / hogy meg nem láttalak, / te elhagyott, te bús, kopár sziget, / magyar sziget a népek Óceánján!”

Megható, szívbemarkoló őszinteség! A költő párhuzamot von a sorsüldözött zsidó és a magyar nép életútja között. A versben felismerjük a 137. Zsoltár üzenetét, amelyben a zsidó nép mély keserűsége szólal meg: „Amikor Babilon folyói mellett laktunk, sírtunk, ha a Sionra gondoltunk… ha megfeledkezem rólad Jeruzsálem, bénuljon meg a jobb kezem! Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha nem emlékezem rád, ha nem Jeruzsálemet tartom legfőbb örömömnek!” (Zsoltár 137: 1, 5.) Nos, Dsida Jenő a zsoltár gondolatait veszi át, amikor fájdalommal gondol elfelejtett magyar népére: „Epévé változzék a víz, mit lenyelek, / ha téged elfelejtelek! / Nyelvemen izzó vasszeget / üssenek át, / mikor nem téged emleget! / Hunyjon ki két szemem világa, / mikor nem rád tekint / népem, te szent, te kárhozott, te drága!” Hitetlen, kemény szívű ember, akit e sorok nem hatnak át!

Kedves nemzettársaim! Isten igéje a hűség ragyogó példáit állítja elénk. A bibliai Ruth és Orpa, a bálványimádó moábita családból származó leányok, házasságot kötöttek egy izraeli család két fiával. Nem sok idő multával, miután az izraeli család férfitagjai mind elhunytak – Naomi – az anyós úgy döntött, hogy visszatér Izraelbe, és azt javasolta két menyének, hogy maradjanak Moáb földjén, fiatalok lévén házasodjanak újra. Ruth ekkor egy csodálatra méltó hűségfogadást tett: „Ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg, néped az én népem és Istened az én Istenem”! Az Örökkévaló meg is áldotta döntéséért, Isten népe mellett való kitartásáért. Férjet rendelt számára, majd fiat szült, aki a későbbi jeles Dávid király nagyapja lett. A hűséget Isten mindig jutalmazza!

Drága magyar testvéreim! Kiemelkedő tanulságot szolgáltat a mi népünk számára is Jónás prófétának a története. Az Úr Ninivébe küldi. Ő nem hallgat az isteni szóra, más útra indul. A hajót süllyesztő vihar tépi. Végveszélyben mindenki „saját istenéhez” fohászkodik. A hajó kapitánya felébreszti Jónást is az alvásból, és imára szólítja fel. A bűnös kiderítésére, aki miatt a vihar dúl, sorsot vetnek. A sors Jónásra esik, és erősen faggatni kezdik foglalkozása, hazája, népe felöl! Jónás tudja, hogy emberek elől futni lehet, de Istent becsapni nem lehet! Vállalja identitását: „Héber vagyok. Az Urat a menny Istenét félem...” Tudja, ha itt e sorsdöntő helyzetben megtagadja népét, ezzel Istennek is hátat fordít, aki nem tévedett, amikor őt hébernek teremtette, Isten ítélete mindenképpen utoléri! Őszinte vallomására Isten kegyelemmel felel: megmenekül a haláltól ő is, a hajó is és Ninive százhúsz ezer lakosa is. Kedves testvéreim! Isten a történelem Ura, Ő sohasem téved! Ha vállaljuk magyar voltunkat, Istenünket, gyülekezetünket – akár a szavazatunkkal is –, az Ő áldottai leszünk!

Bátkai Sándor