Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Vasárnap, 2021. január 24., 20.23

Várván vártuk és követtük az Urat

2020. december 22., 18.14 Kedd

Harmincegy évvel ezelőtt valóságos ellenállási mozgalom alakult ki temesvári gyülekezetünkben. Gyakran hangzik el, hogy akkori lelkipásztorként „magányos harcomat” vívtam az egyházi és a világi hatalmasságokkal szemben. Ez a vélekedés távol áll a valóságtól. A Gyülekezet támogatása és kiállása nélkül, önmagamban semmire sem mehettem volna. A Gyülekezet közössége, élén a Presbitériummal, egy emberként sorakozott fel üldözött lelkipásztora és az igaz ügy mellett. Nélkülük nem is lett volna bátorságom szembeszállni a könyörtelen hatalommal. De az volt a csodálatos, hogy nem is kellett különösebben meggyőzni őket, hogy mellém álljanak. Amit tettek, önként, a lélek indítására, meggyőződésből tették.

A ’80-as évek vége felé a legsötétebb idők köszöntöttek Románia népére, különösképpen pedig magyarságunkra és egyházainkra. A gyakori áramszünetek sötétje híven jelképezi az egész ateista, nacionálkommunista korszak sűrűsödő sötétségét. A már-már elviselhetetlen, mindennapi nélkülözések és az eluralkodó szegénység az egész társadalmat próbára tették. Ráadásképpen a válságos gazdasági helyzethez megfélemlítő társadalmi terror, a sötétséghez a jogfosztottak némasága társult. Reánk, magyarokra kiváltképpen ránk járt a rúd. Emberi, nemzeti és vallási jogainkat fokozatosan megvonták, megnyirbálták – és nem volt, aki megvédjen vagy szóljon védelmünkben és érdekünkben. Egyházi vezetőink, püspökeink is gyarló módon kiszolgálták a Ceaușescu diktátor vezette pártot és kormányzatot, és önfeladó megalkuvással közreműködtek velük egyházaink és nemzeti közösségünk elnyomásában. A társadalmi közfigyelem elterelésére irányuló magyarellenes politikai propaganda végletesen felfokozódott. Mindezek tetejében a Kondukátor meghirdette hírhedt falurombolási tervét falvak ezreit, gyülekezeteink százait ítélve halálra. A diktatúra tombolásának kirívó esete volt az „Oradea-i Egyházkerületbe” érkezett tízezer biblia püspöki segédlettel való bezúzása és vécépapír gyártására való felhasználása.

Ezen viszonyok között immár nem lehetett hallgatni. Krisztus mondása szerint: hogyha a tanítványok elhallgatnak, akkor „a kövek fognak kiáltani” (Lk 19, 40.). Temesváron sikerült „a hallgatás falát” áttörni, és a békés ellenállás eszközével szembeszállni a zsarnoki önkénnyel. Ebben a küzdelemben nagy reformátoraink tanítása és példája lebegett előttünk. „Itt állok, másként nem tehetek” – mondotta volt Luther Márton az evangéliumi tanítása visszavonását követelő császárnak. Kálvin János pedig az istentelen hatalommal szembeni ellenállásról szóló tanítását Péter apostol bizonyságtételével támasztotta alá: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (ApCsel 5, 29.).

Az Úr 1989. esztendejében a temesvári „nemes és Szent eklézsia” Istennek engedelmeskedett inkább, mintsem a fenyegető egyházi és világi hatóságoknak, valamint a hatalmaskodó főpapoknak, titkosszolgáknak és pártkatonáknak. Igazságérzete, Istenbe vetett hite és Krisztusa iránti engedelmessége tette képessé arra, hogy a hosszúra nyúló zaklatások és megfélemlítések közepette ne hátráljon meg, és ezáltal várva várt Megváltója születésének ünnepén, 1989 karácsonyán a hozzá csatlakozó temesvári néppel együtt a Ceaușescu-diktatúra heródesi uralmát megdöntse, és kivívja a szabadságot. Országunk megszenvedett népének és ereje fogytán levő magyarságunknak, valamint református közösségünknek nagy örömére ekképpen tudott áldott eszközévé válni szabadító Krisztusának.

A sötétség, a hazugság és a némaság hatalmával bátran szembeszegülő gyülekezeti ellenállás közkeletű elnevezéseként szoktuk emlegetni „Temesvár ostromát”. Elkeseredett önvédelmünk valóságos ostromállapotot jelentett. Habakuk próféta szavait idézve akkori helyzetünket ekképpen jellemezhetjük: „Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mint szól hozzám, és mit felel panaszomra” (Hab 2, 1.). Az 1989-es események elemzésekor sok más tényező mellett általában elsikkad az áprilistól decemberig, a kicsiny református templomunkban elhangzott igehirdetések rendkívüli jelentősége, a népfelkelés előkészítésében játszott szerepe. „Őrhelyén”, az ostromlott vár „bástyáin” állva és hadakozva temesvári gyülekezetünk hívő népe Isten szavára figyelt, szorongatott helyzetében az Ő igéjét hallgatta, válaszát és eligazítását kérte. Vasárnapról vasárnapra egyre növekvő létszámban gyülekezett össze Isten házában, sokszor már csak a templomfolyosón jutott hely a sokaság számára, az utolsó időszakban pedig rendőrök és civil ruhás karhatalmisták sorfala között kellett keresztülmenniük, kitéve magukat az esetenkénti igazoltatásnak – de ennek ellenére eljöttek, és a bizonyságtétel erejével sereglettek fel a temesvári Sionra. Egyetemi város lévén, a temesvári templom igehallgató gyülekezetét Erdély minden részéből származó diákok idelátogató családtagjai is gyarapították. A közérdekű hírek és az elkövetett igazságtalanságok hallatán a testvérfelekezetek számos tagja is eljött templomunkba. Mondhatni „készenléti állapot” alakult ki gyülekezetünkben, melynek hátterét és hitbeli erőforrását Istennek élő Igéje biztosította. „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád” – mondottuk Sámuel szavával (1 Sám 3, 9.), és az igazságos Isten felbátorította szívünket a szólásra, a cselekvésre és a hűséges kiállásra.

Abban a rendkívüli adventben a születendő Krisztus várása sajátos társadalmi, történelmi tartalommal telítődött. „Várjad az Urat, légy erős, bátorodjék szíved, és várjad az Urat” – hangzott a zsoltárban (Zsolt 27, 14.). És amikor ezt hallottuk, akkor kimondva vagy kimondatlanul Izráel Messiás-váró reménységével mentünk Jézus elébe, mint aki „segítségünk és pajzsunk” a megpróbáltatás idején (Zsolt 33, 20.), és „hadakozik érettünk” a túlerőben lévő ellenség ellen (5 Móz 1, 30.). Utóbb visszatekintve bizton elmondhatjuk, hogy azokban a vészterhes hónapokban a forradalom „a levegőben lógott”, a szabadító Krisztus „az ajtónk előtt állott, és zörgetett” (Jel 3, 20.). „Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat. És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet” (Zsolt 40, 2–3.). Adventi váradalmunkban nem csalatkoztunk, az Ige beteljesedett. Tisztesség és hálaadás érette Istennek!

 

Nagyvárad, 2020 adventjében

 

 

Tőkés László

volt temesvári lelkipásztor

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu